6/10, mint a falra ragasztott banán, csak filmben Volt pár éve egy olasz képzőművész, Maurizio Cattelan, aki fogott 30-40 cm ezüst színű ragasztószalagot (saját szóhasználatomban túszejtő szalagot) meg egy szép sárga banánt, egyik kezével odanyomta a banánt a falnak, a másikkal meg átlósan felragasztotta a túszejtő szalaggal. Mi is történt ezután? Hát képzeljétek, valaki megvette 120 000 dollárért a művét. Ez minimum fura. Még ha kétségtelenül viccesen is nézett ki a végeredmény addig a pár napig, amíg el nem rohadt.
Valahogy így vagyok most én is ezzel a filmmel: tulajdonképpen szórakoztató, még eredeti is a forgatókönyv ötlete, csak a végén ez se több, mint egy falra ragasztott banán, bárki bármit is mond. Márpedig sokan sokfélét mondanak... több»
3/10 – Nem tudom, az eredeti rész jó volt-e Nem vagyok a műfaj híve, a lelkes hozzászólások miatt ugrottam bele, de a saját belső hangomra lett volna helyes hallgatni.
Nyitott hozzáállással kezdtem nézni, főleg mert az Ahol a folyami rákok énekelnek elég jó volt, és Daisy Edgar-Jones abban is főszereplő volt, na meg Glen Powell se rossz, mi bajom is lehetne. Aztán 18 perc körül jön ez a rosszarcú Javi gyerek, és előadja, hogy innovált egy ilyen hiper-szuper tornádónézegető bigyót, és szüksége van Kate-re (Daisy Edgar-Jones), mert be kell mennie egy tornádóba vele, és állítása szerint csak Kate tudja elég közel vinni őt hozzá.
Nos már nem azért, de:
1. Bárki elég közel tud menni egy tornádóhoz, akinek kellően nehéz a kocsija, és aki el... több»
7/10 – japán ifjúsági szomorú limonádé Nyaralásból jövök, és ilyenkor nagyon elnéző vagyok, úgyhogy adok rá szűk négy csillagot. De nem az én filmem, évtizedek óta kiöregedtem a célközönségből, ami nagyjából a 15–25 év közötti korosztály lehetett. Olyan világjáró emberként, aki egyelőre nem jutott el Japánba, azért kicsit érdekesnek találtam belesasolni egy ottani ifjúsági tévéfilmbe.
A történet a meghalós filmek kategóriájába tartozik, az abban lévő számtalan alkotást (lásd Csillagainkban a hiba) gyarapítja, de van benne egy kisebb zsivány japán csavar, itt ketten haldokolnak, szóval némileg eredetinek mondható.
8/10 – romkom nem csak konteókedvelőknek A film egy nagyon érdekes fúziós munka, melynek fő vonala egy romantikus vígjáték réteg, de ezúttal nem egy tengerparti turistaparadicsomban, hanem az észak-amerikai űrügynökség floridai Apollo-projekt előkészítési telephelyén játszódik. A másik vonulat egy régi és sokaknak oly kedves konteó megjelenítése. Természetesen a Holdra szállás földi megfilmesítéséről van szó. Ez a párhuzamos réteg csak a játékidő második felében kel életre, addig a NASA környezet csupán hátteret szolgáltat a nagyon esztétikusan korosodó Scarlett Johansson és Channing Tatum közti biztonságos és erotikamentes módon ábrázolt, nagyon nehézkesen kibontakozó entyempentyemhez.
A kivitelezés pazar, a fényképezés csoda szép... több»
3/10 – Egyszerű emberek motoroznak Nem én vagyok a film célközönsége, az már biztos.
Egy csapat fiatal és kevésbé fiatal felnőtt, akiknek nem ismerjük a családi és munkahelyi hátterét, azzal töltik az idejüket, hogy ők egy motoros klub, és motorozgatnak. Az átlag IQ-juk 70 körül lehet, konditermi gyúrósarc-szintű beszélgetéseket folytatnak (motorozunk, vazze?), néhanapján meg konfliktusba bonyolódnak másokkal. Van velük annyi nő, akiket egy kezemen meg tudok számolni, de ők sose szólalnak meg (legalábbis az első 80 percben, amikor ezt írom, mert már annyira unom a filmet, hogy valamivel elütöm az időt, és előrehoztam a véleményem összefoglalását). Szóval nem szólalnak meg, egymással se kapcsolódnak, csak ott vannak, ahová épp... több»
10/10 – A téma érzékenysége miatt alulpontozott Ez az alig egy és negyed órás film akkora görbe tükröt tart a vallási álszentség elé, hogy az sokaknak kiveri a biztosítékot (van olyan filmes portál is Magyarországon, ahol nemes egyszerűséggel ezt az egy filmet átugrották a főszereplő és a rendező életművében, mintha nem létezne), így a pontszám kicsit félrevezető.
