Értékelések (805)

2018. 06. 14.
A sztori csillagos ötös, nagyon nagyon jó. A film drámai és misztikus, emellett kellően izgalmas is. A történet egy pillanatra se lassít le. Szinte elrepül vele az idő. A gyerekszínészek ügyesek, nagy jövő állhat előttük. Néhány cselekedetük elég logikátlan, de ezt egy gyereknél elfogadhatjuk. Egy fordulatos, csavaros történet, amire érdemes időt szánni.
2018. 06. 14.
Vígjátéknak nevezni ezt a filmet nem igazán telitalálat. A szűk két óra alatt körülbelül 2-3-szor mosolyogtam rajta. Viszont ez a kevés alkalom jó poént rejtett. Ez egy teljesen tipikus francia, könnyed drámaszerűség leheletnyi humorral megtoldva. Viszont minden hibája ellenére szerethető tud lenni. Tökéletes példa arra, hogy milyen is egy 3,5 csillagos film. De mivel jó kedvemben vagyok, kap négyet.
2018. 06. 13.
Nem is tudom, hol kezdjem. Először is szeretném megköszönni a jegyeket, amiket tőletek kaptam. Mint látjátok, okosan használtam fel. Azt azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy mint általában, az első rész itt is jobb lett. Mintha kicsit másolnák a Park-trilógiát (első rész: megnyílik a park, ahol elszabadulnak a lények, második rész: elhozzák a dinókat, akik randalírozásba kezdenek). Nálam hiba az, hogy elmozdítják a dinókat az élőhelyükről (jó, itt most muszáj volt). Úgy értem, egy nagy kúriában rohangáló Raptor számomra elég bugyuta látványt nyújt. Más "hibát" is véltem felfedezni. Ami működött az Indominus-Rexnél, az nem működött az Indoraptornál. Igazából ez csak egy hosszú mellső l... több»

60 Rablók  (2015)

2018. 06. 11.
A cím nem túl fantáziadús, de legalább kézenfekvő. Az első gondolatom az volt, hogy kezdhették volna egy kis bemutatkozással. Hirtelen nem tudtam mi van és hogy ki kicsoda. Persze ez később tisztázódik, de jobb lett volna már az elején letudni. Nem igazán értem, hogy miért akarják tőlünk azt, hogy közönséges bűnözőket, gyilkosokat, rablókat sajnáljunk és szurkoljunk nekik. A történet nem túl sokatmondó, próbálják ezt a család meg barátok rizsát leadni, közben nem foglalkoznak azzal, hogy azoknak a becsületes embereknek és rendőröknek is van családja, akiket ők csak úgy megölnek. Az akciójelenetek jók voltak, sikerült pár egész ütős részt beletenni, de a film nem volt szimpatikus, a szereplők... több»

91 Memo  (2016)

2018. 06. 11.
Az utóbbi években a magyar filmgyártás mintha egyre inkább fejlődne, vagy legalábbis megközelítené a régi szintet. Erre egy nagyon jó példa ez a film is. Szerettem, mert retro, szerettem, mert zseniális. A két végletet tökéletesen mutatta be ez az érzelmes és intelligens film. Már az első pár percekben bekezd egy nagyon szívbemarkoló jelenettel, amikor a fényképeken nézegetik az embereket. Haumann Péter és Lengyel Tamás igazán jó párost alkot. Ehhez jön még hozzá Molnár Áron, aki szintén hibátlanul játszik. Az erős kezdés után egy kicsit ellaposodik a film. Jó ötlet volt nem a jelenben játszatnia filmet. Így sokkal hitelesebb, már csak azért is mert ma egy ilyen emberből hírességet csinálnak... több»
2018. 06. 11.
Számomra az év meglepetésfilmje. Nagyon bejött a humora. Tetszik ez a fordított felállás, hogy most nem egy nő az aranyásó. Az igaz, hogy volt benne néhány kínosabb jelenet is, amit szívesen nélkülöztem volna, de a legtöbb vígjátékban ez már csak így megy. A színészekről nekem az jött le, hogy élvezték a szerepüket és a forgatást. Külön kiemelném Salma Hayek-ot, aki 50 felett is egy igazi bombázó és a karakterét, aki vígjátékokban ritkán látható szinten normális, mégis vicces szereplő. Ő és Eugenio Derbez remekül működtek együtt. Üdítő volt látni ezt a hétköznapiságot, mivel mostanában általában az idiótizmus az egyik legnagyobb humorforrás. Persze erre is volt példa, Kristen Bell éppen Haye... több»

