Fekete Gandalf

Nagyjából minden évre jut egy-két igényesebb animációval készített, jobb alapötlettel rendelkező film, ami ligába száll a Disney/Pixar/Dreamworks stúdiók alkotásaival, de fantázia, promo, eredetiség vagy egyéb okok miatt durván alulmarad, lehúzzák a kritikusok és pár év alatt elfelejtik. Nos ugyanilyen film a Hangyaboy is. Nincs rossz alapötlete, nem rossz az animáció sem, egyszerűen nincs elég "kakaó" a filmben és idővel elveszik a süllyesztőben.

Tipikus, csajos stílusú vígjáték, amire kivételesen én is azt mondam, hogy nem rossz film, hiszen több alkalommal is láttam már, egyes körökben ikonfilmként van számontartva. Számomra egy könnyed, "limonádé" film, ami arra tökéletes, hogy elteljen vele az idő, de ennél többet nyújtani már nem igazán tudott. Való igaz, hogy kategoriájának jobb filmjei közé tartozik, de ez nem jelenti azt, hogy összességében egy erős film.

Tökéletes egyensúly
Nem túlzás a legemlékezetesebb akció-vígjátékok között említeni. Maga a cselekmény, a karakterek és az alapkonfliktus nem egy nagy eresztés, ellenben a film mégis hibátlanul működik. Legendás sikerének titka (szerintem), hogy a vígjáték és az akció elemek egyaránt megkapják a nekik járó játékidőt, mondhatni a két fő irányzat tökéletes egyensúlyban van. Ha nevetni kell, akkor tényleg nagyon vicces, ha akció kerül terítékre akkor az mindig tarol. A film e két zsáner tökéletes egyvelege. Ami még tovább emeli a film szórakoztató mivoltát az a két főszereplő, akik nélkül sokkal kevesebb lenne a film. Külön kiemelendő, a jelen esetben zseniálisra sikerült magyar szinkron is, ami szintén érdemben h... több»

Kihagyott ziccer
Meglepően jó film is lehetett volna belőle, kicsit sajnálom is, hogy kaszát kapott. Ha egy másik, nem robbantás-kényszeres rendező kezébe került volna, akkor talán más fajta filmet kaptun volna, de kivételesen azt mondom, hogy ez így volt jó, csak sajnos kissé sablonos, kiszámítható a cselekmény. Egyébiránt látványos, érdekes film, egy komolyabb forgatókönyv azért elfért volna.

Nálam nem teljesen érte el a kívánt hatást, de csalódást sem okozott. Félúton van a felnőtteket megérintő és a gyerekek figyelmét is felkeltő mozi között. Ezek alapján egy közepes értékelést érdemelne, de olyan eredetien adja vissza a karaktereit ( főleg Micimackót), hogy teljes mértékben elégedett vagyok vele. Hasonlítani legfeljebb az Én, Pán Péter c. filmhez tudnám hasonlítani, de attól sokkal barátibb és befogadóbb, könnyedén emészthető.

Gyerekkoromban nem kifejezetten tetszett, de, mint később ráébredtem, csak azért, mert a zseniális magyar szinkron rímelő poénözönjeit még nem tudtam kellőképpen értékelni. A magyar szinkron minden tekintetében megjegyezném, hogy a rajzfilm sokkal kevesebb lenne nélküle, valószínűleg azóta sem szeretném.

Rengeteg feldolgozást megért már, de mind közül ez a verzió az egyik legigényesebben összerakott, cselekmény és karakterek szempontjából is nagyon összetett. A története lineáris és összefüggő, nem olyan gyerekes, mint az előző sorozat, a rajzfilm gyakorlatilag felnőtt egy shounen anime színvonaláig.

Kulisszák mögött
Teljesen korrekt werkfilm-sorozat, sok mindenre választ kaphatunk és egy pillanatra betekinthetünk abba, amiről ezt megelőzően is tudtuk, hogy számtalan ember rengeteg munkája van a filmben.

Van, amit jobb elfelejteni
Egyike volt a legrosszabb rajzfilmsorozatoknak. Akkoriban különösen nem tetszett, s most felnőttfejjel teljesen véletlenül ráakadtam, s úgy gondoltam, hogy talán így több mondanivalója lesz felém vagy anno nem értettem a rajzfilmet, mert nem én voltam a megcélzott korcsoport, de súlyosan tévedtem. Ugyanolyan igénytelennek és rossznak látom, mint akkor. Nem csoda, hogy a feledés homályába merült.

