Imádtam, főleg a zseniális szereplőgárda miatt. A csajok jól kibabráltak azzal az egy szem pasival aki mindőjüket átverte. Igazi szórakoztató csajos film. A zenéje is nagyon jól passzol a film hangulatához. Cameron Diaz-t kifejezetten szerettem.
Aranyos és tanulságos film. Kedves történet egy elvesztett kiszebráról, aki a lovak között lóversenyzésről álmodik egy nap és végül valóra is válik az álma. A legyek humora kifejezetten tetszett.
Nagyon jó paródiás mese inkább felnőtteknek szóló debil tartalommal. A jól ismert meséket kissé kifordítva sajátos humorral adják elő. Például a farkas piroska után szimatoló kopó. A béka volt a leghalálibb ahogy nyomozott. De a mókus se rossz.
Ahhoz képest, hogy megint egy régi film feldolgozásáról van szó egész jól kikapcsolt. Kellemes tündérmese egy kicsit frissített történettel. Emily Blunt-ot kifejezetten szerettem, úgyhogy mindenképpen érdemes főleg a zene miatt megnézni. Gyerekeknek kitűnő választás.
Kedvenc tinifilmem. Igazán érzelmes ahogy a normális, nem népszerű okos lány belecsöppen az iskolai élet középpontjába és végül a szerelem is rátalál. A táncjelenetek pedig kifejezetten tetszettek.
Kifejezetten jó tinivígjáték ütős és találó szőke poénokkal. Jópofa történet és klassz kivitelezés. Emma Stone esetlen kis okoska, de mégis szép karaktere is kifejeztten tetszett. De mégis Shelly karaktere és szerelmi szála volt a legjobb. A zenék is istenik voltak.
Kellemes kikapcsolódás volt, de csak mert nem volt sok elvárásom és mert Owen Wilson és Jason Sudeikis-t nagyon bírom. Pár jól fekvő poén volt és az alapötlet komikuma miatt érdemes megnézni egyszer legalább.
Egyszernézős lett ez csupán, pedig az első részt nagyon imádta az egész család, eredeti volt. Ennek még a története is gyengécske és a poénok is többnyire újrahasznosították. Az animáció gyönyörű de ez sajnos kevés.
Imádnivaló mese amit még felnőtt fejjel is szívesen újranézek a gyerkőcökkel. Micimackó mese összes karaktere közül a legédesebb és legnaivabb karakter Zsebibaba. Tanulságos és érzelmes mese, ami húsvét közeledtével tökéletes választás lehet.
Az első két rész nagyon tetszett, de ezt szerintem már kár volt összeerőltetni. A színészek is nagyon erőlködtek, hogy az a pár poén is egyáltalán eladható legyen, ami van a filmben. Senkinek nem ajánlom, csak ha unatkozni akar sajnos.
Szürreális és naggyon szomorkás, hangulatú, lehangoló mese egy kis perverz felhangal. Hasonlót még nem láttam az biztos. Nem igazán az én stílusom, de még így is lebilincselő a látványa, a rajzolata. Klasszikus magyar stílus.
Imádom. Remek, tipikus magyaros humorú film. A kumisz szóról mindig ez a film jut az eszembe. XD Szabó Győző karakterén sírtunk a röhögéstől. Imádom, ahogy belecsempészték a dalbetéteket.
Nagyon aranyos történet, ahogy a gazda állatai és a tehenek próbálják megmenteni a régimódi, de szeretetreméltó farmot, mikor egy nagyobb hal be akarja kebelezni. Izgalmas és pörgős mese. A zenéje pedig nagyon fülbemászó.
Kifejezetten tetszett. Főleg a betétdalok miatt. Sokszor hallgatom még ma is. Musicales romantikus vonulatával, bár első nézésre is nagyon izgalmas volt. Az animáció is kifejezetten látványos. És hogy pont egy bolhának van ilyen szép zenéje, az nagyon érzelmes sokszor.
Imádtam. Az eddigi legjobb Johnny English film. Nem is értem, hogy miért húzták le annyian, én szétröhögtem magam Rowan Atkinson játékán. Amikor véletlen az ébrentartó tablettát vette be az altató helyett az volt a kedvencem. Az a tánc.
Kristen Bell miatt néztem meg végül, mert egyik kedvenc színésznőm. Benne nem csalódtam, de a történet nagyon kis egyszerű, kiszámítható volt. A romantikus szál pedig unalmas volt sajnos. Egyszernézős.
Egynek elment de nem hiszem, hogy újranézném. Egyedül a leszbikus kiscsaj és az apjával való beszélgetés volt tanulságos és érzelmes. A többi része mind sémás és erőltett poén, ami szinte már fájt. A színészgárda viszont kitett magáért.
Vin Diesel egyik legfurcsább szerepe. Biztos, hogy kilépett a komfortzónájából, de nagyon jól állt neki ez az óvóbácsi, gyereknevelős szerep is. Vicces és pörgős akciófilm. Érdemes megnézni.
Aranyos és tanulságos film. Gyerekkorom egyik legjobbja. Nagyon izgultunk, hogy a kismalacot sikerüljön megmenteni és ne egyék megXD És újabb lehetőségeket is kap már itt, hogy csillogtassa tehetségét.
Klasszikus humorú ikonikus vígjáték. Gyerekkorom egyik kedvence. Adam Sandler itt még nagyon fiatal volt, ami jól mutat a filmben. Még mindig röhögök amikor a riporter a szülőfaluját hazudta, Alsóbögyörős valagpuszta, és kiderül, hogy tényleg létezik ilyen helyXD
66 A csajok bosszúja (2014)