Néha nagyon kitesznek magukért a britek, ahogy most is. Elsőre a "Ryan közlegény megmentése" c. Spielberg film ugrott be. Más korszak, színészek, talán csak a "háború" a közös téma, de a szerkezete szinte ugyanaz. Egy emberre épülő dráma, de ez jobban tetszett. A főszereplő a fiatal kora ellenére már bizonyított és most is megmutatta, hogy képes minőségi alakításra.
Nem okoz csalódást, az utolsó pillanatig feszültséggel teli dráma, ami még a nyugati maszlaghoz és sablonossághoz szokott nézőnek is kellemes meglepetés lesz.
Maffiózók, feketék, latínók, gengszterek, beépített zsaruk, informátorok, maffia főnök, kemény legények - szóval minden megvan, ami egy jó thrillerhez kell, vagyis egy átlagos, sablonos, egyszer nézhető filmhez. Vannak benne érdekes mozzanatok, és figyelemfelkeltő akciójelenetek, de összességében elég gyenge lábakon áll.
Valamiért a "Tégla" c. filmje ugrott be, de hasonló esetben mindig eszembe jutnak azok a filmek, amik a színészekkel és átlag sztorival sokat akarnak, végül semmit nem adnak és elvesztik a nézőt.
Egyszer érdemes megnézni, legalább is a "nagy nevek" miatt, amúgy felejthető darabról van szó klisékkel, hibákkal, túl kiszámítható és még annál is több "üresjárattal", unalmas je... több»
A "Family Guy" elkövetője, valamint a főszereplők Mark Wahlberg Mila Kunis valamint Giovanni Ribisi miatt feltétlenül érdemes megnézni.
Az ilyen fajta humort, amit Seth MacFarlane (és hozzá hasonlók) képvisel, erősen kordában kell tartani és mértékkel fogyasztani. A filmet kétszer láttam, szerencsére ingyen, de elég lett volna egyszer is megnézni, mert elsőre a poénok többsége szórakoztató és talán nevetni is lehet rajta, de második alkalommal már erősebben szembetűnő, hogy sok minden nagyon erőltetett és abszolút szánalmas, szükségtelen!
Megható, rendkívül erőteljes karakter dráma, két remek főszereplővel, akik minden egyes mozdulatukkal a lehető legtöbbet hozzák ki karaktereikből.
Hiteles, elgondolkodtató , egy-két jelenet valóban könnyfakasztó is lehet, ahogy két, ég és föld szinten különböző ember barátsága kiteljesedik úgy segítvén a másikon, hogy arról fogalmuk sincs. Minden egyes dallama megható.
Megkapjuk a háborúval járó realitást és brutalitást, bár úgy érzem, egyes jelenetek kizárólag összekötő, átívelő és hatásvadász jelleggel vannak a filmben. Ettől függetlenül a színészek hiteles alakítása felől nincs kétség, a hiányosságokat és gyengeségeket inkább a forgatókönyv számlájára terhelném. De összességében rendkívül erőteljes, hatásos filmet kapunk, egy kis kóstolót a háborúból, ahol egyszer sem kell elsütni a fegyverünket.
Legalább Fenyő Iván epizódszereplése miatt tessék megnézni, ha Jake Gyllenhaal és Jamie Foxx neve nem lenne elég meggyőző!
Abszolút működik a kémia a szerelmi háromszögben főszereplőink között és sikerül életben tartani ezt a sablonos, de mégis szórakoztató vígjátékot.
Akár csak egy titkos ügynök élete, úgy ez a film is tele van fordulatokkal és azzal arányban vicces, komikus helyzetekkel. A karakterek annyira megkedveltetik magukat, hogy nem tudunk betelni velük, muszáj többször is megnézni ezt a "romkom" filmet.
A kiszámíthatósága ellenére a végkifejlet végig kérdéses marad, így a szórakoztató faktor mellett az izgalom is garantált, már amennyi elvárható egy romantikus akció-vígjátéktól.
A szereplőket remekül párosították a karakterekhez, akik szépen kiteljesednek és maguk módján, hibáikkal együtt megkedveltetik magukat. Az összképet nézve semmi újat nem kapunk és bár én más befejezésre számítottam, megérte a mozit és a dvd-t.
Robert De Niro karrierje kapcsán a filmben tett utalás(ok) és hasonló apróságok rendkívül üde színfoltjai a filmnek.
John Travolta életben tartja a filmet, míg a többiek csak háttérénekes módjára ellavíroznak a játékidő hossza alatt, hiába van dolgunk különböző életkorú kisebb-nagyobb sztárnevekkel.
