Értékelések (2011)

2023. 01. 03.
Ezt a filmet nem kell túl komolyan venni. Horrorkomédia. Nem több. Nem gondolom, hogy ez a legrosszabb a piacon, inkább a túlcsorduló nagy közepes, mint a legtöbb. De szerintem akár többször is megnézhető, akárcsak a második része. Kezeld a helyén. Szórakozz, ha épp valami véresre és "humorosra" vágysz, és kész. Szóval filmre fel, és jó szórakozást!
2023. 01. 03.
Feminista újragondolás. És ez most sem igazán jött be. Mégis egyik kedvencem. Méghozzá a szereplők miatt. McCarthy egyik kedvencem. Kristen Wiig, Kate McKinnon, Leslie Jones és Chris Hemsworth szintén jó és édes választás voltak a szerepre. A Szellemirtó filmek harmadik része nem igazán folytatása a világhírű 80-as évekbeli alapfilmeknek, inkább reebootja azoknak. Szórakozásnak jó. Hiszen az is. Szórakoztató, és néhol megmosolyogtató. Főleg Hemsworth bugyuta, de jóképű pasi megformálása. Szóval filmre fel, és szórakozást!
A feminizmus vad korában mindig szükségét érzik, hogy nőkkel is leforgassanak egy közönségsiker filmet. Eddig ez sosem vált be, nem tudom, mért hitték, hogy most be fog. (Lásd például a Csaló csajokat.) Hiába a parádés szereposztás, ezen a filmen ez sem segített. Persze a sztori ugyanolyan pörgős, mint az Ocean's filmek mindegyike. Győznek a rosszlányok. Szórakoztató. Egyszer megnézhető. De ne hallgass rám! Nézd meg, és majd eldöntöd magad! Szóval filmre fel, és jó szórakozást!

67 Baywatch  (2017)

2023. 01. 03.
Nem többször. Egyszer. Pont ennyiszer érdemes megnézni, leszámítva néhány szinte már gáz jelenetet. Személy szerint a kedvencem a strandágyas jelenet. De nem lövöm le a poént. Nézd meg! Dwayne izmai egyébként itt még nagyobbak, mint eddig, és még Zac Efront is a régi pofikájával láthatjuk a filmben. Szóval filmre fel, és jó szórakozást!

55 Pappa Pia  (2017)

2023. 01. 03.
Csupó Gábor sok mindent letett már az asztalra, és nem akármilyen karriert tudhat a háta mögött. Mégis ennek a filmnek a megrendezését hagynia kellett volna. Maga a sztori egyébként cuki, de valahogy a szereplők majdnem mindegyike irritáló. De legalább Szabó-Kimmel Tamás hátsója jó. A Mamma mia! mintájára muszáj volt elkészíteni a magyar verziót. Mégis, míg a Mamma mia! az évek múlásával egyre népszerűbbé válik, addig ez a film, nos, nem. Míg a Mamma mia! későbbi sikerét az Abba daloknak köszönheti, hiszen egy világ ismerte a slágereiket. (Mert azért valljuk be, hogy a sztori önmagában nem egy nagy kunszt.) Addig a magyar verzióban a legtöbb dal jó volt (az előadás viszont gyakorta gyenge), ... több»

68 Nagyfiúk 2  (2013)

2023. 01. 03.
Semmi extra, semmi plusz, csak hülyéskedés minden mennyiségben. Egy agypukkasztó nap után pont ilyet írt fel nekem a doki. Így aztán jól szórakozom a sok marhaságon. Még akkor is, hogy a második rész közel sem lett olyan, mit az első. De azért nem csalatkozunk a nagyfiúkban, hiszen Sandler, Kevin James, Chris Rock, Spade, Hayek mind odateszik magukat. Nem beszélve a mellékszereplőkről. Mondjuk rémálmaimban nem jöjjön többé elő Taylor Lautner mellékszerepe. Méltányosan jelölték az amúgy nem tehetségtelen fiút a Legrosszabb mellékszereplő színész kategóriában. Pedig aztán a film elég sok Arany Málna jelölést kapott. Szám szerint kilencet, igaz, egyiket sem nyerte el. Nem gondolom, hogy érdeme... több»
2023. 01. 03.
Látványos. Ennyi. Félelmetes a cápa. Félelmetes a még nagyobb cápa. Eredeti hangon nézve sokkal jobb, mint szinkronnal. Mondjuk így szembesülünk azzal a ténnyel is, hogy egy jó magyar szinkron mennyi mindent hozzá tud adni egy filmes alakításhoz. De egyszer simán megnézhető, és jól is szórakozhatsz. De ne hallgass rám! Nézd meg, és majd döntsd el magad! Szóval filmre fel, és jó szórakozást!

83 A légy  (1986)

2023. 01. 03.
A kor lehetőségeihez mérten remek adaptációja Kurt Neumann 1958-as A légy című horrorfilmjének. A történet középpontjában egy idealista, különc tudós, egy újságírónő és egy teleportációs gép áll. Jeff Goldblum és a rendező David Cronenberg számára ez a film hozta meg a teljes szakmai és nézői elismerést. Hogy érdemes-e megnézni? Naná! Hogy spécik-e filmes trükkök? A korhoz mérten naná! Hogy jó-e a sztori? Naná! De ne hallgass rám, nézd meg, és majd eldöntöd magad! Szóval filmre fel, és jó szórakozást!

