puszta

Ez végül is csak egy „szimpla” akciófilm, semmi több, amit feldobnak egy viszonylag érdekes időhurkos alaptémával, de a hangsúly az akción van (meg persze elmaradhatatlan a szerelmi szál, bár nem szokványos a vége). Mint Tom Cruise szinte minden filmjénél, a látványra és a kivitelezésre itt sem lehet panasz, így 10 év távlatából is rendben van ez a része. Pozitívum még, hogy amennyire egy ilyen film keretei engedik, T. C. színészi képességeiből is villant a filmbeli „jellemfejlődésével” (szórakoztató az elején, ahogy a gyáva, beképzelt, piperkőcöt előadja).

Csak a többször felvillanó vitriolos társadalomkritika, ironizálás és a jó színészi alakítások miatt 3 csillag (és persze viszonylag jól meg van csinálva, de minek), egyébként egy idegesítő blődség, max. 2-t érdemelne. Pedig kedvelem Tim Burton legtöbb filmjét, de ez nem jött be (persze az elsőnél sokkal jobb, azt már akkor sem néztem meg, amikor új volt, pedig gyerekként sok bárgyú filmért odavoltam... Most belenéztem, szörnyű).

Mesteri alkotás... A film tempója, a fényképezés, a zene, a dialógusok kiválóak, a karakterek, a díszletek aprólékosan kidolgozottak, kivitelezettek, a történet követi a valós eseményeket (ezért sem fordulatokra, „csavarokra” épül, egyszerűen elbeszéli, mi és hogy volt, szépen, „szikáran”...), és ami talán a legkülönlegesebb benne az, hogy – amerikai filmektől eltérően – teljesen elfogulatlan, túlzásoktól, szájbarágástól mentes. Egészen kiemelkedőek a színészi alakítások is, különösen Casey Affleck (mérföldekkel tehetségesebb, mint a testvére), de általában mindenki – nekem csak Brad Pitt volt néha kicsit túl „filmsztáros”, ami kicsit kilógott az összképből, bár ez nyilván koncepció volt (és... több»

Öncélú borzongatás
Az alapsztori érdekes, a helyszín is, ahol játszódik, van egy sajátos hangulata, és végig fenntartott színvonala, és bár viszonylag egyszerű a sorozat kivitelezése, de pont emiatt szerethető. A karakterek is elég egyszerűek (talán a főhős serif és mellette egy-két szereplő picit összetettebb), akiket szimpatikus színészek többnyire remekül alakítanak, így ők is szerethetők (a későbbi részekbe bekerült egy-két erőltetett karakter, de szerencsére ritkán jutnak szóhoz). Ki kell még emelni a szinkront, ami mostanában gyakran elég gyenge, de itt teljesen jól sikerült (különösen Kálid Artúr kiváló, mint mindig). Összességében kicsit vegyes a benyomásom: egyrészt végig lekötött, viszonylag hamar vé... több»

Az alaptörténet ígéretes, a kifejtése végül is nem teljesen rossz, de ebből ennél többet is ki lehetett volna hozni, és a kivitelezés sajnos elég gyenge lett. Főleg a színészi alakítások, illetve azok hiánya feltűnő – a színészek különösebb átélés nélkül, ide-oda nézve, grimaszok és gesztikulációk közepette mondják fel a szövegüket. A szereplők közötti viszonyokat, hogy ki kinek a testvére, barátja, szülője, gyereke, élettársa, hogy a kapcsolatuk szoros vagy elhidegült-e, csak szóbeli közlések alapján tudjuk meg, legtöbbször a színészek csak tisztes távolból, egy pontra meredve ácsorognak, vagy üldögélnek egymás társaságában, mintha néhány idegen, a másik iránt nem érdeklődő embert tereltek ... több»

