Ha nem tudnám, hogy Gary Oldman az, nem jönnék rá. Jól összerakott furcsa atmoszférájú alkotás. Churchill a II. világháború egyik legmeghatározóbb alakja. Én a tanulmányaim, ismereteim alapján sokkal keményebb, határozottabb figurának képzeltem el. Egy igazi vaskalaposnak. Itt láthatjuk is ezt az oldalát, de az is kiderül, hogy ő egy sokkal összetettebb személyiség volt. Neki is volt humoros és érzékeny oldala. Mondhatnánk azt is, hogy ez a film a Dunkirk előzményfilmje, de annál nekem jobban tetszett. Bár ez sem egy kimondottan izgalmas film, azért Gary Oldman sokat dob rajta.
Egy érdekes témába kapunk betekintést. Viszont a film inkább érzelmes mint izgalmas, legalábbis 1-2 jelenettől eltekintve. Sajnos én úgy láttam, hogy az operatőri munka nem volt tökéletes, de ahogy a fickó korábbi filmjeit elnézem, ez nem egy nagy meglepetés. Más kifejezetten gyenge pontot nem találtam. A történet alapján bárkinek tetszhet, viszont a megvalósítás miatt inkább női filmnek mondanám.
Ritkán fordul elő, hogy egy filmet nehezen értékelhetőnek titulálok. Ezzel nem azt akarom kifejezni, hogy rossz csak egyszerűen nehéz véleményt mondani róla. Az megint csak ritka, hogy egy filmnél a Mafab és az IMDB-s értékelés egyenlő. Ennél a különleges alkotásnál ez a helyzet. Azért mondom rá hogy különleges, mivel nem sok filmnél fordul elő, hogy egy író saját magát is beleírja a forgatókönyvbe, pláne ritka az, hogy az egészet magáról írja. A cselekmény nem kifejezetten izgalmas, mégis leköti a nézőt. Ha belegondolunk igazából az égvilágon semmi mondanivalója nincs. Mivel ilyen semmilyen a történet így bármit lehet kezdeni vele. Ezt az író kihasználta amikor egy drámaibb, váratlan, de le... több»
Ez a film remekül mutatja be, az élet állandóságát ugyanakkor változásait is. A Nap minden nap ugyanúgy felkel, miközben a főhős ugyanúgy issza a kávéját, aztán átmegy a gyroszoshoz zuhanyozni, a vendégek mindig jönnek és mennek, de mégis minden nap más és más. A két főszereplő teljesen eltérő, csak egy közös pontjuk van: nem engednek. Az egyikük a büszkesége miatt, míg a másik a hatalmát akarja fitogtatni azok felett, akik felett még tudja. Elég kiszámíthatatlan a film, hiszen sosem tudjuk, hogy mi lesz a következő jelenetben. Persze nagy vonalakban előre átlátható, de a kis részletek, amik jóvá teszik ezt a filmet nem mondhatóak megjósolhatónak. Az alakítások hiba nélküliek főleg a két fős... több»
Furcsa volt Owen Wilsont ilyen komoly szerepben látni, hiszen ő inkább vígjátékokban szokott feltűnni. Ennek ellenére jól vette az akadályt. Szerintem ritka valósághű, izgalmas és drámai akció-thrillert sikerült összerakni. Pedig milyen könnyednek indul. Persze most sem úsztuk meg, hogy ne fussuk bele egy-két klisébe, de ez sem von le semmit a film érdemeiből. Azt vártam, hogy Pierce Brosnan karakteréből többet hoznak ki, hiszen elég komoly felvezetést kapott a film elején.
Egészen érdekes történet. Nagyon jól mutatja be, hogy a piac kegyetlen. Csak ilyesfajta patkányságokkal lehet menni valamire az üzleti világban. Michael Keaton jól alakítja ezt a meglehetősen visszataszító figurát. A Dassler-testvérek története után egy újabb világmárka kialakulásának lehetünk tanúi és ez sem szebb az előzőnél. Remélem lesznek még hasonló alkotások.
