Értékelések (459)

Sajátságos humor, az biztos, de valamiért számomra inkább kicsit az egoista műsorvezető felé hajlik a mérleg nyelve, nem a vendégeken van a hangsúly. Ők persze nem magukért, hanem azért vannak jelen, mert el kell adniuk, promózni kell valamit (egy új albumot, filmet vagy tv sorozatot akár). Szerintem gyökeresen más ahhoz képest, amilyennek a házigazdát először láthattuk, de a show nagy része még így is szórakoztató és élvezhető marad.
2016. 10. 24.
itt van Walter Matthau és "Denisz, a komisz", de a film címével kb. nagyjából el is lett mondva minden, hogy miért érdemes azt megnézni. Aki igazán jó benne az Christopher Lloyd az egyik mellékszereplőként, ő még tud meglepetést nyújtani és a karaktere sem annyira lapos és kiszámítható, mint a főbb szereplőké! - Humoros, szórakoztató családi vígjáték, de számomra valamiért elég volt egyszer megnézni.
2016. 10. 24.
Jim Carrey és Ewan McGregor között tökéletes a kémia, rendkívül összehangolt páros, akár egy igazi szerelmespár az életből. Ez is mutatója annak, hogy kiváló színészekkel van dolgunk. Azonban kissé felszínes, giccses és unalmas, lapos marad a film teljes egészében, még a drámai vonalat sem sikerült ezt jól ellensúlyozva beleépíteni a sztoriba.
2016. 10. 24.
"Ne nézz meg Adam Sandler filmet"! Akár ez is lehetne az alcíme a címszereplő majdnem minden alkotásának, így ennek is. Ismét egy túlerőltetett poénokkal tűzdelt, kissé sarkított karaktert kapunk, aki próbálkozik, de nem félünk és nem is ijedünk meg tőle, a poénokon pedig végképp nem lehet nevetni.

80 A randiguru  (2005)

2016. 10. 24.
Will Smith eladható színész. Sokak szerint jó pasi, akár egy "randiguru" karakterként is elképzelhető. Valamiért a folyamatos poén áradat közepette a szinte majdnem mindig elképesztően tenyérbemászó Kevin James segítségével átesik a ló túlsó oldalára. Hiába a szexi Eva Mendes, hogy ne egy "hófehérke" legyen a színes bőrű főhősünk választottja, én nem éreztem, hogy itt meglenne a kémia, kisugárzás, energia, egyszerűen összeségében a film nem hatott.

86 Croodék  (2013)

2016. 10. 24.
Látványos, kalandos, színes, szagos, akció dús, családi "road movie", rajzfilmbe csomagolva. A gyerekeknek és a gyermek lelkű, soha meg nem öregedő felnőtteknek talán bejön, de nekem nagyon nem tetszett. Valahogy nem volt meg benne az a szikra, hiába próbáltak még eddig nagyjából érintetlen ötletbe burkolni egy alapvetően tanulságos sztorit.
2016. 10. 24.
Hugh Grant kevésbé, Drew Barrymore inkább volt látható eddig vígjátéki és romantikus filmekben, de ebben a víg-drámában nagyon összecsiszolódtak. Tényleg elhiszi a néző, hogy egy pár, akik között úgy működik a kémia, ahogy egy zongorista képes előcsalogatni a dallamokat a hangszerből vagy karmester a zenekarból. Számomra nem volt kiemelkedő, de ettől függetlenül a műfaj kedvelőinek nagy kedvence és emlékezetes filmje lesz.
2016. 10. 24.
Az állatos filmek, vígjátékok között alap! Mindegyik karakter kedves, aranyos, rendkívül szerethető, a valóságban még a legridegebb, legvadabb állatok is kezesbárányok Eddie Murphy mellett. Egyik nagy kedvencünk ismét bedobja magát és talán nem sírjuk könnyesre magunkat a nevetéstől, ahogy a drámától sem, de lazán elevickél a film a kettő határán.
2016. 10. 24.
Csak tenglődik az unalmas játékidő alatt az üresfejű főszereplőt bámulva a néző, mert egyszerűen annyira lapos lett a film, mint egy szőke nő agya. Talán csak Renée Zellweger miatt érdemes végig nézni, de még az, aki a rajongójának mondja magát neki is sok egy ilyen film. Gyenge lett és messze van a vígjátéktól.
2016. 10. 24.
Lehet nagy nevekkel tényleg gagyi vígjátékot csinálni, Sandra Bullock és Bradley Cooper számára sikerült. Nem tudom ki volt az a marha, akinek ilyen baromság kipattant az agyából, de biztos jól meg lett fizetne a két főszereplő, mert ez annyira rossz lett, hogy az már számukra égő. Álnéven kellett volna vállalni ilyen vackot!
2016. 10. 24.
A két főszereplő már önmagában garancia a szórakozásra. Vagyis az lenne, ha egy átlagos alapsztorit ne rontottak volna el azzal, hogy tovább erőltetik a humor túlzásba vitelével. Egyszerűen erőltetett az egész, hiába kapunk folyamatosan apróbb humor bombákat, nem hatnak (egy idő után).
2016. 10. 24.
A színészek jók, a környezet, hogy Hawaii a film helyszíne szintén plusz pont, a legnagyobb előnye a filmnek a nagyon megható drámai történet, és a fordulatok, és a befejezés ezt tökéletesen lezárva. - Bár nem lett a szívem csücske, de a romantikus víg(-dráma-)játék kedvelői imádni fogják.

