Felesleges folytatás Borzalmas. Egyszerűen borzalmas. A poénok laposak, közönségesek, talán egyetlenegyszer nevettem el magam. Nincs szerkezete, egyszerűen nézhetetlen.
Őrült utazás Egyelőre még a hatása alatt vagyok, de annyi bizonyos, hogy meglehetősen nyomasztó lett, és érdekesen nyúl a témához. Többrétegű jelentéssel bíró képi metaforái erős pszichológiai mélységet adnak a történetnek, amit a lázálomszerű jelenetek csak fokoznak. Fiatal kora ellenére a rendező meglepően jól eligazodik a tudatalatti és a lélek birodalmában.
Klisé klisé hátán A főszereplő pár tök szimpatikus. Pont. Azt hiszem, számomra ennyi volt az egészből, ami valamennyire pozitív volt. Unalmas, ötlettelen és minden logikát nélkülöző, olcsó ijesztgetés, semmi több. Fájdalmasan középszerű, kiszámítható. Teljesen felesleges volt leforgatni.
Zseniális Kellemes meglepetés volt, és egyben az utóbbi évek egyik legjobb sci-fi kalandfilmje. A látvány valami pazar, az akciók kiválóan koreografáltak, és az első perctől az utolsóig sodró lendületű és hangulatos. A Star Wars-univerzum méltó darabja, ráadásul Sigourney Weaver is feltűnik benne egy nyúlfarknyi szerepben. Az egyetlen, ami nekem nem annyira tetszett, Grogu megvalósítása; gyakran ordított róla, hogy animatronikus bábu, de ezt leszámítva egy tökéletes kaland. Élveztem minden percét :)
Egyediségre való törekvése lett a veszte Justin Tipping neve nem volt számomra ismerős, és valószínűleg ezután sem lesz a kedvenc rendezőm. A filmet Jordan Peele nevével akarták eladni, sőt láttam olyan előzetest, ahol konkrétan az ő filmjeként hirdették, pedig csak producerként működött közre. Az atmoszféra remek, a képi világ lenyűgöző, viszont a rendező meglehetősen ügyetlenül rakta össze a sztorit. Amennyire erős vizuálisan, annyira szétesik a történetvezetés, olyan, mintha egy rosszul megvágott, de kétségkívül szürreális videoklipet néznénk. A parádés finálé némileg kárpótolhatja az erőtlen történetvezetést, de még így is marad majd egy jókora hiányérzet a végén: vajon mégis miről szólt ez az egész? A metaforák nehezen értelme... több»
Vámpíros kaland Az eredetihez nem volt szerencsém, és ebbe is teljesen véletlenül futottam bele, de kellemesen csalódtam. Elnézve a többi kritikát, biztos én vagyok fordítva bekötve, de nekem ez bizony tetszett. Colin Farrell remek színész, jól állt neki ez a szerep, és Toni Collette felbukkanásának is örülök, ő az egyik nagy kedvencem. Mellettük még jó néhány nagy név szerepel a filmben kisebb-nagyobb szerepekben. Kifejezetten tetszett, hogy nagyon kreatívan használja a vámpírok tükörképének a hiányát, illetve a speciális effektek és az akciók is egész jók. Nem kemény horror, tulajdonképpen behatárolni sem lehet igazán, hiszen néhol az elvont, fekete humor dominál, bár azért vannak véresebb jelenetek. Össz... több»
Látványorgia Az eredetit leszámítva talán az eddigi legjobb Mortal Kombat-film, ez áll talán a legközelebb a videojátékhoz. A látvány nagyon ott van, a harcok is tisztességesen össze lettek rakva, és Karl Urban meglepően jó Johnny Cage szerepében. Mivel ez egy videojáték adaptáció, nyilván nem kell Shakespeare-szintű dialógusokra számítani, amit viszont ígér, azt maradéktalanul betartja; látványos és brutális kikapcsolódást.
Félrecsúszott folkhorror A zseniális Oddity- t is jegyző Damien McCarthy mintha kissé belegabalyodott volna a mondanivalóba, a Hokum ugyanis furcsa kettősséget képvisel: az elején szinte egy érthetetlen katyvasz, máskor meg iszonyatosan szájbarágós. A hangulatot kétségkívül eltalálta, és a látvány/ atmoszféra is példaértékű, valamint az Oddity- hez hasonlóan itt is beemel egy krimiszálat, azonban az ír boszorkányfolklór nincs kibontva, és felemás érzéseket hagy az emberben, leginkább a megválaszolatlan kérdések miatt. Inkább nyomasztó, mint horrorisztikus. A középpontban a bűntudat lenne, de valahogy teljesen szétesik az egész és jobban hasonlít egy lázálomra, mint horrorfilmre. Számomra kihagyott ziccer.