Színes, zenés, élettel teli érzést próbálni keltő átlagos vígjáték, de a musical-comedy műfaj rajongóinak garantáltan a kedvencükké fog válni! :)
Tim Burton plusz neves szereplők, egyedi humorral fűszerezve. Kell ennél több? Nekem igen, bár aki kedveli a szereplőket vagy magát Burton urat, annak ez a film nem fog csalódást okozni.
Helyén van a humor és nincs benne túl sok túlzás, de valahogy nekem hollywoodi szinten mégis csak erősen átlagos film lett.
Paul Rudd és Michelle Pfeiffer is rendkívül kedvelhető, néha nagyon cukik eben a szirupos, csöpögős, sablonos és végkifejletét tekintve totál kiszámítható vígjátékban.
Ezerszer lerágott csont ide vagy oda, a főszereplők üdítő élménnyel ajándékoznak meg és még el is hisszük, hogy ez mind megtörténhet, mert tényleg így is van, hiszen nem teljesen képtelenség, hogy bármelyik "érett korú" hölggyel előforduljon hasonló.
Mély, tartalmas, gyökerekig hatoló, elgondolkodtató, néha rendkívül drámai dokumentum film sorozat.
A koncepciót talán sosem lehet igazán kimeríteni, hiszen mindig lesznek érdekesebbnél érdekesebb hírességek, celebek, ismert személyek, akiknek a valódi élete, története tárul elénk kendőzetlenül, teljes valójában.
Vicces, szórakoztató, üdítő, színes, élettel teli talk show. Graham Norton pezsdítő személyisége garantált, hogy (szinte) minden vendége röhögő görcsöt kap, ha helyet foglal stúdióban a piros kanapén. A néző pedig ugyanazt éli át otthon a képernyő előtt.
Kétségtelenül állíthatom, hogy az egyik, ha nem a legjobb talk show, amit valaha láttam. Az, hogy adott műsor vendégei érdekelnek valakit vagy sem, csak egy dolog.
Ami negatívum, hogy sokszor a "nemzeti vonatkozású" (brit) meghívottak sokszor unalmasak, kissé visszatartják a szórakoztató faktort, de Graham ilyenkor közbelép és fordít a helyzeten
A politikai témát mindig erős fenntartásokkal kezelem. Sajnos most sem csalódtam benne, igazam lett, amit első látásra gondoltam a filmről. Felszínesség és a népszerű, egyes A-listás sztárok jelenlététől sem mentes film semmit nem képes adni.
Persze megvan a machinációk izgalma, ami a politika faktorból ered, de összességében átlag alattinak mondanám.
Vannak benne nagy nevek, leginkább a főszereplő, és néha fordulatok is, de lényegében az izgalom szinte egyenlő a nullával, hiába egy drámáról van szó. Érdektelen, tömény unalom, amitől sokszor még a címszereplő hölgy sem ment meg, hiába kap egy életre szóló leckét. Nekünk pedig ezt maga a film jelenti, miszerint bőven elég, túlzás is volt egyszer megnézni.
Nem ad mély tartalmat, nem gondolkodtat el, csak sablonosságot közvetít. Erősen felejtős darab
Szép, romantikus film, csipetnyi drámával fűszerezve, a csöpögős giccstől mentesen. A főszereplők önmaguknál fogva elvarázsolnak, ha a romantika, intrika, ármánykodás nem lenne elég, amit a mellékszereplők részéről kapunk.
Összhatás tekintetében jónak mondható, de ennyi, nem kimagasló. Talán túl sok csokoládéval elmegy a karakter dráma kedvelőinek, de számomra csak egy közepes film marad.
Látványos, de szerintem csak a gazdagság illúziójának szemléltetése céljából, amivel próbálja a nézőt megtartani, mert a történet, és a karakterek, hiába nagy nevek keltik őket életre, baromi unalmasak.
Sokszor erőltetettnek éreztem a jeleneteket és szánalmasnak a karakterek egyes húzásait, próbálkozásait, hiszen önmaguknak is hazudtak, de a legrosszabb, hogy 2 órán keresztül becsaptak minket ezzel a nesze semmi, fogd meg jól, nagy ürességgel! :/ :(
Közepesem erős dráma két ismert főszereplővel. Viola Davis és Maggie Gyllenhaal is teljesen hiteles a gyermekeik jövője érdekében bármire képes és bárkivel szembeszálló anyák szerepében. Kapunk sírást, nevetést és kiszámítható, pozitív lezárást, de valamiért mégis egy kissé hiányérzetem van a film kapcsán.
Talán a drámai vonal nem elég mély, nem tudom, de annyi biztos, hogy a két nagy név és a történet miatt legalább egyszer meg kell nézni.
71 Salt ügynök (2010)