85 Jégvarázs  (2013)

2016. 10. 24.
Előny, hogy nem férfi karakter van a középpontban, ezt ideje volt meglépni. Persze színes, látványos és megvannak benne a filmek, illetve vígjátékokra jellemző "sematikus karakterek", (jó fiú, rossz fiú, vicces srác, stb), de talán ennyi. Na jó, még van benne egy közepes szintű drámai történet, ami az egész magját adja. Ettől eltekintve, ami lényegében nem nagy szám, hiszen évente akár többször is megkapjuk, a film egy nulla. Unalmas az egész, ráadásul tulajdonképpen "musical", mert erőltetett benne minden zenei és az "öt percenként" feltűnő éneklős jelenetek. Bocsi, de erre találták ki a színházat.
2016. 10. 24.
Nézhetetlen
Az, hogy ez vígjáték és film jelzőkkel van illetve erősen sértő a műfajra és kategóriákra nézve. Szélsőséges, vad, gyomorforgatóan undorító és szánalmas vacak. Az ilyent le kellene húzni a mélybe, vagy csak a wc-n.

84 Ezer szó  (2012)

2016. 10. 24.
Alapvetően alul értékelt film, pedig jó a sztori, hiába elcsépeltnek is mondható, Eddie Murphy képes eladni, hiszen most is sugárzik belőle a szokásos humor és energia, csipet drámával. Plusz nagy előnye a filmnek, hogy apa-lánya viszonyra alapoz, ami az amerikai filmekben ritkának mondható. A családtagoknak mindig oda kell(ene) figyelni egymásra, nem csak egy szülőnek a gyerekére, szóval kicsit elvonatkoztatva az alaphelyzettől tágabb értelemben is értelmezhető, családi film.
2016. 10. 24.
Nézhetetlen
Vígjáték, dráma, romantikus - nos, egyik sem igazán, hiába van benne egy nagy névnek számító férfi főszereplő és készítette egy jó hollywoodyi rendező, valamiért hiányzik belőle a film címe alapján elvárt életérzés, hangulat. Olyan, mint egy olcsó bor, amit a sarki boltban veszek meg, holott a csomagolás alapján azt várom, hogy több (tíz)ezres árba kerülő minőséget kapjak. Erősen felejtős.
2016. 10. 24.
Létezik olyan Eddie Murphy film, ami ne lenne vicces (és eladható, közönség siker)? Nagyon kevés. Persze egy szarus film nem lehet mentes az akciótól, így bizonyos szinten ez is megvan a filmben, azonban a film fő eleme a "Beverly Hills-i zsaru" adja el és teszi emlékezetessé az egészet.

89 Szörny Rt.  (2001)

2016. 10. 24.
Aranyos, vicces és közel sem félelmetes mese, hiszen a szörnyek nem azok! Ezek után minden gyerek másként fog tekinteni a szobájuk sötétjében rejtőző lényekre. Ez annak köszönhető, hogy az alkotók színes és fordulatos elemekkel, jó sztorit felépítve, egyszerű alapötletet új nézőpontból megközelítve, képesek voltak jó rajzfilmet csinálni.
2016. 10. 24.
Pusztán egy párkapcsolat bemutatására és azt központba helyező filmet vígjátékban ritkán látunk úgy, hogy az valami valóban szórakoztatót tudjon nyújtani erőlködés nélkül. Danny DeVito képes volt rá Ben Stiller és Drew Barrymore segítségével. Fergeteges hangulat, gyilkos humor, a főszereplő pár és a rekeszizmok folyamatos kínzása. Tartalmas szórakozás és többször nézős darab az egész család számára.
2016. 10. 24.
Aki olyan filmet szeretne nézni, ami valódi kikapcsolódást nyújt, az válassza ezt a filmet, amitől garantáltan "halálra" röhögi magát! :) Papír zsebkendő szükséges, mivel szinte pár percenként van egy jelenet (részlet), amin biztosan könnyesre nevetjük magunkat. Általánosságban igaz, hogy talán a temetés az egyik olyan (sajnálatos) esemény, ami összehozza az "egész családot". Itt azonban senki nem szomorú, mert túl idióta, hogy a főszereplőre, a halottra koncentráljon, így a néző sem fog vele foglalkozni túl sokat. Azonban szépen kicsomagolásra kerül a teljes família minden szennyesével együtt.