Értékelések (805)

61 A stylist  (2016)

2018. 07. 12.
Nem igazán tudtam, hogy mit várhatok ettől a filmtől. És ez így is maradt körülbelül egy jó háromnegyed óráig. Addig csak a fejemet vakartam és gondolkoztam, hogy mi akar ez lenni? Ilyen sokáig kell várni az első valamire való eseményre. Az egész film olyan, mintha két totálisan különböző történetet vegyítettek volna össze. Ezt az egészet nem tudom hova tenni. Azt se nagyon tudom eldönteni, hogy tetszett-e egyáltalán. Egy médium, aki másodállásban stylist? Vagy éppen fordítva? Ki talál ki ilyet? Nem mondom, hogy rossz, de nem kapott rendes befejezést. Legalábbis én nem igazán értettem ezt a lezárást. Ha a befejezést rendesen megcsinálják akár 5 csillagot is kaphatott volna, de így sajnos nég... több»
2018. 07. 12.
Sem az eredeti, sem a magyar cím nem valami frappáns. Majdnem az egész film egy sima autósüldözés. De ez nem feltétlenül baj. A főszereplő cselekedeteit nem minden esetben találtam logikusnak, de az ő helyzetében lehet mi is így cselekednénk. Elég feszült és drámai ahhoz, hogy jó thrillernek nevezhessük. Voltak részek, amiket kicsit túlzásnak éreztem. Halle Berry alakítására viszont nem lehet panaszunk. A Hívás óta nem találkoztam vele komolyabb szerepben, de jó látni, hogy a képességei semmit sem csorbultak.
2018. 07. 12.
Magyar film ritkán kap akkora beharangozást, mint a Martfűi rém. Ez alapján én sokkal jobbat vártam. Igazából az egyetlen érdekes dolog a filmben, hogy Magyarországon játszódik. A történet alapján nem mondanám kiemelkedő alkotásnak. Nem tudja megteremteni azt a légkört, ami egy ilyen sztori elmeséléséhez kell. A színészek próbálkoznak, rájuk nem lehet panasz, de sajnos ez sem elég.
2018. 07. 09.
Ez a film arra való, hogy a haverokkal egy sör mellett lazulgatva végigröhögjétek, még ha eredetileg nem is ez lenne a célja. Eredetileg akciófilmnek készült, de inkább vígjáték lett belőle. Pörgős, egy percre sem áll le. Ilyennek kell lennie egy igazi "legendafilmnek". A történet nem valami bonyolult: ne menjen le a pulzusod. Tele van marhasággal, de ettől jó. Ezt a filmet senki se vegye komolyan, hiszen a film se vette komolyan magát.
Bödőcs Tibor Magyarország jelenlegi legjobb humoristája. Azt hiszem, méltán említhetjük egy lapon Hofival, Fábry-val, vagy a Markos-Nádas párossal. Az ő történetei, poénjai sokkal valóságosabbak. Nem hiszem, hogy annyi kamu lenne benne, mint sok más mai stand-up-os műsorában. Nyilván ő is színez a dolgokon, de ettől még az ő előadásai nem olyan, mint egy mesemondás. Én ezt szeretem. Persze vicces a sok kitalált sztori, de sokkal jobban lehet nevetni azokon a történeteken, amik életszerűek, amelyek bármelyikünkkel megtörténhetnek, megtörténhettek. A mindennapokból meríti a legtöbb ihletet. Politika, közélet és persze a falusi kocsmák. A legjobb poénjai egyértelműen az utóbbi témából származna... több»
Nálam alapszabály, hogy csak akkor írok véleményt sorozatról, ha az már végigment, mert sokat romolhat közben és nem akarok jót írni róla, ha a végét nagyon elrontják. Erre kitűnő példa volt a Hősök című sorozat, ami nagyon jól kezdődött, de a végére sokat romlott a színvonala. De említhetnénk akár a Lost-ot is. Az első évadot még elég gyorsan kivégeztem, aztán már részenként néztem. Először szóljunk pár szót a főszereplőről, sokak kedvencéről, a címszereplő Luciferről. Több sorozatban is találkoztam már az ördög karakterével. Ott van például a Hírnökök című sorozat Luciferje, aki szerintem menőbb volt és sokkal "ördögösebb". Aztán ott van az Odaát-beli ördög. Na, ő egy másik kategória. Sok... több»
A kategória megjelölésnél hiányolom a vígjátékot. Ugyanis mindegy ki mit mond, ez a film körülbelül egy óráig, se nem akció, se nem krimi és nem is dráma. A zene és maguk a jelenetek is inkább komédiára engednek következtetni. A vége azért kicsit komolyabb. A verekedések természetesen jók, de kicsit keveselltem, hiszen körülbelül 2-3 jobb bunyó volt benne. A mozdulatok, mutogatások nagyon jellegzetesek, nagyon távol-keletiesek. A Tomboló ökölnél szerintem jobb és összeszedettebb és ugye itt volt is egy jó kis végső küzdelem a szintén legendás Chuck Noris-sal.
2018. 06. 28.
Úgy tűnik manapság csak hírességekkel adható el egy-egy dokumentumfilm. Gondoljunk csak az Isten nyomában-ra, vagy a Géniuszra. Sajnos ez is csak DiCaprio miatt lett így felkapva, maga a film nem indokolja ezt a hype-ot. Ennek ellenére persze jó, hogy ilyen elismert személyek állnak ki mellette, de kereshettek volna valakit aki kicsit kompetensebb ebben a témában. Inkább több sztárnak közösen kellett volna összefognia és mindenkinek egy-egy területre koncentrálnia. Engem nem igazán kötött le, pedig a témája fontos. A cím és a bevezető rész az oltárképről többet sejtetett. Főhősünknek sajnos egyetlen igazán fajsúlyos tevékenysége/szövege volt az egész filmben, mégpedig a zárómonológja. Az tén... több»

