Nem rossz film, viszont engem annyira megvezetett a címe, hogy végig arra vártam, hogy valami kulcsfontosságú szerepet fog betölteni a lány abban a bizonyos sárga pulcsiban. Pedig nem volt különösebben nagyobb szerepe, mint bármelyik karakternek, aki a sztoriban szerepelt. Illetve míg a stoppos fazon elmesélésében végig a jobb kezét mutatják kínzás közben, addig az autóban a bal keze van bekötve, tehát az a sérült keze. Kár érte, pedig nagyon jól indult, de ezek a dolgok annyira kimozdítottak a filmélményből, hogy egyszerűen nem tudtam szeretni. A csavarok ötletesek voltak, de nálam mégsem működött olyan jól, mint ahogy szerettem volna.
Nem lenne rossz film, de kb. a nagyszülők első megjelenése után lehetett tudni, hogy valami nincs rendben az öregék házatáján. A végére az a sok csavar a csavar után egy picit olyannak tűnt, mintha menetközben találták volna ki, hogy lehetne még fokozni a végét, én fölöslegesnek éreztem. Nem nagy durranás, csak unalmas időkre ajánlom.
Sokan leírták már, hogy milyen jó társadalomkritikát fogalmaz meg a film, ezzel maximálisan egyetértek. A színészi játékok is rendben voltak, mindenki jól elkapta a rá írt karaktert. A film hosszától egy picit megijedtem, de nagyon jól kitöltötték a játékidőt, egy percét sem untam, csak ajánlani tudom.
50 A vándorló Föld (2019)