Én személy szerint állati szórakoztatónak találtam. De vigyázat: bigott keresztényeknek erősen ellenjavallt!
7/10 – átlagos bűnözős, átlagon felüli szereposztással A film megtörtént alapon mesél nem túl izgalmasan, de nem is rosszul egy dél-bostoni pszichopata tahóról.
A főszereplő Johnny Depp, ő a többiekhez képest szerintem elég közepes teljesítményt nyújt, kb. 3-4 jellemvonással leírható karaktert alakít robotikusan és némileg megfáradtan. Viszont van még egy csomó jó, nála jobban játszó színész a filmben, úgyhogy miattuk megér egy nézést.
A sztori viszont lehangoló, nagyon kisstílű, a 90-es évek zsenge magyar maffiaügyeire emlékeztető. Van ez a gépies gyökér, Jimmy Bulger, egy külvárosi rossz csávó, aki felismeri, hogy FBI informátorként bevonhatja az FBI-t, hogy segítsen megtisztítani a területét az olasz maffiától, hogy ő átvehesse. A film közben... több»
3/10 – nagyon túlértékelt Az írásom pillanatában ez egy 14 éves akció-vígjáték, mely eredetileg is igen halovány volt, az eltelt idő pedig további mély sebeket ejtett rajta.
Az alkotók a kor néhány foglalkoztatottabb akció színészével és sok nemzetközi helyszínnel egy nagyon cool, pörgős és vicces filmet kívántak készíteni, ez a szándékuk jól kivehető és tetten érhető. Más kérdés, hogy ebben a törekvésben nem értek el sikert.
A cselekmény Puerto Ricóban felvett bolíviai jelenetekkel indul, ahol rögtön az elején kiderül, hogy bajok vannak. Beindul az akció kliséhalmaz, elcsépelt lassított jelenetek, káoszos vágások és viccesnek szánt nem vicces poénok követik gyorsan egymást. A fényképezés különben nem rossz, az vélet... több»
0 (nulla). Megszületett a magyar Sharknado Épp nézem a filmet, 28 perc játékidőnél vált számomra teljesen világossá, hogy ez a magyar Sharknado. Azt hiszem, innen fogva már garantált lesz a szórakozásom, mert eddig eléggé nehezem viseltem, amit láttam.
Jelenleg P. Sándor nyomatja a Nemzeti dalt a biliárdasztal tetején, miközben egy bicskás merénylő settenkedik. A koreográfia kellően röhejes, jól hozza a zsáner (Sharknado) hangulatát.
Visszafelé a komolyabb pillanatok, amelyeket fel tudok idézni (hátramenetben innen a kezdetig):
– Benn a kávéházban elhangzik két hangosabb mondat, meg összetörik egy csésze. Erre az utca népe fürtökben egymásra mászva néz be az ablakokon.
– Korábbi este piálás és 12 pont írás közben Fornetti pogácsát do... több»
10/10. Zseniális!! Nem minden nap sodor az ember elé ilyen filmet a véletlen, és különösen nagy meglepetést kelt a minősége, lévén Netflix-produkció. De most már hivatalosan is kijelenthetjük, hogy a sok gagyi mellett manapság már értéket is szállít a többnyire másodosztályú felhozatala miatt előszeretettel gyalázott filmcsatorna. Az elmúlt pár hónapban szerintem ez volt legalább az ötödik kiváló Netflix-film, amivel találkoztam. Ezt nem láttuk jönni, de én örülök a fejlődésnek.
Ennek a filmnek az eredeti címe (May December) olyan párkapcsolatra utal az amerikai szlengben, ahol a korkülönbség igencsak tetemes. A cím magyarítása ehhez képest lehangolóan ötlettelenre sikerült.
A cselekmény kiindulópontja az, hog... több»
6/10 – hibátlanul indult, de ez nem tartott ki Ez a disztópikus vígjáték az elputrisodott Los Angelesben játszódik a nagyon közeli jövőben, amikor a világ épp nagyon el van csesződve, és a megélhetési válsággal küszködő emberekből hétről hétre egy brutalizált szabályokkal játszott lottójáték hozza ki a vadállatot. Akinek adott határidőre sikerül megölnie a nyertest, az egy szép, de a főnyereményhez képest töredék vigaszdíjjal lesz gazdagabb, a lottótársaság meg megspórolja a nagy pénz kifizetését.