75 Napfény  (2007)

2018. 06. 11.
Évekkel ezelőtt ajánlotta egy barátom és most jutottam oda hogy megnézzem. Annyira nem jó, mint amilyennek ő beállította. Nekem elég átlagos, nem egy közhellyel találkozunk benne. A szereplők közül senkit sem sikerült megkedvelni, pedig nem annyira rövid ez a film. A sztori rendben van, de a színészek viselkedése nekem furcsa. Elég lazán reagáltak azokra a helyzetekre, mikor úgy néz ki, hogy fel kell áldozniuk magukat, vagy éppen meg kell ölni valakit. Sokkal drámaibb jelenetekre számítottam ezeknél a részeknél.
2018. 06. 10.
Több dolog is furcsa volt számomra ezzel a filmmel kapcsolatban. Először is: Spanyolországban elkészítenek egy társasjátékot az 1400-as években, az inkvizíció alatt. Mondjuk, hogy eddig oké (nem oké). Na és milyen nyelven készül? Hát persze, hogy angolul. Persze ezt meg lehet magyarázni: varázslat. A másik, Spanyolországban vagyunk és mindenki angolul beszél. Nem a főszereplőkre gondolok, ők nyilván úgy társalognak egymással. De az idegenek is azonnal így szólalnak meg. Ha már egy amerikai filmet külföldön kell forgatni, akkor tegyük már meg, hogy a helyiek a saját nyelvükön szólalnak meg. Na és térjünk a lényeges dolgokra. Maga a történet nem olyan rossz, bár elég gyorsan történnek a dolgok... több»
2018. 06. 10.
Humoros, helyenként paródiajellegű akciófilm. Az effektek minőségéből látszik, hogy nem akartak túl sokat elérni ezzel a filmmel. Tom Cruise kisujjból hozza ezt a már jól begyakorolt szerepet és Cameron Diaz is jól szerepel. Dögös és aranyos egyszerre. Voltak benne egész jó kis bunyók. A történet sablonos, de összességében a film a jobbak közül valók. A cím fordításánál szerencséjük volt a fordítóknak, hogy nekik is csak egy "K" betűt kellett odailleszteniük és ők is egy frappáns címet kaptak.
Ennek a filmnek a fele is bőven elég lett volna. Úgy értem, hogy csak a Heydrich-es résznek volt értelme. Félreértés ne essék, azért mondom ezt, mert minden mást már láthattunk az Antrophoid-hadműveletben, ami egy sokkal izgalmasabb, összeszedettebb és drámaibb film. Aki látta azt, annak ez csak egy gyengébb másolat. Vannak eltérő momentumok a két film között, de amennyire tudom, az a hitelesebb. Talán a merénylet az egyetlen, ami szinte teljes mértékben megegyezik a két filmben. Inkább végig Heydrichről kellett volna szólnia és a végére betenni a támadást. Viszont amiben ez más volt, az azok a megrázó képsorok a tömeggyilkosságokról. Már a film nézése közben is feltűnt pár ismerős arc és mi... több»
2018. 06. 10.
Az elején elmondott szöveggel kicsit lelőtték a poént. Így nem volt annyira izgalmas. Alapból nem volt meg benne az a bizonyos, megmagyarázhatatlan plusz, amit vártam tőle. Viszont ennek okát nem a színészekben kell keresni. Ők nagyon jók voltak és erősek a szerepeikben. Maga a történet sem rossz, pláne, hogy egy egykori gulágfogoly írásai alapján készült. A képekkel pedig nagyon sokat tudtak hozzátenni a filmhez. A vége kicsit be lett pörgetve. Nem igazán értettem, hogy ha az addig megtett utat ilyen részletesen bemutatták, akkor miért nem bírt még el pár percet a befejezés.
2018. 06. 10.
Szerethető film, de nekem kicsit sok. Vannak benne olyan túlzások, amiket az én gyomrom nem vett be. Főleg a hangfelvétel odaillő üzeneteit emésztettem meg nehezen. A történet azért jó és érzelmes, komoly csavarral. Az okoskodó gyerekszereplőket sosem kedvelten, nincs ez máshogy itt sem. De a másik kissrác aranyos. Meg lehet nézni, de nem valami nagy szám. Ez a film itt erősen túl van értékelve.

87 A góré  (2017)

2018. 06. 09.
Furcsa, hogy nem is hallottam róla ezelőtt. Pedig bőven megér néhány jó szót. Valami az első percben megfogott benne. Van az a film, ahol nem az egyes jelenetek az izgalmasak, hanem az ahogy egy karakter percről-percre változik és ahogy a film folyama halad. Na, ez pont ilyen. Nicolaj Coster-Waldau nagyon jól hozza a figurát. A bűnszervezetekről és a börtönéletről is sokat mutat nekünk a film.

