Teljesen más szemszögből közelíti meg a cselekményt, mint a film. Itt nem Jumanji lakói szabadulnak ki a játékból, hanem éppen fordítva.
Magam részéről különösen jó ötletnek tartom azt, hogy minden részben egy feladványt kellett megoldania a két gyereknek, (ha vissza akart jutni a valóságba) ami kapcsolódott valamilyen egy közérdekű mondanivalóhoz vagy követendő magatartást sugallt a gyereknézők felé.
Az akkori felhozatalból talán az egyetlen európai ( a magyart nem számítva természetesen) ami valamilyen szinten megmaradt bennem, tartogatott némi kalandot és fikciót is.
Pont azt nyújtja, mint minden bulizós amerikai vígjáték, se többet, se kevesebbet; ugyanarra a sémára épül, mint a többi partidrogot először kipróbáló, csajkereső, hányásig alkoholizáló vígjáték.
Sajnos eddig csak ábránd egy ilyen feldolgozás Túlzás azt állítani, hogy ez a 8 perces rövidfilm jobb, mint a mai verekedős filmek egész terjedelmükben? Szerintem egyáltalán nem. Valószínűleg sosem fog elkészülni, ha mégis, akkor nem ezzel a szereplőgárdával és koreográfiával.
Addig is tudnám ajánlani a műfaj kedvelőinek, hogy vágjanak bele bátran, azt a 8 percet mindenképpen megéri.
Talán felocsúdtak a második résznek nem nevezhető minősíthetetlen filmükből és végre sikerült összehozni egy élvezhető verekedős filmet.
Ez a film sem kapcsolódik semmilyen szinten az eredeti Never back down-hoz, de legalább visszahozza azt a 80-as, 90-es évekbeli feelinget akárcsak az első rész.
Nincs olyan jó, mint az első rész, jóval kevesebb a film mozgástere és a cselekménye is valamivel laposabb, de Michael Jai White koreográfiája olyan egyedi és látványos lett, hogy az "osztályzatot" is ennek a kiemelt figyelembevételével adtam.
Semmi köze sincs az első részhez, ami egy kisebb költségvetésű verekedősfilm volt és viszonylag nagyobb sikernek örvendett.
Ez a film meglovagolni látszik a film címét és egy teljesen másik filmet épít fel közben, ami semmilyen szinten nem kapcsolódik az előző film cselekményéhez vagy karaktereihez.
Ettől kicsit antalógia szerűnek tűnhet a film, pedig erről szó sincs, amint írtam itt csak a filmcím meglovagolása a lényeg.
Egyébiránt a film sablonos, gyenge, a verekedős jelenetek jók lennének, de olyan alsórangúak a felvételek beállításai, hogy még ezt sem adja ki értékelhetően, továbbá ezen felül semmi mást nem tud nyújtani a céltalan és fantáziátlan cselekményével.
Röviden egysíkú, unalmas,... több»
Karate tigris reboot A film egy kis időre visszahozta a 80-as, 90-es évek verekedős filmjeit, melyhez a Karate tigris alapcselekményét használta.
Nincs túlmisztifikálva, nincsenek benne lehetetlen jelenetek, mint egy Jet Li filmben és némileg több mélységet kapott, mint egy Van Damme film.
Sajnos a két főszereplő/rivális azóta teljesen eltűnt, rosszabbnál rosszabb filmekben szerepel. Maga a film sem esik ilyen téren túlzásba, de olyan hatásosan helyezte el a sztorit a XXI.században, hogy teljes mértékben helytálló, élvezhető film vált belőle.
Nem egy korszakalkotó harcművészeti film, de mindenképpen kellemes kikapcsolódást nyújthat és éppen egyszerűségében rejlik nagyszerűsége, amit a sablonok sem tesznek tönkr... több»
Vígjàték kedvelőknek kötelező film! A franchise a paródiafilmek koronázott királya! Nagyon sok film próbálta a mai napig átvenni a stílusát, de szinte mindenkinek beletört a bicskája és még a jobban sikerült "klasszikus" paródiák is csak alulról súrolják a Csupasz Pisztolyt. (Talán a Nagy durranás 2.része az ami megközelíti a szintjét)
Aki szeret nevetni, annak kötelező darab!
Ha családi vígjátékról van szó, akkor Chevy Chase a nyerő. Ez a film nem csak vicces és szórakoztató, hanem egyenesen klasszikus!
Így nagyjából 30 év elteltével is ülnek a poénjai, annak ellenére, hogy azóta több tucat vígjáték vette már a stílusát és toposzait.
Viccet csinálni a házasságból, ingyenélősködni és mellé egy átlagosan sablonos romantikus szálat fűzni. Eddig semmi különöset nem sugall az egész, de ezért is szerepel a filmben Owen Wilson és Vince Vaughn, hogy zsigerből jövő ökörködéssel egy fergeteges vicces vígjátékot alapozzon meg. A két színésznek olyan jól áll ez a szerep, mintha egész életükben ezt csinálták volna.