A film első része az Idiocracy világát idézi, ami elég erős bekezdés, de utána ezt a szintet nem sikerül tartani, a folytatás továbbra is idétlen, de a színvonal már sokkal alacsonyabb. Azért így is el lehet szórakozni rajta.
9/10 – nagyon mókás trash horror-vígjáték A Trancsírák egy jó példa arra, hogy néha milyen vékony vonal választja el egymástól a gagyi ZS kategóriás megacápás jellegű filmeket és a valóban vicces, hentelős vígjátékokat. Az elejétől fogva nem hagy kétséget afelől, hogy amit látunk, azt egy pillanatra se szabad komolyan vennünk. A cselekmény felépítése a gagyiságuk miatt imádott übergagyi filmek megoldásait idézi, de közben az egészet a végig jelenlévő valódi humor teszi viccessé. Ez tulajdonképpen a gagyiságuk miatt röhejes filmek minőségi paródiája.
9/10 – Messze alulértékelt alkotás Vagy én látok bele többet, vagy nagyon alulértékelt ez a film, nem tudom, de nekem marhára bejött az a kissé intellektuálisan kivitelezett, de mégis nagyon egyszerű, tiszta érzésekkel foglalkozó humor, amivel a rendezőnő operál.
Peter Dinklage túlmutat a termetéből adódóan mindig ráerőltetett gonosz törpe szerepeken, ezúttal egy érzelmi zűrbe bonyolódott New York-i operaszerzőt alakít, nem is akárhogy. Óriási színészi tehetség szorult ebbe a kis emberbe.
A film másik két főszereplője Anne Hathaway és Marisa Tomei, mindketten szuperül alakítanak. Marisa Tomeinek jár az elismerés, hogy nem plasztikáztatta magát rommá, nagyon jól néz ki még így, ki tudja, hány évesen is, miközben működnek a nem... több»
8/10 – Dalcsináló Frank Farian úr 19 lehettem, amikor bejött ez a két tapicskolva táncizó majom az MTV-n, rám életkoromnál, progresszív zenei ízlésemnél és nememnél fogva már csak negatívan hatottak, de el tudom képzelni, hogy a tizen-páréves lányokat biztosan rettenetesen meghülyítették, a generált hisztéria méretét tekintve ilyen dizájngúnár duókból valószínűleg csak a szintén agyszaggató, de pluszban igen nyálas Bros tudott túltenni rajtuk.
Frank Farian azért nem semmi, mit megengedhetett magának azokban az internet előtti időkben. A Boney M. (amelyikből manapság kb. 3 turnézgat harmadosztályú színpadokon különféle konfigurációkban) is már az ő szörnyszülöttje volt, úgyhogy ezzel a playback csalással majdnem semmi újat ne... több»
7/10 – Szicília, basszus A történet alig több, mint fél évszázados, de mai szemmel megdöbbentő társadalmi állapotokat mutat az akkori Szicíliában. Amennyire tudom, azért az még ma is elég gáz az ottani helyzet, na de ami akkor volt, az nagyon sötét.
A film a kissé visszhangosan üres és tévéfilmes olasz átlagmozis élményt nyújtja, a szicíliai mélyvidék tetszetősen ingerszegény tájain. Nem a technikai megvalósítás és kissé szomszédokos hangulat teszi jóvá (naná), hanem a történet, mely valós alapú, és mai szemmel aggasztóan kőkori hagyományra hívja fel a figyelmet.
Az egyszerűen követhető lineáris cselekmény emancipációs és egyenjogúsági vonatkozású. Van egy ottani csaj, akit az egyik ottani befolyásos és maffiagyanús... több»
7/10 – Az eheti meghalós filmélményem is megvolt A meghalós-rákos filmek nagy és megszámlálhatatlan halmazába tartozik ez az alkotás, és tartalmát illetően nem lett különlegesebb vagy másabb, mint a többi. Egész pontosan egy felnövős filmnek és egy rákos-meghalósnak a kombinációja, tehát egy nemfelnövős, ha morbid akarok lenni. Ugye a felnövős a másik irdatlan kategóriahalmaz. Mégis megér egy nézést, ugyanis vannak hozzáadott értékei.