Felejthető alkotás. Jó lett volna, ha egy kicsit jobban kidolgozzák. Sok a logikátlan cselekedet. Manapság nem egy ilyen film készült. Egy csapatnyi gyilkos az ártatlan családra vadászik. Az is lehet, hogy csak azért készítették a filmet, hogy Bella Thorne is kipróbálhassa magát ebben a műfajban. Talán legközelebb neki is jobban sikerül. De akár egy második résszel talán meg lehetne próbálkozni, ha már a befejezést így oldották meg.
Pozitív meglepetés. Izgalmas, érdekes. Azt azért hozzá kell tenni, hogy a film sikeréhez a két fiatal is kellett. Nem azért, mert olyan jók voltak, csak az ő nevükkel könnyebb eladni. Kis túlzással akár igaz történet is lehetne. Ma már mindenki híres és gazdag akar lenni és ezért képesek akár bármit megtenni. Aki ezért pórul jár az meg is érdemli.
Egy igazi régimódi vígjáték. Nagy sztárok szórakoztatnak másfél órán keresztül. De ne várjuk, hogy a hasunkat fogjuk majd. A poénok inkább egyszerűbbek és csak a párbeszédekből származnak. Nem követi a mai vígjátékok trendjét, ahol már csak a káromkodáson és a marhaságokon lehet nevetni. Ez egy visszafogottabb, de nem kevésbé humoros film. Olyan mintha mondjuk 30 éves lenne. Ma már szinte sosem készülnek ilyenek. Sharon Stone-on már meglátszik kor, de ennek ellenére még mindig ott van.
Az értékelések nem hazudnak. Egy magával ragadó történet szépen elmesélve. Bayona ezzel a rendezéssel javította azt a fekete pontot, amit a Jurassic World 2-ért kapott tőlem. Ez egy nagyon jól összerakott film komoly mondanivalóval. A beillesztett kis animációk tetszettek, szépen lettek kidolgozva. A főszereplő srác habár kicsit idegesítő, egész ügyes.
Mielőtt nekikezdtem volna csak negatív kritikát hallottam róla. Utólag megértem. Én nem mondanám kifejezetten rossz filmnek, de egyértelmű, hogy messzebb van a jó kategóriától, mint a gyengétől. Végig próbál vicces lenni, de egyetlen egy komolyabb poént sem tudtak beletenni. Végig csak az altesti humort erőltetik, ami már évek óta nem tud se egyedi, se vicces lenni. Ahogy maga a film sem. A végén megpróbáltak egy drámai szálat is beletenni, de az sem volt sikeres.
Annyi ilyen filmet csináltak már, semmi szükség nem volt még egyre. Volt már amerikai, német, spanyol és brit pite, erre most itt a holland. A történet és a karakterek szempontjából is szinte teljesen ugyanaz az egész, mint amit már számos más filmben is láthattunk. Pár lúzer gyerek kupakolni akar. Van köztük egy nagypofájú (sokszor dagi) kamugép, a visszafogott, vesztes típusú, de egyébként szerethető gyerek és a különös viselkedésű haver. A cél érdekében pedig össze-vissza vetítenek és minden marhaságba belemennek. Mindegyik erről szól. Persze van olyan eset, amikor sikerül ebből egy vicces, értelmes vígjátékot összehozni, de általában csak egy ilyen totálisan átlagos tinivígjátékot kapunk... több»
Méltatlanul háttérbe szorított film. Pedig a színészek és történet alapján kaphatott volna nagyobb hírverést is. Egy kicsit a Furcsa párra hajazó, jó humorú vígjátékról van szó. Eleinte nem értettem, hogy mire akar utalni a cím, de a végére rájöttem, hogy az életre utalnak vele. Az itthon megszokottól eltérő karácsony érdekes hátteret ad a filmnek.
Kenneth Branagh két nagyszabású filmmel is jelentkezett 2017-ben, a Dunkirkkel és ezzel. Véleményem szerint ez a jobb. Nagyon jó a rendezés. Igaz kicsit szövevényes, ami miatt nehezebb követni a vége felé, hogy ki kicsoda, de azért egész érthető. Éppen ezért talán többszöri megtekintésre is alkalmas. Kiemelhetjük a jó párbeszédeket és a szép tájakat is. Ez lehet kicsit hülyén hangzik, de én úgy éreztem, mintha a sok szereplő miatt túl gyorsan telne el a film. Olyan sok szereplőre kell figyelni, hogy szinte észbe se kapunk és máris vége az egésznek. Igazán hosszú, tartalmas jelentekre nem nagyon van idő. Ennek ellenére elmondhatjuk, hogy végre egy olyan sztárparádé, ami megéri a pénzét.