Emberevő vadász Charlize Theron kiváló Sasha szerepében, Taron Egerton pedig meglepően jól hozza a pszichopata kannibál figuráját. A sztori nem váltja meg a világot, azonban mesés tájakon kalandozhatunk és a technikai megvalósítás is profi. A cselekmény feszült, pörgős és végig fenntartja a figyelmet. Tipikus macska- egér thriller, abból viszont meglepően igényes.
Nagyobb volt a füstje, mint a lángja Amikor túl van hypolva egy új mozi, rendszerint a nyomába sem ér az ígéreteinek, és így van ez az új Múmia filmmel is. Gusztustalan? Igen. Nyomasztó? Igen. Félelmetes? Nem igazán. Az atmoszféra remek, és vizuálisan is egész jó, de ezen kívül nincs túl sok érdeme. A múmiás filmeket keveri a démoni megszállás témájával, viszont az ijesztgetések eléggé haloványak, bár kétségtelenül van egy-két kimondottan gusztustalan jelenet, de nem mondanám erős horrornak. Szinte csak egyéb filmekből már ismert klisékből építkezik, a múmia újszerű megközelítése is kiaknázatlan maradt, és egyúttal megrekedt az olcsó testhorror szintjén. A misztikus vonalat is érdemesebb lett volna jobban kibontani, és a játéki... több»
Totális őrület Mostanában kevés egyedi horror készül, ezért is örültem ennek a mozinak. Az elején remekül hozza a Tarantino & Robert Rodriguez Grindhouse stílusát, aztán az egész kezd valami felettébb elborult őrületbe átcsapni. Remekül kiaknázza a szekta halhatatlan mivoltát, mert olyan bizarr testhorror gegekben tobzódik, hogy az ember csak kapkodja a fejét. A technikai megvalósítás remek, a fényképezés kimondottan stílusos és kreatív, és ha nem lenne elég a gyomorforgató jelenetek tömkelege, ott van még a zseniális fekete humor, a kiváló akciókoreográfia és nem utolsósorban a végképp elborult befejezés. Igazi kult-trash a legjobb fajtából.
Elfuserált folytatás Nyoma sincs az első rész frisseségének és sodrásának, csupán egy-két jelenet erejéig tudta hozni az előző epizód hangulatát. A paprika spray-es résznél többször is elnevettem magam, és a főgenya egyik-másik megnyilvánulása valóban hidegrázós volt, azonban más újdonságot nem hozott a folytatás. A főhősünk egy kifáradt, panaszkodós rinyagéppé vált az előző részben megismert kőkemény csajból, mivel a történet tulajdonképpen az előző film utolsó képkockáival kezdődik. Gondolom, az lett volna a koncepció, hogy tele a hócipője az egésszel, amit meg is értek, de a béna forgatókönyv miatt teljesen máshogy jön le. Sajnos a folytatásból hiányzik mindaz az eredetiség, ami az első részt annyira klasszá ... több»
Vérszegény szörnyfilm Homályos sztori, jóformán azt se tudni, miféle teremtmény az emberi szíveket zabáló lény, csak annyi derül ki, hogy valami sötét rituálé hatására lett olyanná. Hogy teljes legyen a képzavar, a sátáni szörny hófehér, és a forgatókönyvírót olyan apróságok sem zavarták, mint hogy a több emeletet zuhant szereplő, pár karcolással az arcán, random feltűnik váratlanul az egyik szobában. Se füle, se farka, a zene pedig lehet, hogy csak azért, mert abszolút nem az én stílusom, de egyáltalán nem illik a filmhez. Csak akkor nézd meg, ha feltétlenül el akarsz pazarolni másfél órát az életedből.
Felesleges folytatás Nyomába sem ér az előző résznek, nekem nagyon erőltetettnek hatott, olyan volt mintha a ChatGPT-vel íratták volna a forgatókönyvet. A régi szereplők visszahozása még jól is elsülhetett volna, de ebben az esetben inkább csak nézőcsalogató biodíszletként funkcionáltak a lapos és unalmasan kiszámítható történet miatt. Courteney Cox pedig borzalmasan néz ki, az agyonbotoxolt arca nagyobb horror, mint a történet maga.
