Premierjének második hétvégjén is dominált a tengerentúli mozikban a Jurassic World folytatása. Már csak napok kérdése, és a Universal filmje átlépi az 1 milliárd dolláros összbevételt.
Hiába szállt versenybe három premierfilm is a hétvégén, a Bukott birodalom ismét magabiztosan végzett az élen. A vegyes kritikai fogadtatású produkció újabb 60 milliót kaszált Észak-Amerikában, és bár ezzel jócskán elmarad az első rész bevételeitől, világszerte már így is 932 millió dollárnál jár, így már csak napok kérdése, hogy a Bukott birodalom is átlépje az 1 milliárd dolláros álomhatárt.
A dobogó második fokán minden idők legjobb nyitóhétvégéjét produkáló animációs filmje, a kritikuskedvenc A hihetetlen család 2. szerezte meg 45 millióval, összbevételei pedig megközelítik a 650 millió dollárt. A film múlt héten olyan szuperprodukciókat utasított maga mögé, mint az Amerika kapitány: Polgárháború vagy A szépség és a szörnyeteg, és elnézve a mostani szereplését, a következő hetekben sem várható jelentősebb visszaesés.
A harmadik helyen a várakozások felett teljesítő Sicario 2 - A zsoldos végzett. A Benicio Del Toro és Josh Brolin főszereplésével forgatott akció-thriller 19 millióval kezdte meg mozis szereplését, míg a nemzetközi piacokról további 8,4 millióval bővítette bevételeit. A negyedik helyre szintén egy premierfilm, a Lionsgate észige alatt bemutatott Uncle Drew című vígjáték ért fel, míg az ötödik helyet az Ocean's 8 - Az évszázad átverése szerezte meg.
A mezőny további részében nem történt jelentős változás, a frissen bemutatott Sanju a nyolcadik helyet csípte meg a Solo: Egy Star Wars-történet történet előtt. Továbbra is jól tartja magát a Deadpool 2, mely 7 hete kirobbanthatatlan az élmezőnyből.
A top10-es listát és a pontos bevételeket idelent találjátok.
76 Lennél a szomszédom? (2018)
(3) (3)
Az ikonikus gyerekműsor-vezető Fred Rogers életének, tanításainak és hagyatékának felfedezését kínálja ez a dokumentumfilm. több»
67 Solo: Egy Star Wars-történet (2018)
(40) (31)
akció | fantasy | kaland | sci-fi
Disney+
Szállj fel az Ezeréves Sólyomra és utazz egy messzi-messzi galaxisba egy vadonatúj Star Wars-történetben a galaxis legkedveltebb gazfickójával. Vakmerő alvilági kalandok során... több»
Szereplők: Woody Harrelson, Emilia Clarke, Jon Favreau, Paul Bettany, Thandie Newton
70 Sanju (2018)
Sanjay Dutt színész ellentmondásos életéről készült életrajzi film, amelyben bepillantást nyerhetünk a színész magánéletébe, karrierjébe és börtönbüntetésébe. több»
Szereplők: Ranbir Kapoor, Sonam Kapoor, Sanjay Dutt, Anushka Sharma, Paresh Rawal
71 Haverok harca (2018)
(38) (10)
TV-ben (PRIME, csütörtök 01:33)
Kalandra vágysz? Szeretsz idegen emberek házában bujkálni, az ország másik felében dolgozó alakok munkahelyét megostromolni, vagy csak előugrani egy régi barát kertjében a... több»
Szereplők: Jeremy Renner, Isla Fisher, Jon Hamm, Annabelle Wallis, Brian Dennehy
69 Ocean's 8 - Az évszázad átverése (2018)
(49) (27)
akció | krimi | thriller | vígjáték
TV-ben (Mozi+, csütörtök 01:33)
Danny Ocean nagy volt, de nem elég nagy. Háromszor is összegyűjtötte kora legmenőbb bűnözőit, és nagy zsákmánnyal távozott… de van, aki még nála is ravaszabb, bátrabb és... több»
Szereplők: Sandra Bullock, Anne Hathaway, Cate Blanchett, Helena Bonham Carter, Katie Holmes
59 Drew bácsi (2018)
Dax, miután összes pénzét egy streetball-csapatba ölte, hirtelen elveszti a talajt a lába alól. Kétségbeesésében, hogy megnyerje a versenyt és a pénzes fődíjat, Dax összeáll... több»
Szereplők: Tiffany Haddish, Shaquille O'Neal, Mike Epps, LilRel Howery, Erica Ash
79 Sicario 2 - A zsoldos (2018)
(18) (9)
akció | dráma | krimi | thriller
Egy kíméletlen drogháborúban nincsenek szabályok… Miután a mexikói kartellek terjeszkedése egyre nagyobb méreteket ölt az Egyesült Államok területén, Matt Graver (Josh... több»
Szereplők: Benicio del Toro, Josh Brolin, Catherine Keener, Isabela Merced, Matthew Modine
82 A hihetetlen család 2. (2018)
(42) (17)
akció | animáció | családi | kaland | sci-fi | vígjáték
Disney+
Mindenki kedvenc szuperhős-családja visszatér A hihetetlen család 2.-ben. Ezúttal Helen kerül középpontba, így Bobra hárul a feladat, hogy Illanával és Vill-lel megoldja otthon... több»
Szereplők: Samuel L. Jackson, Holly Hunter, Catherine Keener, Bob Odenkirk, Sophia Bush
74 Jurassic World: Bukott birodalom (2018)
(66) (20)
akció | kaland | katasztrófafilm | sci-fi
A filmtörténet egyik legnépszerűbb és legsikeresebb sorozatának új részében visszatérnek a csodák, a kalandok, az izgalmak, a kedvenc szereplők, a már ismert dinoszauruszok –... több»
Szereplők: Chris Pratt, Jeff Goldblum, Bryce Dallas Howard, Ted Levine, Geraldine Chaplin