83 Széttörve  (2016)

2018. 06. 27.
Őszintén szólva én sokkal jobbat vártam. Talán az, hogy "sokkal" erős, de mindenképpen többet reméltem. Mind a történet, mind az alakítások elmaradnak attól, amit én (lehet hogy csak a filmet körülölelő hype alapján) vártam. James McAvoy jó volt, de az ilyen szerepekből lehet a legtöbbet kihozni és úgy érzem, hogy neki nem sikerült a maximumot nyújtania. A történet rendben van, de nem egy logikátlan cselekedetet találhatunk a filmben. Úgy gondolom, hogy egy erős befejezést áldoztak fel annak érdekében, hogy összehozzák egy másik filmmel, aminek a közös folytatása reménykeltő, de egyáltalán nem jelent biztos sikert. Szerintem M. Night Shyamalan korunk egyik leginkább túldicsért rendezője, aki... több»
2018. 06. 27.
Ez még itt egy olyan film, ahol a történet a lényeg és nem a látvány vagy a minőség. Ennek megfelelően mai szemmel kevésbé élvezhető, de a korához mérten rendben van. Tipikus ázsiai film, a színészek gesztusai, mozdulatai annyira árulkodóak hogy ha egy maszk lett volna a fejükön akkor is megmondtam volna, hogy egy távol-keleti alkotásról van szó. A harc közben hangok helyenként egy Pokémon-összecsapásra emlékeztettek, ez eléggé megmosolyogtató volt. Sajnos a szinkronnal voltak problémák, helyenként keményen elcsúszott, majd visszaállt.