Amitől ez más, mint a többi, az a készítők szellemisége, ami átüt a karaktereken és az apró részleteken. Az irodalmi nevű Thomas Mann főszereplőként egy áldott tehetségű amatőr filmes, egyúttal önbizalom-hiányos gimnazista. Alternatív értelmiségi apja már önmagában szórakoztató, ahogy megjelenik fura ruháiban... több»
7/10 – ortodox sziszistáknak ellenjavallt Magyarországon Wittelsbach Erzsébet kultusza már szinte annyira erőteljes, mint Romy Schneideré, vagy hogy durvábbat ne mondjak, mint Audrey Hepburné. Ezért a szentség, ami körüllengi, nem viseli el az olyan feldolgozásokat, mint ez itt. Ezért nagyon gondolja meg mindenki, aki meg kívánja tekinteni, és előtte végezze el az önvizsgálatot, hogy el tudja-e viselni a filmben ábrázolt felségsértést.
Ez egy nem túl kalandos osztrák film, ahol még az állítólagos angliai történések is kiköpött alpesi tájon, monarchia kori vakolt sárga épületek között zajlanak, de nekem azért tetszett, mert közelebb visz az uralkodóné valódi életéhez, mint az idealizált képek.
A kivitelezés kissé unalmas és nem tökél... több»
8/10 – ügyvédi történet A film címe félrevezető, ez válási történet, vagy inkább ügyvédi történet.
A főszereplők (Scarlett Johansson, Adam Driver) válnak, nem is biztos, hogy annyira átgondolt indokok alapján, de nagyon hamar karvaly ügyvédek kezébe kerül az ügy. Ebben nincs semmi rendhagyó, csak az amerikai gépezet működik. Van az egészben valami dermesztő. A főszereplők tulajdonképpen háttérbe szorulnak, ahogy a jogi üzleti gépezet átveszi a kontrollt.
A rendező nyilvánvalóan nagy tisztelője Woody Allennek, a szereplőválasztás, a sorsok, a minden (New York-i rendező és színész, a nő elköltözik a fura Kaliforniába, ahol mindenki bolond, a szereplők egy jó része is tipikus Allen szereplő) világosan erről árulkodik.... több»
6/10 – Néha ilyet is látni kell Érdekesen indult, aztán a második felére kicsit leült, nehéz volt fenntartani az érdeklődésemet.
A film Marinette Pichon önéletrajzi írása alapján született, és bár nem sikerült kiemelkedően, de nagyon érdemes megnézni, mert utána a legtöbb néző hálát adhat az életének. Ez a csaj nagyon durva családból érkezett, elég zűrös is lett a gyerekkora. Az apja egy nettó állat volt, az anyja meg valamiért nem menekült el tőle.
A focikarrier bemutatását célzó részek teljesen érdektelenre sikerültek, nyilván nem azon volt a rendezőnő figyelme, hanem a sportolónő emberi történetén, de azért ott is volt csapongás rendesen.
Azért kemény élettörténet, ennél mindenki jobbat érdemel. Most a sportkarriert les... több»
3/10 Hát számomra ez elég tré volt.
54 percig nagy hősiesen kihúztam, pedig már húsz perc után látszott, hogy ez sehová se vezet. De. most, ennyi idő után már komolyan meg vagyok győződve, hogy a maradék bő félórában nem fog eljönni a megváltás. Filmesztétikai szempontból elért egy szintet, ezért valamennyi csillagot azért adok rá.
Különben arról szól, hogy van egy fiús hajviseletű agyrákos lány, meg egy szüleit elvesztett fiú, mindketten temetésekre járnak, ahol összeismerkednek, lesz köztük ilyen fura szerelem, és mérsékelten érdekes dolgokat csinálnak unalmas jelenetekben. Körberajzolják magukat krétával, meg iskolai gyerekmeccset néznek iszonyú tompa tónusú beállításokban, unalmas zenével alá... több»
52 Vincentnek meg kell halnia (2023)
Volt pár éve egy olasz képzőművész, Maurizio Cattelan, aki fogott 30-40 cm ezüst színű ragasztószalagot (saját szóhasználatomban túszejtő szalagot) meg egy szép sárga banánt, egyik kezével odanyomta a banánt a falnak, a másikkal meg átlósan felragasztotta a túszejtő szalaggal. Mi is történt ezután? Hát képzeljétek, valaki megvette 120 000 dollárért a művét. Ez minimum fura. Még ha kétségtelenül viccesen is nézett ki a végeredmény addig a pár napig, amíg el nem rohadt. Valahogy így vagyok most én is ezzel a filmmel: tulajdonképpen szórakoztató, még eredeti is a forgatókönyv ötlete, csak a végén ez se több, mint egy falra ragasztott banán, bárki bármit is mond. Márpedig sokan sokfélét mondanak... több»