76 Gólyák  (2016)

2018. 06. 09.
Rosszabbat vártam. Egész vicces, persze sok benne a sablon és az elismételt poén, de egy rajzfilmbe ez belefér. A története aranyos. A galambbal nagyon eltaláltak nálam valamit. Simán nézhető gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.
2018. 06. 09.
Eddig azt a szisztémát követtem, hogy minden az utamba kerülő filmet megnéztem. Ez kezd rossz ötletnek tűnni. No nem azért mert ez annyira rossz lenne, de egyáltalán nem az én világom. De ha már idekerült, egye fene... Ez a film másfél órányi intrika egy kevéske gyengéd humorral megspékelve. A végére szinte a fejem fájt a sok bájolgástól, hajbóklástól és jómodortól. Ölni tudtam volna egy kiadós, cifra káromkodásért. Persze azt nem is ilyen filmekben kell keresni. Ez egy ízig-vérig kosztümös film nagyon aprólékosan kidolgozott karakterekkel, amit a színészek kivételesen jól tudtak visszaadni. Köztük is Kate Beckinsale viszi a pálmát. Mostanában több filmjével is összefutottam és azt szűrtem l... több»

61 Ben-Hur  (2016)

2018. 06. 09.
Most kivételesen a végével kezdem. Ha nekem valaki az mondja "Ben Hur" azonnal a kocsiversenyre gondolok. Oké itt is volt valami olyasmi, de szerintem a mai technikával, ennyi beleölt pénzzel csinálhattak volna egy sokkal izgalmasabb, vagy legalább hosszabb versenyt is. Nekem az egészben az volt a legemlékezetesebb, hogy Jack Huston a kocsiversenyre átváltozott Vona Gáborrá (legalábbis külsőleg teljesen). Viszont a tengeri csata nagyon menőre sikeredett. Igazából a film elején én teljes mértékben Messala-val értettem egyet. Persze ahogy közeledünk a vége felé, kezdi elvetni a sulykot. Semmi kiemelkedő nincs benne, Morgan Freeman sem tud segíteni rajta.

73 Dunkirk  (2017)

2018. 06. 09.
Már régóta terveztem, hogy megnézem és talán emiatt megnőttek az elvárásaim is. Nekem kicsit lagymatag, nem elég izgalmas vagy drámai. Én nem az ehhez hasonló háborús filmeket szeretem. Egyedül a Tom Hardy-féle repülős szál volt az, ami számomra is igazán izgalmas volt. Feltűnően kevés a párbeszéd. Nem igazán értettem, hogy mi volt a célja a képarányok váltakozásának, de eleinte eléggé zavaró volt. Megértem, hogy a történet megért egy filmet, de felesleges volt ekkora feneket keríteni neki.
2018. 06. 07.
Egy humorosra vett életrajzi film. Ugyan megszokhattuk, hogy a legtöbb hasonló film inkább drámai, ez így is rendben van. Olyan háborús film, ahol szinte alig esik szó magáról a harcokról, vagy a katonákról. Itt ugyanis a haditudósítók mindennapjairól van szó. Ők azok, akik nélkül sokkal kevesebbet tudnánk meg a háborúkról, fegyveres konfliktusokról. Viszont itt nem is igazán a munkájuk van előtérben, hanem a magánéletük. A színészek játéka nekem elég hullámzó, voltak jobb és rosszabb periódusaik. Egyszer nézhető, lehet akár kellemes kikapcsolódás is, de nem lesz maradandó élmény.
2018. 06. 07.
Mindenki ismeri azt, mikor egy film annyira rossz, hogy az már jó. Na, itt még erről sem lehet szó. Ezt a filmet totálisan felesleges volt leforgatni. Semmilyen pozitívumot nem tudok róla mondani. Talán mindent elmond róla, hogy a témája ellenére annyira unalmas, hogy elaludtam rajta. Nagyon gagyi minden benne. A bunyók, az effektek, a történet és a párbeszédek is mind-mind silányak. Azt sem értem, hogy minek erőltették bele ezt a romantikusnak szánt dolgot, hiszen igazából nem is lett belőle semmi. Gondolom az eredeti terv az volt, hogy folytatják is majd, de remélem a készítők látják az értékeléseket (Rotten Tomatoes 38%, IMDB 3.7) és letesznek erről. Nem tudok mást mondani rá, csak annyit... több»

97 Az öböl  (2009)

2018. 06. 07.
Hűha! Ez aztán nem egy hétköznapi dokumentumfilm. Már a témája sem átlagos. Ugyebár olyan állatos film ezer és ezer van, ahol megmentik őket. Na de olyan, ahol leölik mindet, olyat eddig még nem láttam. Éppen ezért nem ajánlom mindenkinek. Olyanok akik, nehezen dolgozzák fel az ilyeneket, azok inkább hagyják ki. Legalábbis a végét mindenképpen. Azok a képek sokkolóak. Viszont mindenki másnak látnia kell! Szeretjük ezeket az állatokat, akár a tv-ben, akár az állatkertben, vagy (a szerencsésebbek) akár élőben látjuk őket. Hasonló show-n már én is voltam, bár ott delfinek helyett fókák voltak, de most már sejtem, hogy az ő helyzetük sem lehet sokkal jobb. Így hogy valamelyest megismertem ennek ... több»