80 Kojot  (2017)

2018. 06. 26.
Ez aztán igen! Ez komoly volt! Hogy lehet, hogy eddig nem hallottam erről a filmről? Már a nyitójelenet is igen erős ahogy aztán szinte az összes többi is. A film hangulata változó (hol vidámabb, hol komolyabb), de a színvonala végig magas. Kicsit westernes beütése van, de a dráma és a thriller az, ami a legjobban leírja a filmet. Nagyon életszagú. Ilyen valóságos magyar filmet talán még sosem láttam. Még napokkal később is a hatása alatt vagyok. Sokat gondolkodok, elmélkedek ezen a történeten és a karaktereken. Nem tudom mennyire értelmes, ha azt mondom, hogy ez egy nagyon magyar film. De nem csak a komoly részek miatt. Például ott vannak a munkások az elején, akik azért szórakoztatóak, mer... több»
Még valamikor kisgyerek koromban láttam és sokkal viccesebbre emlékeztem. Tele van idióta, gyerekes poénokkal, ami meg is magyarázza, hogy miért tettszett ennyire régen. Az, hogy a film már nem olyan humoros, mint régen volt nem kimagyarázható azzal, hogy régi. Gondoljunk csak a Csupasz pisztoly filmekre, az Airplane-re, a Nagy durranásra, vagy a Top secret-re, amelyek mind régebbiek ennél mégis a mai napig nevetni lehet rajtuk. A dalolásokat teljesen feleslegesnek éreztem, szerintem csak időhúzó funkcióval bírnak.
2018. 06. 24.
A westerneknél sokféle alaptörténet nem igazán képzelhető el. Itt próbáltak azzal operálni, hogy egy nőt állítottak a célkeresztbe (ahogy a cím is mondja). Ez nem az a tipikus lövöldözős vadnyugati film, itt inkább a gondolkodós, jellemábrázolós fajtáról beszélhetünk. Egyébként semmi extra nincs az egészben egyedül annyi hogy Ewan McGregor úgy néz ki, mint Tom Selleck.
2018. 06. 23.
Sokáig nem volt bátorságom nekikezdeni. Valószínűleg az idióta magyar cím miatt féltem tőle, ami bárgyú vígjátékot sejtet. Ennek ellenére kellemes csalódás ért. Egy egész jó vígjátékot kapunk, ami mintha szándékosan építene klisékre és kiszámítható jelenetekre, így akarva elérni egyfajta paródiaszerű hatást. Itt ez működik. Egyszerre vicces és pörgős. Az akciójelenetek kissé túlzóak, de jók. Ezt a paródia dolgot az is alátámasztja, hogy a Kincaid simán leugrik a háztetőről annak ellenére, hogy a lábát nem is olyan régen átlőtték. Egy másik eléggé logikátlan dolog például az is, amikor Bryce a barkácsáruházban harcol és mikor éppen legyőz mindenkit, akkor hirtelen felbukkan a társa, mintha tu... több»
1
2018. 06. 23.
Egy újabb északi film, ami nem okoz csalódást. Egy igazán izgalmas történet. Nem kifejezetten látványos, inkább a sztorin van a hangsúly. Feszült, összeesküvés-elméletekre építő, politikai krimi. Én akár azt is elhittem volna, hogy igaz történet, de szerencsére a végén tisztázzák, hogy nem az. Sokkal többet nem is nagyon lehet róla elmondani. Rendben van.
2018. 06. 23.
Miután megnéztem kicsit vizsgálódtam Krisztina után, hogy kiderítsem a film mennyire hiteles és azt kell, hogy mondjam eléggé más képet kaptam róla. Több helyen is olvastam szeretőkről (fiúkról-lányokról) és botrányokról, valamint Descartess-tal sem voltak ilyen közeli kapcsolatban, ha hihetünk az internetes forrásoknak. Valamint, amit a filmben szintén nem igazán jelenítenek meg, hogy elvileg elég káromkodós volt. Persze ezt azért megértem, ha nem hangsúlyozzák. Na, de essen pár szó a filmről is. A csaj nagyon jól játszik, engem meggyőzött. A történet nem túl izgalmas vagy érdekes, inkább a drámaiságra fektették a főbb hangsúlyt.
Ez egy teljesen átlagos tv-s krimi. Nem mondanám valami izgalmasnak. Körülbelül olyan szinten van, mint egy bármelyik krimisorozat bármelyik része. Sok sablon dolog is ismerős lehet ilyen szériákból, de ezeket inkább nem spoilerezném le. Nem tudom miért hiszi azt magáról egy cukrász, hogy neki nyomoznia kell egy gyilkosságban, de engem kicsit zavar. Az pedig pláne zavar, hogy jobban megy neki, mint a hivatalos rendőröknek. Bár ezzel talán meg is válaszoltam az első kérdést. Sajnos sokat utalnak az első részre, ami bár szorosan nem függ össze ezzel, mégis néha zavaró lehet. A végén a fordulat várható volt, maximum a személy volt a kérdés. Azt hiszem nem lövöm le a poént ha azt mondom, hogy ne... több»
2018. 06. 21.
Senki ne nézze meg! A rendező filmjeit elnézve nem csodálkozhatunk a film minőségén. Valószínűleg úgy voltak vele, hogy gyorsan meglovagolják az új Ben Hur film körüli hype-ot, vagy hátha valaki összekeveri a két filmet. Valószínűleg a megtekintések komoly hányada is ide tehető, hiszen aki komolyabban utánanéz ennek a filmnek az nagy eséllyel nem nézi meg. Lehet én is jobban jártam volna, ha így döntök. Bár én szeretem a kihívásokat. Ha azt mondom, hogy nem méltó arra, hogy az eredeti Ben Hur film folytatásának mondják, akkor valószínűleg senkit sem lepek meg. Igazából a főszereplő nevét és a lovakat leszámítva nincs is köze az elődjéhez. Jobban jártak volna, ha nem próbálják meg hozzákötni.... több»
2018. 06. 21.
Őszintén szólva nem volt létfontosságú a folytatás, de beleillett a sorozatba, nem követtek el vele nagy hibát. Mindenképpen kellett bele az új karakter a kiscsaj személyében. A harcok jók, de újat már sajnos nem tudnak mutatni. Kicsit furcsa, hogy Selene ennyire hidegvérrel képes embereket ölni még ha egy részüket önvédelemből is. De voltak olyanok akiket nem lett volna muszáj kinyírnia, ő mégis megtette. Ez kicsit unszimpatikussá tette a szememben. Kedvelem Charles Dance-t, de az ő karaktere itt teljes mértékben felesleges, valószínűleg csak azért rakták bele, hogy a folytatásba ne mint ismeretlen szereplő lépjen be. Összességében elmondható, hogy ez a rész már nem a történet teljessé téte... több»
2018. 06. 21.
Ha ezt a filmet az USA-ban forgatják, néhány híresebb színésszel akkor tuti a kasszasiker. De így, hogy európai és néhány (általam) kevésbé ismert szereplője van egyből megy a lehúzás. Ez a film legrosszabb esetben is egy átlagos szuperhősfilm. Az akciók és a verekedések jók voltak, a párbeszédek eléggé egyszerűek, helyenként triviálisak. Az itteni értékelést túl alacsonynak érzem, az Imdb-s szám sokkal közelebb áll a valósághoz.