1. évad: amit elsőként kiemelnék, a látványvilág: a díszletek, világítás és a fényképezés előzi a sorozatok jelentős részét (talán egy-kettő ehhez fogható van), de még jó néhány mozifilmét is; túlzásoktól mentes, átgondolt, szépen kivitelezett. Van egy különleges, magával ragadó hangulata (ráadásul a zenéje is elég jó), ami szintén kiemeli a futószalagon gyártott moziipari termékek sorából, ahogy némelyik alakítás is: Rebecca Ferguson lenyűgöző, Tim Robbins és Common szintén remek választás, de említhetném bármelyik főbb szereplőt, sajnos a „másodvonalról” és a mellékszereplőkről ugyanez már nem feltétlenül mondható el. Az alapsztori nagyon jó, érdekes, figyelemreméltó, többé-kevésbé mentes ... több»

Jellegzetes Netflix-termék, már-már érdekesen indul, aztán részről részre, percről percre egyre bárgyúbb fordulatok következnek, itt-ott belegyömöszölt közhelyes, sekélyes és képmutató társadalmi-politikai üzenetekkel. Az operatőr ezúttal sem volt rossz, és a megvalósítása is – figyelembe véve, hogy egy sorozatról van szó – elfogadható (leszámítva néhány bénábbra sikerült CGI-effektet), viszont az összes rész szinte minden percében folyamatosan nyávogó nyálas zene irritáló. Az alaptörténetből sokkal többet ki lehetett volna hozni, de egyre esetlenebbek a fordulatok és a párbeszédek, így sajnos nem igazán menti meg a tűrhető kivitelezés.

Russell Crowe a hátán viszi a filmet, ő – szokás szerint – nagyon jó, a többiek alakítása kevésbé kiemelkedő, de rossznak sem nevezhető. A sztori tulajdonképpen jól felépített, de láttunk már hasonlót – rutinos kriminézőket nagy meglepetések nem érik. Összességében nem rossz, azaz „átlagos”; egy esti filmnek – jobb híján – épp megteszi.

A színészek, alakítások és a karakterek is jók, a történet sem rossz, legalábbis nem szokványos, bár érezhetően igyekeztek kitölteni a 1,5 óra játékidőt, amiből aztán némi időhúzás, meg egy-két logikátlan megoldás lett, de mire összeáll a kép, ezek végül is jelentőségüket vesztik. Ahogy elnézem, az író-rendező első filmje, kicsit érezhető is ez, mind a sztoriban, mind a rendezésben, de azért elmegy, a zenéje meg néha kifejezetten érdekes volt.

Látszik az igyekezet, hogy egy „erős” filmet készítsenek, és tulajdonképpen nem rossz, vannak érdekesebb fordulatok, de közben helyenként közhelyes, hatásvadász, néha kicsit lapos, vagy túl lassú. A szinte végig a film alatt hallható (időnként sekélyes) zene sem segített (sőt). A táj, ahol játszódik, nagyon érdekes, látványos, a történet sem lenne rossz, csak még a forgatókönyvet csiszolgatni kellett volna. Az első résznél nem jobb, és nem is rosszabb, de ezt csak abból gondolom, hogy végignéztem, és valószínűleg erre sem fogok emlékezni, mert az elsőből is annyi van meg, hogy Eric Bana volt a főszereplő (és Aaron nevű nyomozót alakított).

Realisztikusnak szánt alkotás – sajnos –, több irreális fordulattal a történetben. A rendezés, fényképezés és a színészi alakítások jók (a filmből nem derül ki, hány éves Emily, és Aubrey Plaza jól alakította, de nekem valahogy egy fiatalabb, 28-30 éves színésznő jobb lett volna, mert Plaza már simán kinéz 40-nek...). Innentől kicsit SPOILER-es: a történet fordulatai röhejesek, a hétköznapokban csak nyűglődő nő (aki bármennyire is talpraesett, vajon mióta szenved a be nem fejezett főiskola és a diákhitel miatt?) egyből érvényesül a bűnözők között, akik némelyike persze becsületes, és rendes, sőt, a „kontaktja” egy kifejezetten figyelmes, kedves ember (mint ugyebár általában a bűnözők). És pe... több»