80 Gothika  (2003)

2023. 01. 03.
A színészi játék miatt 4*
Bevallom, sokszor láttam a filmet, de sosem figyelmesen. Inkább amolyan passzív tévénézés közben hallgattam, rápislantottam. Most az ünnepek alatt megnéztem, és kifejezetten tetszett. A sztori igazából önmagát írta. Mivel eredeti nyelven néztem meg, így jobban átérezhettem a színészi játékot (és emiatt adtam meg a 4*-ot. Érdemes megnézni. De ne hallgass rám! Nézd meg, és majd eldöntöd magad. Szóval filmre fel, és jó szórakozást!
2023. 01. 03.
Mint filmművészeti, filmtechnikai csemege páratlan a maga nemében. Amit meg lehetett valósítani, azt megvalósították, és van egy jelenet, ami szerintem ritka ideglelősre sikerült. Pedig akkor még a horror mint olyan nagyon gyerekcipőbe járt. Mindenképpen érdemes a figyelemre. Szóval filmre fel, és jó szórakozást!
2023. 01. 03.
A Találkozás a halállal (Appointment with Death) Agatha Christie angol krimiírónő 1938-ban megjelent regénye, mely Magyarországon csak 1943-ban jelent meg Poirot mester címmel. Az évtizedek folyamán számos kiadást éltek meg Agatha Christie regényei. A Randevú a halállal című filmet Michael Winner rendező stílusváltása fémjelezte. Winner egészen addig erőszakos filmeket rendezett, így sokan kritizálták ezt a filmet. Gyakorlatilag anyagi bukás volt*. Mégis amikor televízióban vetítik nézettségi rekordokat dönt. És ez nem véletlen. Peter Ustinov és legendás társai ( Helene Bacall, Carrie Fisher, Piper Laurie, Hayley Mills, Jenny Seagrove, John Gielgud, David Soul) remekül formálták meg a karak... több»
Még ha átlagos film is, mégis van valami ,amiben jobb, mint az újsütetű feldolgozás. Mégpedig színészi játékban. Simán megnézhető többször is, noha az első rész azért egy kicsit jobb volt, mint ez a folytatás. De könnyed szórakozásnak, kis utazásnak a képregény-adaptációk világában mindenképpen jó. De ne hallgass rám, csak nézd meg és majd eldöntöd magad! Szóval filmre fel, és jó szórakozást!

79 Kamuzsaruk  (2014)

2023. 01. 03.
Szórakoztató, érdekfeszítő film. Kicsit emlékeztetett a Viharsziget című filmre Leonardo di Caprióval a főszerepben. Mindig érdekes téma egy elmegyógyintézetben játszódó film, lásd Stoneshearts elmegyógyintézet, Viharsziget, Ratched, Álomháború, Száll a kakukk fészkére. Véleményem szerint érdemes a figyelemre, de ne hallgass rám! Nézd meg, és majd eldöntöd magad! Szóval filmre fel, és jó szórakozást!
2023. 01. 03.
2023. 01. 02.
Meglátod ki a két főszereplő, és már tudod is mire számíthatsz. És azt bizony meg is kapod. Csihi-puhi, beszólások, komikus helyzetek és bunyó minden mennyiségben. Bevallom, Jackie Chan filmeken nőttem fel. Imádom a humorát, a profizmusát (és ez kevés színészre jellemző), és azt a méltóságot, ahogyan kezeli a dolgokat. És imádom, hogy mindegyik filmje után van némi ízelítő is beépítve a stáblistába arról, hogy hogyan is készült a film. Már csak azért érdemes megnézni a filmeket. Érdemes megnézni, hiszen az akció-vígjátékok mindig jó kikapcsolódást adnak. De ne hallgass rám! Néz meg és döntsd el magad. Szóval filmre fel, és szórakozást!
2023. 01. 02.
Szokványos történet, jó színészekkel. Némi poén, édes vihogás, fürdőruhás lányok, Sandra Bullock, Michael Caine, no meg a Világbéke! Könnyed kikapcsolódás. Többször is simán megnézhető. De nézd meg és majd eldöntöd. Szóval filmre fel, és jó szórakozást!
2023. 01. 02.
Átlagos film, átlagos történet a végén egy leheletnyi csavarral. Persze, drukkolsz a csapatnak, hogy sikerüljön. Sőt, titkon reménykedsz is abban, hogy az Ocean-típusú tolvajsorozat a végén happy enddel végződik. Aztán mindenki boldogan él, míg meg nem hal. A történet közepén sajnos egyértelművé válik, hogy ki vitte el a pénzt, innentől már csak az tartotta fent az érdeklődésemet, hogy vajon ki, ki által, miért és hogyan halt meg stb. De ahhoz, hogy megtudd, mi lesz a vége, meg kell, hogy nézd. Egyszer megnézhető, de nem gondolom, hogy mély élménynyomot hagy a sorozat. Szóval filmre fel, és jó szórakozást!

54 Morbius  (2022)

2023. 01. 02.
Életemben először tikitakiztam az egy és a két csillag között. Hol erre, hol arra tettem a jelemet vagy 2 percen át. Aztán maradtam a mostaninál. Jared Leto (noha szerintem jó színész) ezt a karaktert nem tudta elkapni. Egyszerűen nem illett hozzá a szerep. A történet is unalmas volt. Persze egyszer simán meg lehet nézni, aztán azzal a lendülettel el is lehet felejteni. Ez tényleg a nagybetűs "sok pénzbe került, de jó sz@r is lett" kategória. De ne hallgass rám. Nézd meg és majd eldöntöd magad! Szóval filmre fel, és jó szórakozást!
2023. 01. 02.
A sztori nem változott. Továbbra is egy negédes romantikus komédiasorozat. De francia táj azért önmagáért beszél. És ez is, mint az első és a harmadik évad, ugyanúgy sztereotipizálja a franciákat. De nézd meg, és majd eldöntöd magad! Szóval, filmre fel, és jó szórakozást!