Dorkateo

Fájdalmasan szép film egy cserben hagyott lányról, aki az apját keresi. Azt az apát, aki az egész filmben nincs meg, nem kerül elő, s így mi, nézők is átélhetjük, milyen lehet egy nagynak tűnő kislánynak elhagyatva lenni. Nem kell senkinek, s végül mégis talál valakit és valamit, ami megtartja. Csak hinnie kell magában, mert más nem fogja ezt helyette megtenni. Felismeri és elfogadja tehetségét, és a sportban bontakozik ki. Láthatjuk a barátait, akik ha családban élnek is, mégis hasonlóan magányosak, s csak az italban, idétlenkedésben, s egymás piszkálásában tudnak kapcsolódni. Ha ezek a karakterek nem tűnnek szerethetőnek, akkor egy egész nemzedék elveszett szeretet híján.

A bolgárok is elkészítették a maguk nyugdíjas-átverős történetét, ahogy a magyarok Az unoka c. filmet. A sztori hasonlóan kezdődik, a kisnyugdíjas Blagát telefonon hívják fel, rendőrnek adják ki magukat, és cselesen megszabadítják minden félretett pénzétől. A történet innen inkább szocio-dráma jelleget ölt, a Kelet-európai kisnyugdíjas ismert tragédiáját láthatjuk, a havi nyugdíj olyan alacsony, hogy épp csak ki lehet jönni belőle. Hiába keres másodállást, mindenhol elutasítják a kora miatt. A rendőrség tehetetlen, próbálják összegyűjteni a károsultakat, de az újságírók megneszelik az összejövetelt, és megszégyenítik a nyugdíjas tanárnőt a lapjukban. Végül a neten talál munkát, és rádöbben, ... több»

Nem egészen értem a hivatalos tartalom szövegét: a fiú, Stefan nem váratlanul szembesül anyja pozíciójával, hanem régóta hallgatja a társai cikizését, beszólásait a vörös anyjáról. A film inkább azt a folyamatot mutatja meg, hogyan kezd el lázadni anyja és a regnáló párthatalom ellen, mert szeretne a többi fiúhoz tartozni. Elkezdi letagadni az anyját, például az orvosnál. Folyamatosan szégyelli magát, tehetetlenül vergődik a kettősségben, és hagyja magát megalázni társai által. Nem tudja, hihet-e az anyjának, aki elhiteti vele, hogy a választás nem csalás. A fiú végül magára marad, érzi, hogy sehová sem tartozik. S ez a fájdalom végletes dolgokra sarkallja.

Mint egy francia sanzon, olyan ez a film. Mintha Edith Piaf énekelne, s mi hallgatjuk, egy vörös rózsa a kis kávéházi asztalon, isszuk a kávét, cukor nélkül, keserűn, és nézünk ki a párizsi utcára. Keserédes kamaradarab az élet nehézségéről és szépségéről, az elengedésről és megengedésről, a harlequin-mosolyról és a valódiról, a szemráncolóan boldog mosolyról. Sergio Castellitto nem hazudtolja meg olasz vérét, néha szinte vártam, hogy Giulietta (Masina) vagy Marcello (Mastroianni) bukkan fel a színen. A rendező-színésznek ez a 7. filmje, s talán nem a legjobb. Vannak hibái, a vége felé kicsit elfogy a szufla, és leül a történet, de a befejezés fellinisen homályos, keserédes. Méltatlanul leér... több»

Hogy mi köze Robin Hoodnak a Mikuláshoz? Megtudhatod, ha megnézed ezt a skandináv karácsonyi mesét. Végre valami jó ötlet, nem csak a szokásos karácsonyi habcsók mesék... Annyira unalmas, amennyire az ilyen családi filmek már csak lenni szoktak. Ahogy a film elején is mondták: a kamaszoknak akkoriban még nemcsak a szexen járt az eszük, hanem a moziban Robin Hoodot néztek, szóval nincsenek benne pörgős jelenetek, se vad csókcsaták. Üdítő kivétel.

Teljesen átlagos karácsonyi film a Netflixen. Nem amerikai, hanem kanadai, s talán ezért faék egyszerűsége miatt mégsem csöpögős, csak kedves. Adventi hangulathoz ideális.