Nemzetközi akciódús brazil meló Azt hiszem, sikerült kompenzálni az előzményfilm sikertelenségét. Ehhez kellett egy izgalmas helyszín (Rio), már Los Angeles unalmas volt, illetve Gal Gadot és Dwayne Johsnon sem maradhatott ki. Természetesen azt az erőltetett és gyenge CGI-t el kellett engedni. Ezzel együtt sikerült letérni az illegális autóversenyzős, beépített rendőrös pályáról. Ebben már inkább az alvilági, tömény, autóval rablós lövöldözés dominál. Fordulatok vannak, de annyira nem túlságosan egyedi a sztori, itt inkább a helyszín dobott rajta nagyot, meg a karakterek. Ettől függetlenül tetszett, amit összességében láttam, a visszatérő szereplőkkel együtt, és The Rock-kal. Az egyik legjobb F&F film lett. 8/10
Lejtmenet Mintha az első és a második résznek a keverékét láttam volna, semmi egyedi nincs benne. Leszámítva ezeket jól bekapcsolódik az előzményekbe, illetve megalapozza a többi F&F film sztoriját. A finálé tetszett, és Gal Gadot is, nélküle instant 2 csillag lenne az egész.
Drift King Szerintem jóval kiemelkedik a többi rész közül, pedig teljesen külön szálon fut az eredeti sztoritól, illetve a kronológia szerint előrébb van, mint az utána megjelent részek. Talán valahol a 6. rész után játszódik, ettől függetlenül ez a franchise 3. része. Térjünk ki egy kicsit a cselekményre, amely bár nem egy szokványos autóversenyzős film, hanem azon belül egy külön sportágról szól, amit Tokió utcáin láthatunk majd, amolyan gengszterfilmes köntösben! A főszereplő (Lucas Black) kissé idősebbnek nézett ki, mint egy középsulis, de a fejlődés, amin keresztülment a film során, tetszett. Még anno azt hittem, hogy ez lesz Han eredetsztorija, ennél nagyobbat aligha tévedtem életem során. A vizu... több»
Holtpont utánzat, de egyedi a maga módján Most újranézve már értem, miért láttam ebben egy másik filmet. Anno még nem gondoltam, hogy 11 részig húzzák a sztorit, annak idején alapmű volt, mára szitokszó lett a franchise, de ez egy eredeti darab marad.
Rogers hagyatéka egy kis csihi-puhival Első körben pontot szeretnék tenni annak a hisztériának a végére, miszerint nem ő az igazi Amerika Kapitány, Steve Rogerst vissza, miért fekete,stb. Nyilván aki nem érti, hogy most miért Sam Wilson lett Steve Rogers helyett, valószínűleg nem látta a Bosszúállók: Végjáték záró képsorait, valamint A Sólyom és a Tél Katonája c. sorozatot sem.
Itt ennél sokkal többről van szó, és ebben a történetben háttérbe szorulnak az utóbbi Marvel-filmekben látottak, ezért sokkal régebbre, A hihetetlen Hulk eseményeihez kell visszamenni, hogy megértsük a sztori túlnyomó részét. Bár sokkal jobban örültem volna annak, ha egy rejtett Bosszúállók újjászervezést látok, és le fog esni az állunk a meglepetés bombá... több»
Alapvetően nincs bajom a skandináv krimivel, ez egy kissé sűrített és komplikált sorozat lett, de 3. részig jó, ott le is zárják az első cselekményt, majd bővült egy másik esettel, arról szól az utolsó 2 rész. Utóbbi nem kötött le, sőt. 6/10.
Erős közepesről indul, ahogy megyünk a cselekmény sűrűjébe, úgy vágja ketté a számításainkat ez a horrornak csúfolt valami, ami erőlködve próbál kapaszkodni a műfajba. Közben végig parodizálja a vámpírkultuszt. Giancarlo Esposito mutatkozik az előzetesben, mint a legerősebb húzónév, de a filmben tulajdonképpen mellékszereplő lesz, és a karakterét is elrontják. Mit kapunk? Vért, kretén karaktereket, táncikáló, felrobbanó vámpírokat (na, ez nagyon gagyi volt), és a kislányt, Abigailt, aki a sztori meglepetése (lenne), de szintén csalódás lesz. A filmnek legalább van egy jó záróképsora, ami jól kapcsolódik a nyitójelenethez, de a töltelék pocsék. 4/10.
Engem azért a vége meghatott Túl jó, majdnem végig, hogy igaz legyen, de egy annál szomorúbb áldozatvállalásról szól. Végre láttam a főszereplőt (Sacha Baron Cohen) normális szerepben. Eli Cohen nem csupán jó kapcsolatépítő volt, de ehhez kellett némi tehetség a manipulációban is, ennyire azért nem voltak féleszűek a szírek, de jó volt betekinteni a harmadik világ történéseibe a hidegháborúból, mert nem csak az USA és Szovjetunió létezett, és igen, akkor is forrongott a világ.
