Dorkateo

Nem egészen értem a hivatalos tartalom szövegét: a fiú, Stefan nem váratlanul szembesül anyja pozíciójával, hanem régóta hallgatja a társai cikizését, beszólásait a vörös anyjáról. A film inkább azt a folyamatot mutatja meg, hogyan kezd el lázadni anyja és a regnáló párthatalom ellen, mert szeretne a többi fiúhoz tartozni. Elkezdi letagadni az anyját, például az orvosnál. Folyamatosan szégyelli magát, tehetetlenül vergődik a kettősségben, és hagyja magát megalázni társai által. Nem tudja, hihet-e az anyjának, aki elhiteti vele, hogy a választás nem csalás. A fiú végül magára marad, érzi, hogy sehová sem tartozik. S ez a fájdalom végletes dolgokra sarkallja.

Mint egy francia sanzon, olyan ez a film. Mintha Edith Piaf énekelne, s mi hallgatjuk, egy vörös rózsa a kis kávéházi asztalon, isszuk a kávét, cukor nélkül, keserűn, és nézünk ki a párizsi utcára. Keserédes kamaradarab az élet nehézségéről és szépségéről, az elengedésről és megengedésről, a harlequin-mosolyról és a valódiról, a szemráncolóan boldog mosolyról. Sergio Castellitto nem hazudtolja meg olasz vérét, néha szinte vártam, hogy Giulietta (Masina) vagy Marcello (Mastroianni) bukkan fel a színen. A rendező-színésznek ez a 7. filmje, s talán nem a legjobb. Vannak hibái, a vége felé kicsit elfogy a szufla, és leül a történet, de a befejezés fellinisen homályos, keserédes. Méltatlanul leér... több»

Hogy mi köze Robin Hoodnak a Mikuláshoz? Megtudhatod, ha megnézed ezt a skandináv karácsonyi mesét. Végre valami jó ötlet, nem csak a szokásos karácsonyi habcsók mesék... Annyira unalmas, amennyire az ilyen családi filmek már csak lenni szoktak. Ahogy a film elején is mondták: a kamaszoknak akkoriban még nemcsak a szexen járt az eszük, hanem a moziban Robin Hoodot néztek, szóval nincsenek benne pörgős jelenetek, se vad csókcsaták. Üdítő kivétel.

Teljesen átlagos karácsonyi film a Netflixen. Nem amerikai, hanem kanadai, s talán ezért faék egyszerűsége miatt mégsem csöpögős, csak kedves. Adventi hangulathoz ideális.

Drámának nem elég mély, vígjátéknak egyáltalán nem vicces, a története pedig... nos, nem igazán jöttem rá, miről akar szólni. Elvileg a kommunikációról, őszinteségről és bizalomról, de az igazat megvallva, szerintem csak felült a mostani divatra: a hétköznapok kicsi konfliktusainak ábrázolása, amik látszatra megoldódnak a film/könyv végére, pedig valójában a szerző csak pszichológus helyett nekünk, nézőknek ontotta ki a bánatát.

Ez a film kóstol, forgat, ízlel, cöccög és szakért, mint egy igazi borkedvelő. Én csak iszom a finom bort, s ezzel a filmmel is így jártam, túl szakértő, túl művészi számomra. Bár a szüreti jelenetek igazán szépek.