Az egyik legszebb romantikus történet amit manapság moziba engedtek. Nagyon megrázó és felkavaró és csak pörögnek az ember fejében a gondolatok és a kérdések.
Ma sem egyszerű másnak lenni, de régebben ez még nehezebb volt. Sok meghurcoltatást és rossz szavakat kellett kiállnia azoknak akik vállalták, hogy mások. Érdekes film, bár sok helyen pontatlan a történet.
Érdekelt a film nagy facebook felhasználóként. Amit láttam az tetszett, bár kicsit hosszú volt. Bár az jutott eszembe, hogy a film csak egy nézőpontot tálal, ami vagy igaz vagy sem.
Érdekes film, tehát annak mindenképpen ajánlom aki szereti a megtörtént eseményeken alapuló sztorikat. Helyenként lehetett volna lényegre törőbb, mert voltak benne unalmas jelenetek.
Az élet kegyetlen, valahogy mindig ez jut eszembe erről a filmről. No meg a ne ítélj elsőre. Az eredeti sztorin túl, talán Leto és McConaughey kapcsolatának alakulását szerettem a legjobban.
Nálam nem ő az év legjobb magyar alkotása, de egy igényes és szépen kidolgozott filmnek tartom. Tetszett a történelmi vonal és a humora is. Nagy Ervin volt talán az egész film legjobbja.
Megvan VHS-es! :) Nem mai film az biztos. GYerekként ezerszer láttam, holott a története elég érdekes. Eleve gyerekeknek szánták a mesefigurákkal és a híres kosárlabdázó Air Jordannel.
Nem olyan rossz ez! Aki egy picit is szereti a meséket az biztosan élvezni fogja, mert újra gyereknek érezheti magát. Helyes és helyenként vicces történet Black Jackkel.
Talán ez a film indította el ezt a nagy poroljuk le a meséket és csináljunk belőlük élőszereplős filmeket a nagy gyerekeknek. Nem igazán jött film/mese, többet vártam tőle.
Hihetetlen, hogy ennek a filmek is az alapgondolatát egy régi filmből lopták. Amúgy imádom a történetét, picit mindenki szokott álmodozni és a tájak is szemkápráztatóak.
A lány karaktere valami borzalom a filmben. Hihetetlen gondolatai vannak és Eva Mendez is szörnyű. Nem tudom,hogy ilyenre festették de nagyon csúnya, nem tudok tőle elvonatkoztatni és valljuk be a történet is felszínes és olcsó.
A felnőtté válás szélén vagy mér benne levő fiatalokról szól a film, ahol egy mágikus nadrág áll a középpontban. Így leírva elég béna, holott egy elég jó filmről van szó.
Kedves, romantikus karácsonyi hangulatú film. Érdekes a két szálon futó történet, amely több helyen is összekapcsolódik és, hogy a két főszereplő színésznőnek ha jól emlékszem, nincs is közös jelenete.
Mila Kunistól feláll a szőr a hátamon. Valahogy a szinkronja sem jó. A történet igazából semmiről sem szól, lenne legalább vicces. Timberlakenek sem ez a legjobb filmje.
Egyszerű, közhelyes és kiszámítható történet, ami nem moziba való. otthon a négy fal között elmegy kategória, de nincs benne sok. Grant sem tudta megmenteni.
Elég semmilyen volt a története, már ezer hasonló készült. Mozifilmnek végtelenül gyenge. A története túl egyszerű és kiszámítható, még vártam valami csavart.
Jól felépített történet, holott zombis filmekből aztán már mindent láttunk. Érdekes volt a története, végig pörgött a sztori és a színészek is kitettek magukért.
Összességében egy közepes alkotás, de mégis volt benne valami félelmetes. Bizonytalanság és titok rejtőzik a történetben, amely apránként bontakozott ki. Jó volt.
Érdekes film. Vera Farmiga a Bates Motel óta az egyik kedvencem, tetszett a játéka. A történet eléggé különös, főleg annak jegyében. hogy valós szereplőkről szól.
Felkavaró és meglepő történet, hiteles alakítások. Így tudnám jellemezni a filmet. Volt valami különös az atmoszférájában. Nekem az év egyik meglepetésfilmje.
87 Mielőtt megismertelek (2016)