Tipikus 60-as évekbeli szürreális horror, én már kb. az első 10 percben be voltam f*sva, mikor Johan az álmairól mesélt. Elég személyes film Bergmantól, a saját érzéseit akarta bemutatni, a gyerekkori traumájáról, és hogy ő hogyan élte meg a hirtelen híressé válás nehézségeit. Annak ellenére, hogy ez egy mély mű, nem esik abba a hibába, hogy unalmassá válna, végig fenntartja a feszültséget, és az én figyelmemet is végig fenntartotta, ahogy próbáltam összerakni a történetet és a mögötte lévő jelentést. A horgászós jelenet kurva nyomasztó volt.
Egy elég lassú film, aminek nem igazán van története, a két főszereplő és kapcsolata egymással, az adott helyzettel a lényeg. Az ilyen filmeknél kb. a legfontosabb, hogy a két karakter legyen érdekes, hogy megértsük a sérelmeiket, hogy valamilyen szinten kötődjünk hozzájuk. Na most. Itt sajnos ezt nem sikerült elérni szerintem, Bill Murray karaktere kifejezetten irritáló, főleg ahogy már-már rasszista módon lenézi a japánokat, és az angol kiejtésüket. Nem egyszer ellőtt ilyen poént a film, hogy a japánok mennyire furák és mintha teljesen más világban élnének (ami amúgy igaz, de rosszul mutatja be a film). ScarJo karaktere már annyira nem volt irritáló, de nagyon laposnak éreztem. Picit amúgy... több»
Én bírom Koji Shiraishit, de tény, hogy ez relatíve gyenge lett tőle, többet ki lehetett volna hozni a koncepcióból. Legnagyobb gond talán az volt, hogy nem ijesztő. De úgy egyáltalán nem! Sőt, volt mikor már röhejes volt a film. Az atmoszférája viszont nagyon rendben volt, a zene meg a képi világ szerintem illett ehhez a témához. Amúgy meg semmi különös, aki szereti a j-horrorokat, még a rosszabb fajtákat is, az úgy is meg fogja nézni, aki meg nem ilyen beállítottságú, annak nem ajánlom.
84 Farkasok órája (1968)