Kreatív borzongás Tucatnyi olyan horrorfilm készül, ahol valamilyen ősi, misztikus, netán elátkozott tárgy miatt hullanak az emberek, mert szellemek, egyéb entitások vagy átkok kapcsolódnak hozzájuk. A Halálsíp csavart egyet ezen a gondolatmeneten, és főhőseink a saját halálukat idézik meg, vagyis ha az éppen 19 éves szereplő 40 évesen halt volna meg eredetileg, akkor a síp hangjának hatására a halál a 40 éves énjének a képében látogatta meg, és pontosan úgy fog meghalni, mint ahogy az eredetileg történt volna. A CGI egészen kiváló, és tényleg olyan jeleneteket kreáltak a készítők, hogy néha nem tudtam eldönteni, a technikai bravúron lepődtem-e meg jobban vagy pedig a látványon. Például az autóbalesetes srác ... több»
Zombi light Sajnos sikerült a készítőknek egy egészen remek ötletet rettenetesen unalmasan megvalósítani. A hangulatos kezdés után a cselekmény hullámzó, a történetvezetés lassú, és sajnos elég kevés az akció. Az összetevőkkel nincs baj, az arányokkal már annál inkább. A CGI közepes, és a horrorelemek lehettek volna azért bevállalósabbak is, bár a robbanó szarvasok kétségtelenül mulatságosak. A cicát sajnáltam, a patkányokból meg kb. semmi sem látszott, de azért kapunk még felrobbanó fejeket és sugárban hányó zombit is. A karakterek kidolgozatlanok, sablonosak, a viccek pedig, hát... szódával elmegy. A nagy reklámhadjárat ellenére nem lett valami nagy durranás, kihagyott ziccer...
Segélykiáltás a társadalmi hierarchia poklából Sam Raimi új filmje horrorként lett beharangozva, de éppen horrorelemekből van benne a legkevesebb, viszont annál több társadalomkritika.
Adott az alulértékelt alkalmazott kontra beképzelt főnök konfliktus, aminek a feszültségét meghatványozza azzal, hogy csupán ketten élnek túl egy repülőgép-balesetet, és egymásra utalva sodródnak partra egy szigeten. Egészen az utolsó negyedóráig nem tudjuk biztosan, vajon ki is a valódi antagonistája a történetnek, akkor viszont az is kiderül, hogy nem csupán arról a mára már sajnos általános jelenségről van szó, hogy gyakran azt facsarják ki a legjobban, aki valóban lelkiismeretesen dolgozik, hanem arról is, hogy ennek milyen mentálhigiénés következménye... több»
Senki sem tévedhetetlen Timur Bekmambetov a Wanted óta a kedvenc rendezőim egyike és most sem csalódtam. A Mesterséges kegyelem a sci- fi keretein belül keresi a választ arra, hogy vajon mennyire tévedhetetlen egyrészt a mesterséges intelligencia, másrészt pedig maga az ember és pontosan rávilágít arra, hogy az igazság olykor nem is annyira egyértelmű. Kicsit nehezen indul be a történet, mert őszintén szólva nem voltam elragadtatva tőle, hogy a másnapos Chris Pratt unott fejét bámuljam, de szerencsére a hasonlóan kevésszereplős filmek buktatóit remekül kikerülte. Egy klasszikus bűnügy legkevésbé sem klasszikus nyomozását követhetjük nyomon, és ahogy telik az idő, egyre izgalmasabb és persze akciódúsabb lesz a sztor... több»
Temus Drakula Azon túl, hogy halvány lila gőzöm sincs, Christoph Waltz vajon hogy került ide, Luc Besson pofátlanul összelopkodta az összes eddigi Drakula-film legjobb jeleneteit, és csinált belőlük egy montázst, megfejelve az egyetlen saját, de annál rosszabb ötletével: a borzalmas CGI vízköpőkkel. Hiába igyekszik rettenetesen a színészgárda, Besson valami számomra érthetetlen okból Coppola legendás Drakulájának karikatúrájává tette őket is, és gyakorlatilag az egész filmet. Elvégre minden idők legnagyobb és legfélelmetesebb vámpírja nem nézhet ki úgy, mint egy drag queen... és itt jött a képbe Besson, és azt mondta a stábnak: "Fogjátok meg a söröm! Szerintem legyen rajta fekete csipke és Lady Gaga parók... több»
Drámai multiverzum A Redux Redux első pillantásra sci-fi köntösbe bújtatott bosszútörténetnek tűnik, valójában azonban egy mélyen személyes gyászfilm, amely a párhuzamos univerzumok ötletét nem világépítési trükként, hanem érzelmi metaforaként használja. A középpontban álló anya figurája nem hős és nem is klasszikus antihős: ő egy megtört ember, aki szó szerint képtelen elfogadni a veszteséget, ezért az egész multiverzumot bejárja ugyanazért az egyetlen reményért – hogy valahol még nem történt meg a tragédia.
A film egyik legerősebb döntése, hogy a lány halála minden egyes univerzumban elkerülhetetlen. Ez radikálisan szembemegy a legtöbb párhuzamosvilágos narratíva alapvetésével, ahol mindig létezik egy „jobb”... több»
57 Horrorra akadva (2026)
Borzalmas. Egyszerűen borzalmas. A poénok laposak, közönségesek, talán egyetlenegyszer nevettem el magam. Nincs szerkezete, egyszerűen nézhetetlen.