Teljesen más szemszögből közelíti meg a cselekményt, mint a film. Itt nem Jumanji lakói szabadulnak ki a játékból, hanem éppen fordítva. Magam részéről különösen jó ötletnek tartom azt, hogy minden részben egy feladványt kellett megoldania a két gyereknek, (ha vissza akart jutni a valóságba) ami kapcsolódott valamilyen egy közérdekű mondanivalóhoz vagy követendő magatartást sugallt a gyereknézők felé.

Az akkori felhozatalból talán az egyetlen európai ( a magyart nem számítva természetesen) ami valamilyen szinten megmaradt bennem, tartogatott némi kalandot és fikciót is.

Pont azt nyújtja, mint minden bulizós amerikai vígjáték, se többet, se kevesebbet; ugyanarra a sémára épül, mint a többi partidrogot először kipróbáló, csajkereső, hányásig alkoholizáló vígjáték.

Sajnos eddig csak ábránd egy ilyen feldolgozás
Túlzás azt állítani, hogy ez a 8 perces rövidfilm jobb, mint a mai verekedős filmek egész terjedelmükben? Szerintem egyáltalán nem. Valószínűleg sosem fog elkészülni, ha mégis, akkor nem ezzel a szereplőgárdával és koreográfiával. Addig is tudnám ajánlani a műfaj kedvelőinek, hogy vágjanak bele bátran, azt a 8 percet mindenképpen megéri.

Talán felocsúdtak a második résznek nem nevezhető minősíthetetlen filmükből és végre sikerült összehozni egy élvezhető verekedős filmet. Ez a film sem kapcsolódik semmilyen szinten az eredeti Never back down-hoz, de legalább visszahozza azt a 80-as, 90-es évekbeli feelinget akárcsak az első rész. Nincs olyan jó, mint az első rész, jóval kevesebb a film mozgástere és a cselekménye is valamivel laposabb, de Michael Jai White koreográfiája olyan egyedi és látványos lett, hogy az "osztályzatot" is ennek a kiemelt figyelembevételével adtam.

Semmi köze sincs az első részhez, ami egy kisebb költségvetésű verekedősfilm volt és viszonylag nagyobb sikernek örvendett. Ez a film meglovagolni látszik a film címét és egy teljesen másik filmet épít fel közben, ami semmilyen szinten nem kapcsolódik az előző film cselekményéhez vagy karaktereihez. Ettől kicsit antalógia szerűnek tűnhet a film, pedig erről szó sincs, amint írtam itt csak a filmcím meglovagolása a lényeg. Egyébiránt a film sablonos, gyenge, a verekedős jelenetek jók lennének, de olyan alsórangúak a felvételek beállításai, hogy még ezt sem adja ki értékelhetően, továbbá ezen felül semmi mást nem tud nyújtani a céltalan és fantáziátlan cselekményével. Röviden egysíkú, unalmas,... több»

Karate tigris reboot
A film egy kis időre visszahozta a 80-as, 90-es évek verekedős filmjeit, melyhez a Karate tigris alapcselekményét használta. Nincs túlmisztifikálva, nincsenek benne lehetetlen jelenetek, mint egy Jet Li filmben és némileg több mélységet kapott, mint egy Van Damme film. Sajnos a két főszereplő/rivális azóta teljesen eltűnt, rosszabbnál rosszabb filmekben szerepel. Maga a film sem esik ilyen téren túlzásba, de olyan hatásosan helyezte el a sztorit a XXI.században, hogy teljes mértékben helytálló, élvezhető film vált belőle. Nem egy korszakalkotó harcművészeti film, de mindenképpen kellemes kikapcsolódást nyújthat és éppen egyszerűségében rejlik nagyszerűsége, amit a sablonok sem tesznek tönkr... több»

Vígjàték kedvelőknek kötelező film!
A franchise a paródiafilmek koronázott királya! Nagyon sok film próbálta a mai napig átvenni a stílusát, de szinte mindenkinek beletört a bicskája és még a jobban sikerült "klasszikus" paródiák is csak alulról súrolják a Csupasz Pisztolyt. (Talán a Nagy durranás 2.része az ami megközelíti a szintjét) Aki szeret nevetni, annak kötelező darab!