Én valahogy nem értem, hogy miért van ennyire jóra értékelve ez a film. Láttam én már sok jó romantikus és drámai filmet, de ez nem tartozik közéjük. Lehet én vagyok szőrösszívű, de ez nagyon gyenge. Legalábbis a történet és a mondanivaló alapján mindenképpen. Alapból lassan indul, semmiféle érdekes történés nélkül, ami majdhogynem az egész filmre igaz. Egy vontatott, szörnyen unalmas film. Egyedül annyi jött le a filmből, hogy bármi is történik a nők mindenért a férfiakat hibáztatják, még akkor is, ha semmi joguk erre. Annyira próbálják romantikusnak beállítani, (ami egyáltalán nem sikerül) hogy a nagy erőlködéstől egy izzadságszagú szenvedés lesz az egész. Egy erős drámai befejezés megment... több»
A négy főszerepben négy sztár. Már ez is elég lehet, hogy eladja magát a film. Viszont nem csak ez az egy erénye van. Jó humorú, egyszerű történetű vígjáték, kis akcióbombákkal megfűszerezve. Most látom először Zach Galifianakist mióta lefogyott. Nagyon jól áll neki, ahogy az is, hogy végre nem egy komplett idiótát játszik.
Az alaptörténet nem rossz. Igazából ez a legfontosabb, ezen kívül volt néhány jó akciójelenet és szép táj, ami még dobott rajta. A fő érdem egyértelműen a kaszkadőröké. Viszont volt néhány dolog, amit nem értettem, hogy lehet hogy egy elkényeztetett fiatal gyerek lenyom egy tengerészgyalogost? A lánynál ugyanez. Jó, szerencséjük is volt bőven, de ez akkor sem túl valósághű. Ezt leszámítva egész nézhető.
Ez a film körülbelül 3 percig élvezetes. Igazából azt sem tudom, hogy mi akar ez lenni, vagy hogy miről szól egyáltalán. Teljes zagyvaság. Nem értettem belőle semmit. Na meg ezek az idegesítő hangeffektek. Csak azért néztem végig mert nem akartam engedni neki, hogy legyőzzön. Senkinek nem ajánlom. Az értékelések nem hazudnak.
Nyugodtan kijelenthető, hogy Jesse Owens a modern kori olimpiák ikonikus alakja. Nurmival, Bolttal és Phelps-szel egy lapon említendő. Egy film simán kijárt neki. Sajnos ez a film elég unalmas, de az dicsérendő, hogy nem akarták kitalált részletekkel izgalmassá, ugyanakkor hiteltelenné tenni. Annyiban jó, hogy jól mutatja be az akkori sportolói élet minden szegmensét, valamint az Egyesült Államok hihetetlen kétszínűségét, álszentségét. Ugyanis zavarja őket a Náci Birodalom ténykedése és a zsidótörvény, viszont az otthoni szegregáció az teljesen rendben van. Az olimpiai bajnok fekete sportoló a szolgálati bejáraton megy be a neki szóló ünnepségre. Ezzel mindent el is mondhatunk az USA-ról.
Egy igazán komoly történet jó előadása. Az megszokott, hogy egy valós eseményeken alapuló életrajzi filmet, nem úgy adnak elő, ahogy az igazából történt. Viszont az ritka, hogy egy film nem eltúlozza a dolgokat, hanem éppen ellenkezőleg, kevesebbet mutat, mint ami igazából történt. Itt erről van szó, ugyanis a valóságban Desmon Doss sokkal több embert és sokkal drámaibb úton mentett meg. Nem értem, hogy egy ilyen normális, valamire való filmben miért van néhány ilyen borzasztóan gyenge effekt. A színészek közül két személyt szeretnék kiemelni, de egyikük sem a főszereplő. Ő számomra átlagos teljesítményt nyújtott. Viszont Vince Vaught és Hugo Weaving kiemelkedőt alkotott. Főleg előbbi okozot... több»
80 A legsötétebb óra (2017)