Ami érdemleges történt a filmben, azt mindent láthattunk az előzetesben.
Gyenge, de látványos fantasy, amiből egyre több születik manapság, s nagy részben mind bukásra van ítélve.
A film egyébiránt minden hibája és gyengesége ellenére is nézhető, s bugyutaságát feledteti a látványvilága és fantasy mivolta.
Felejthető darab Tényleg nem egy kifejezetten jó film, de nem olyan borzalmas, mint, ahogyan azt az összértékelése mutatja.
A látványra nem lehet panasz, de vannak benne sablonjelenetek és sablonkarakterek, ezáltal a cselekmény sem túl érdekfeszítő.
A film a játékideje alatt nyújthat kellemes kikapcsolódást, de semmilyen mélységet vagy eredetiséget ne keressünk benne.
A francia akciófilmek általában igen jók szoktak lenni, de azért belefuthatunk egy-két borzalmasan egyszerű és jellegtelen filmbe, ahogy tettem ezt én is a Sporttolvajokkal.
A német akciófilmek talán még a gyengébb ázsiai akciófilmeket is alulmúlják és ezt a Hóhatár is tökéletesen alátámasztja. Még anno a DVD verzió megjelenése során láttam, de már akkor is borzalmasan rossz és összecsapott film volt.
Valaki hülyeséget álmodott és film készült belőle Robert Rodrigurez ismét gyerekfilm készitésére adta a fejét a Kémkölykök trilógia anyagi sikere után, de nem tudott attól a stílustól elszakadni és bár a történet és a szereplők merőben mások, de az az érzésem támadt a film nézése közben, mintha megint a Kémkölyköket nézném.
A Kémkölykökkel (bár nem tartom jó filmeknek őket) igazán egyedi trilógiát hozott össze, s ebbe az egyediségbe skatulyázta (vagy inkább sablonozta) be magát.
A film egyébiránt rossz történettel, rossz karakterekkel, gyenge effektekkel és béna összképpel rendelkezik, felesleges belefogni, leginkább egy logikátlan álomra tudnám hasonlítani, amit az ember ébredés után már csak foszlányosan tud összerakni.
Nagyjából ezt az é... több»
Kémkölykök és a VR Az első 3D mozifilmek egyike, ami széles rétegeket célzott meg.
Mint az előző részek a harmadik felvonás is tele van rakva idétlen, gagyi elemekkel, amikre a rendező még szándékosan rátesz egy jó nagy lapáttal. S mint ezt megelőzően az idétlenség megint összeáll egy kerek, cselekménnyel rendelkező filmmé, bár most a szokásos összképbe erősen belerondít az, hogy Rodrigurez már túl sokat akart, de nem bírta a farka.
A film nagyjából egy közepes minőségnek felel meg (de csak egyedisége révén), de a film vége oly mértékben rettenetes, hogy már a gyenge és rossz jelzők között egyensúlyozik.
Gyerekfilm Rodrigurez papától Gyerekfilm Rodrigurez stílusban, a véres, bizarr filmek mellett a fiatalabb korosztályt is megcélozta.
Az egész egy nagy katyvasz, egyrészt gagyi, másrészt szándékosan idétlen, s ez az egész valamilyen ismeretlen okból kifolyólag összeáll egy kerek, mondhatni élvezhető filmmé. Lehetett volna "szokásos" gyereknek szóló kémfilmet is forgatni belőle , de a rendező kézjegye és egyedi stílusa erősen más irányba viszi a filmet. Egyértelműen az az érzés fog el a filmmel kapcsolatban, hogy a sablonok is szándékosan vannak benne a filmben és furcsa módon éppen ez a sablon sokaság érdemben hozzájárul a film egyediségéhez. S ez egyrészt fura összhatást produkál, de ezáltal a film teljes mértékbenegyedi... több»
Már az első film is erősen túltolt film volt, de ez a második rész köröket vert rá. Egyfajta "olyan rossz, hogy az már jó" érzése támad a nézőnek, de ezt is embere válogatja, nálam egyszerűen csak rossz film.
Kezdetek kezdete Robert Rodrigurez karrierjének elindítója és stílusának igazi védjegye a film. Filmjeinek nagy része a túlzó, gyakran bizarr és véres, de igényesen tálalt trash vonalán készült el.
Kategóriájában mérföldkővé vált a film és megteremtette a fegyverekkel teli gitártokkal vándorló zenész mítoszát, de klasszikusnak azért még nem nevezném, mindenesetre érdemes belefogni a franchise-ba vagy ezzel a filmmel kezdeni annak, aki meg szeretne ismerkedni a rendező világával.
NA Jumanji (1996)