Hát ez nem nagy szám. Kiszednek a jégből egy srácot, aki csapatja a szelet és majd jól elhozza a világbékét, csak előtte még meg kell tanulnia vizet hajlítani. Ezt nehéz komolyan venni, márpedig a rendező a lehető legkomolyabban áll neki az egésznek. Kicsit több komolytalanság, több akció és sokkal kevesebb líraiság jól állt volna a filmnek.
Végre egy rendező, aki megértette, hogy nem látványt, hanem hangulatot kell felépíteni. A dementorok nagyon jól sikerültek, nem öncélú CGI, az Azkaban valami nagyon félelmetes helynek tűnik, nagyon jók a karakterek. Minden perce leköt, fojtogató atmoszférája odaszegez a székhez. Szeretem!
Nagyon szerettem az eredeti Emlékmást, és (mértékkel persze) nagyon csalódott vagyok a remake-ben. Ez a szereplőgárda ebbe a filmben, egész egyszerűen komolytalan, egy hiteles pillanatos sem láttam.
Elég régi darab, de azért még mindig nézhető, bár kissé ripacskodósak az alakítások, ennek ellenére szerintem nagyon megalapozzák a film egyedi hangulatát. Egy kis időutazás is egyben, kellemes és jó hangulatú. Csakis ajánlani tudom.
Akkor kezdjük a pozitívumokkal: remek díszletek, jó alaphangulat, hiteles látványvilág. És akkor nagyjából itt be is fejezhetjük a történetet, mert minden egyéb ezer sebből vérzik. Ennyire rosszul megírt karakterekkel nem tudom mikor találkoztam utoljára, márpedig az jó régen bebizonyosodott, hogy, lehet itt bűvészkedni meg varázsolni, ha nem működnek a kulcsfigurák, nem adok túl sokat a szériának. Persze mondom ezt én, de a Showtime-nak kell belőle még egy évad, szóval a kettővel már biztosan lehet számolni. Ha majd sok jót hallok róla, akkor talán visszanézek rá egyszer, de az első pár rész után nekem köszönöm, ennyi elég is volt.
Visconti ismét egy számára kedves témát, a gazdagok erkölcsi feslését állítja a középpontba. A harmincas évek Németországának hatalmi éhségét bontja ki. A színészek nagyon jók, mégis úgy éreztem, hogy a film fele fölösleges.
Számomra ez egy egészen vállalható, jó hangulatú és remek humorú film volt. Kellemes volt nézni egyszerűen, remek felvételekkel operál az egész film. Csakis ajánlani tudom azoknak, akik szereti a könnyedebb, ám mégsem tartalmatlan vígjátékokat.
Nagyon jó a film hangulata. A könyvet nem olvastam, de szerintem kiemelkedő a történet, nem véletlen, hogy bestseller lett, meg sulikban is kötelező darab. Talán, ami miatt mégsem 5-öt adok, hogy néhol úgy éreztem, nem egy intelligens megoldást választottak, hanem inkább az érzelmekre mentek rá, de nyilván ezt akkor tudnám csak kifejteni, ha a könyvet is elolvasnám.
Kellemes romantikus kis film, mely ismét felteszi az örök kérdést: miért csak későn, s akkor döbbenünk rá arra, hogy kit is szeretünk valójában, amikor felmerül, hogy elveszíthetjük őt? A film arról szól, hogy meg kell élnünk az adott lehetőségeket, és nem szabad félni kimondani azt, amit valójában érzünk. Láttam már színvonalasabb romantikus filmet is ebben a témában.
Hát sajnos ez is csak egy teljesen átlagos thriller lett, semmi extra, pedig valahogy többet ígért ez az egész dolog, csak valami nagyon hiányzott belőle. Például a koherencia, meg az, hogy ne legyenek benne idegesítő logikai bukfencek, amitől számomra a végére még egy kicsit idegesítő is lett. Hát kár érte, de nem tudom javasolni jó szívvel.
Nagyon tetszett a film - szeretem a zenés filmeket. Jó a szereposztás, Teller úgy püföli a dobokat, mintha az élete múlna rajta, Simmons karaktere is egészen jól sikerült. Tetszett a tanár-diák kapcsolat kibontása is. Erős film.
Tökéletes, friss és eredeti történet, meg nagyszerű alakítások, különösen kellemes színfolt a szexi Jane Birkin...Pierre Richard igazán hiteles és eredeti ebben a szerepben, nem túljátszott bohóc, hanem igazi "komédiás"....
Nagyon tetszett, az öcsémmel néztük meg, és utána hosszan beszélgettünk arról, hogy mi mit csináltunk volna a srácok helyében. Nagyon szépen összerakott fim, jók a karakterek is, külön tetszett, hogy számomra főleg ismeretlen színészek szerepeltek benne, így nem voltak a karakterekkel szemben elvárásaim. Viszont meglepetésnek meg meglepetés volt, hogy ennyire tudtuk élvezni a filmet és a történetet.
Egészen szép romantikus történet. A filmnek nagyjából a fele a mesék erejével ragad magával, ezt a szakaszt eredetinek és jónak tartom. Valahol a film közepe táján viszont megtörni látszik a varázs, a lendület átcsap kínlódásba, az eredetiséget pedig klisék végeláthatatlan sora váltja fel.
A szeretet és a szerelem megpróbáltatásait jeleníti meg Dominik Graf ebben a filmjében. Nekem nagyon tetszett, habár a színészek lehettek volna hitelesebbek is. Játékuk közben olykor elkalandozott a figyelmem.
54 The Dead (2010)