Teutoburgi csata Az első évad egy megtörtént történelmi eseményt dolgoz fel, ami a Római Birodalom egyik legnagyobb veresége volt. Jól felvezeti a csata előzményeit öt részben, majd a befejező rész bemutatja a valójában háromnapos csatajelenetet. A második évadot már teljesen feleslegesnek éreztem, és amilyen jól sikerült az első, olyan rossz volt a második. Kifejezetten rossz volt a szóhasználat, viszont tetszett, hogy sokat beszélnek benne latinul, és ez sokat dobott a történelmi hitelességén. Kicsit próbálta utánozni a Vikingek című sorozat stílusát, de hiányzott belőle az a misztikum. Sokkal többet szerettem volna látni a germán hitvilágból, de mondjuk ilyen rövid sorozatba ez érthető okokból nem fért vo... több»
Nemzetközi helyzet Az első évad még talán érthető, hogy kifejezetten jó volt, hasonló szintet vártam el a folytatástól. Nem jött össze.
Szinte az összes létező kém-thrillert láttam összegyúrva 10 epizódban, és nem gondoltam volna, hogy a fináléhoz közeledve kezdek el unatkozni, de azt is sikerült. Nem mintha a 3. résznél nem úgy éreztem volna magam, hogy az első évad cselekményét nézném, de ezen valahogy sikerült gyorsan túllendülni, és mindig valamilyen konspirált összeesküvés-szálban találtam magamat, ami természetesen több szálon fut. Felteszem a kérdést magamnak, hogy biztos jó ötlet volt-e ez a sokadik terroristásdi. Szerencsére ebben nem az egész világ volt a tét, de majdnem úgy lett feltüntetve az egész... több»
Egyszerű videójáték film Amikor az előzetes és a filmplakát sokkal jobb, mint maga a film. Nyáron nem sokon múlt, hogy moziban fogom megnézni, de volt egy megérzésem, és inkább a blockbusterekre ültem be. Cate Blanchett karaktere megfogott, nagyon ott volt a szeren az a vörös hajszerkezet. Őszintén szólva, a 3 csillagot a szereplőgárda miatt adtam, a cselekmény nem fogott meg, de az Arany Málna szerintem is indokolatlan. Ennél rosszabbak kapnak tucatnyi Oscar-díj jelölést manapság. 5/10.
Battle Royale másképp Sokszor elgondolkodtam azon, hogy most akkor a Squid Game japán verzióját láthatjuk, vagy inkább egy upgrade-elt Battle Royale-t.
Kezdeném azzal, hogy mi volt a legelső problémám vele. A cím és a főszereplő karakter. Alice mint férfinév, hát ezzel voltak és vannak fenntartásaim. Nem leszek népszerű, de nekem a srác alakítása az elején annyira nem jött át, és talán az utolsó részben válik szimpatikussá. Mindent szándékosan az utolsó pillanatokra hagynak, direkt húzzák az időt, ez nem izgalmas, inkább zavaró és klisészagú. Bár az első évad sokkal jobb volt, mert teljes mértékben lekötött, és rövid idő alatt végeztem vele, azonban az évadzáró itt kiszámítható volt. A 2. évad viszont vontatott, ... több»
'Vótmá Tucat akciófilm, mostanság futószalagon érkeznek a kémfilmek, sorozatok. Jamie Foxxnak nagyon bejött a Netflix, vagy a Netflixnek ő, ez már a negyedik közös munka. Cameron Diaz visszatérése a nagyobb meglepetés, bár Andrew Scott játéka tetszett a legjobban, ami csupán mellékszerep. Az izgalmas és az unalmas közé tudom sorolni a cselekményt, nem hozott lázba, sok hasonlót láttam már. A cola-mentos jelenet vicces volt, tehát humorból nincsen hiány, ezért komolytalan is egy kicsit.
Nem néztem végig Az egyik legrosszabb DC-sorozat, amit láttam a Doom Patrol után. Szívem szerint a 8. percnél kaszáltam volna, de adtam esélyt 5 epizód erejéig, majd ugrottam 14 részt előre, és megnéztem az évadzárót. Az az észrevételem, hogy nem hagytam ki semmit közben. Nagyon gagyik a karakterek, a „női Joker” főgonosszal az élen, a cselekmény is nagyon-nagyon gyenge. Megbántam minden percét.
73 Halálos iramban: Ötödik sebesség (2011)
Azt hiszem, sikerült kompenzálni az előzményfilm sikertelenségét. Ehhez kellett egy izgalmas helyszín (Rio), már Los Angeles unalmas volt, illetve Gal Gadot és Dwayne Johsnon sem maradhatott ki. Természetesen azt az erőltetett és gyenge CGI-t el kellett engedni. Ezzel együtt sikerült letérni az illegális autóversenyzős, beépített rendőrös pályáról. Ebben már inkább az alvilági, tömény, autóval rablós lövöldözés dominál. Fordulatok vannak, de annyira nem túlságosan egyedi a sztori, itt inkább a helyszín dobott rajta nagyot, meg a karakterek. Ettől függetlenül tetszett, amit összességében láttam, a visszatérő szereplőkkel együtt, és The Rock-kal. Az egyik legjobb F&F film lett. 8/10