Először is érdemes eredeti hanggal nézni, a szinkronhangok nem túl jók... de a lényeg: nem egy szokványos film, érdekes, többrétegű történettel, a műfajok különös keverésével, erős drámai szállal és pazar kivitelezéssel – a színek, a fények, a fényképezés is nagyon jó, a két főszereplőnő (Thomasin McKenzie és személyes kedvencem, Anya Taylor-Joy) alakítása egészen kiváló. Semmi kivetnivalót nem találtam benne (kétségtelenül nem egy könnyű alkotás), a műfajában részemről simán megérdemli a maximális pontot.

Ezt a filmet nem érdemes túl komolyan venni... A műfaji felsorolásban szerepel a vígjáték is, és többször volt olyan benyomásom, hogy ez (legalább részben) valami stílusparódia, egyáltalán nem horror, de kétségtelenül több műfaj keveredik benne. A színészek jók, a történet felejthető, néha erőltetett, néha bárgyú, de valamennyire mégis fenntartja az érdeklődést. Gondolom, Shyamalan fiatalabbakat akar megszólítani, és – ahogy mások is írták – persze a lánya énekesi karrierjét segíteni kicsit...

Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy kommenteket, kritikákat olvasgattam a filmről, mielőtt megnéztem, és többen figyelmeztetés nélkül lőtték el a sztorit... Jobb úgy belekezdeni, hogy nem sokat tudunk róla. Maga a film nem rossz, először is érdekes, „vadregényes” helyszíneken játszódik, ez mindenképp különleges, a rendezése inkább realisztikus tv-dráma, mint thriller vagy „misztikus”, ami ad egyfajta hangulatot, bár a színészek néha túlzásba esnek a drámaisággal, kicsit visszafogottabban hatásosabbak lettek volna, de azért ez nem zavaró. A történet viszonylag ötletes és következetes, lassan bomlik ki, az eleje kicsit nehezebben követhető, de jól összerakott, és az is jó, hogy mentes a szokot... több»

Nyugodt, hangulatos film, nagyon szépen fényképezve. Különösen tetszett a két főszereplő visszafogott (mégis sokatmondó) játéka: ez a visszafogottság, önuralom – filmek alapján legalábbis – úgy tűnik, jellemző a koreaiakra, még őriz valamennyit a tradícióiból a társadalmuk. És talán nem túl merész a gondolat, hogy ez nem pusztán egy szerelmi történet, a hagyományos(abb) koreai és a nyugati élet közötti vívódás van inkább a központban...

Jól elkészített film, a rendezés, fényképezés, díszletek, jelmezek és főként a színészi alakítások is rendben vannak (a szinkron is remek, de eredeti hanggal még jobb, viccesen affektál benne néhány színész, pl. Nicolas Cage), és kifejezetten tetszett a realisztikus kivitelezés és, hogy nem szájbarágós... Úgy tűnik, talán direkt keverték az alkotók a műfajokat, néha szatirikus, néha drámai, néha kicsit vígjátékszerű, bár nekem jobban bejött volna, ha megmaradnak pl. a szatíránál, és kicsit bátrabban mennek bele, mert így néha ellaposodik, néha afféle humorforrás lett a főhős szenvedése, szerencsétlenkedése, viszont én nem igazán tudok jókat derülni mások nyomorán (különösen, ha látszólag nem... több»

Az első évad a „skandináv noir” jellegű sorozatok számos sajátosságát (és kliséjét) igyekszik felvonultatni; egy picike kreativitás azért jót tett volna, mert talán kevésbé lenne sablonos, különösen néhány karakter, pl. a rendőrök (és családtagjaik). Nem rossz egyébként, tisztességes iparosmunka, aki látott már a műfajból sorozatokat (netán szereti is), valószínűleg nem fog nagyon meglepődni, sem csalódni.