Ez a film tanít Joggal van az 1001 film között, amit látnod kell, mielőtt meghalsz, de inkább az első 100 film lenne, ha volna egy listám. Eredeti hanggal és felirattal érdemes nézni. Engem nagyon megérintett.
Olvastam egy könyvet, amelynek a címe nem rémlik, de fel volt sorolva a történelem összes nagyobb hadi veresége, és Mogadishu is szerepelt benne. Láttam a Ridley Scott-féle filmet is, bár az is nagyon rég volt, megérett az újranézésre. Számos jelenet bele lett vágva, ezzel szerintem nincsen baj, remek illusztrációnak bizonyult. Megszólal mindkét fél, aki ebben részt vett. Elmesélik, hogy mit éltek át, mit csináltak, és mire gondoltak. Csúnya vereség volt, az tény, de inkább a PR-nak volt az, és nem volt semmi értelme. Háttértörténetnek a film mellé tökéletes.
Klasszikus akcióvígjáték Mintha már feledésbe merült volna, pedig az elmúlt két évtizedben gyakran volt a televízióban, mindig nagyon jókat szórakoztam rajta. 2020 után sajnos más szemmel tudja nézni az ember, aki érti, érti, de ez volt szerintem a polkorrekt filmeknek az elődje, és egyszerre fricska a woke-nak. Manapság már ez elképzelhetetlen, de a jövőben paradigmaváltás várható a filmiparban. A lövöldözős jelenetek gagyik, főleg a majdnem végtelen sorozatot lövő pisztolyok, a robbanásokról nem beszélve. Összességében szórakoztató, szeretem a két karakter furcsa találkozását, majd együttműködését egy zavaros ügyben. 7/10
Kedvenc vígjátékom a 90-es évekből Rongyosra néztem az elmúlt 25 évben, újra elővettem, mert hiányzott. Valószínűleg még sokszor látni fogom, mert megvan benne az, ami napjaink vígjátékaiban már sosem lesz meg. Obszcén szavakra allergiásoknak nem ajánlott.
Attól függetlenül, hogy igaz történetet dolgoz fel, azért szerettem volna több részletet látni, például, mit ittak 40+ napig, amikor elfogyott az ivóvíz, vagy nem esett napokig. Tehát ilyen apróságok. A történet legfontosabb momentuma a végére esik, és bemutatják néhány percben. Domhnall Gleeson ismerős volt már néhány filmből, de egy ponton random eltűnik. Jack O'Connell az Engedetlen hősök c. sorozatban tűnt fel az utóbbi időben, érdekes volt 10 évvel ezelőttről játszani látni. A vágás egyáltalán nem tetszett, szerintem távol áll az Oscartól, de szép befejezést kapott. 7/10
Csillagközi feláldozható(k) Nagyon vártam erre a filmre, amely eredetileg január elején volt várható, de tovább megvárakoztattak, és megfogadtam, hogy a premier napon akkor is ott leszek, bármikor is lesz az. Az előzetes sok mindent elárult azzal kapcsolatban, hogy nagy vonalakban miről fog szólni majd, de bíztam benne, hogy nem fognak lelőni mindent, és nem lőttek le mindent.
Szégyenszemre bevallom, hogy nem ismertem Bong Joon-ho munkásságát, de mostantól elkezdem megnézni az összes filmjét. Érdemes lesz. Robert Pattinson már számomra ismertebb, és nem ez az első, űrben játszódó filmje, hanem a Csillagok határán, amely egy könnyen felejthető, egyhangú, lapos sci-fi volt. Emiatt sem abból indultam ki, mert egyrészt a... több»
Meglepetésként ért, hogy jobban sikerült, mint az első rész. Sokkal viccesebb, összetettebb, izgalmasabb volt. Felülmúlta az elvárásaimat. A végéért kár, leszámítva a záró képsorokat. Az utolsó 20 percben laposodni kezd, és lesz egy ZS-kategóriás robbantós jelenet. 7/10
Temus Bad Boys Kevin Hart játéka túlságosan erőltetettnek tűnt számomra, bár lehet, csak a karakterével volt bajom, de Ice Cube-bal jó párost alkottak, nem véletlenül emlékeztetett a Bad Boys-filmekre. Mindkét színészt nagyon bírom egyébként. A végére összeszedte magát a sztori, és a karakterek is jók lettek, de egy pofonegyszerű, klisés akcióvígjáték marad.
Részben fekete humorral fűszerezett road movie vígjáték a Másnaposok alkotójától, ami két teljesen különböző férfi különös kalandjáról és barátságáról szól. Charlie Sheen cameoért plusz pont. Nekem tetszett, és lehet, máskor is megnézem.
Fegyvernepperek Az egyik legjobb vígjáték, ami igaz történeten alapul. Imádom! Miles Teller és Jonah Hill remek duót alakít, és Bradley Cooper mint mellékszereplő sem utolsó. Kellett bele egy jó nő is, Ana de Armas. Mi kell még? 10/10 lenne, ha Albániát nem negatív színben tünetné fel, de sajnos ez a film is beállt ebbe a sorba.
Az USA születése A sorozat zavaros időszakot dolgoz fel az Egyesült Államok történelméből. Tisztán világossá vált minden, miután megtudtam, hogy a forgatókönyvíró ugyanaz, mint A visszatérőé. Mintha annak a kistestvérét láttam volna 6 epizódban, csak ez sokkal több szálon futott, de összefüggő cselekménnyé alakult. A befejező rész nem olyan lett, mint amire számítottam, de többnyire jó volt. A maszkírozás különösen jól sikerült Dane DeHaan karakterének sérülése kapcsán, a többieknél nem vitték ezt túlzásba (fejbe vágják, rúgják, egy karc nincs rajta). Kivéve a nyílt lábszártöréses jelenetet, csupán az addig tűnt hitelesnek, ameddig nem láttam az ellátását, és nem sokkal később már lábán állt a gyerek a farka... több»
Önmaga paródiája Őszinte leszek, ennyit még egyik részen sem nevettem. Visszakanyarodtak az Ötödik sebesség történetéhez, és annak folytatásaként megjelenik egy antagonista Jason Momoa személyében, aki a vagyona nélkül tulajdonképpen semmit nem érne el, és abszolút nem jelentene semmilyen veszélyt. A karakterábrázolás szándékosan kellemetlenül rossz lett, kínosan rossz. Őt inkább egy mexikói kartell vezetőjének képzeltem volna el, ha már behozták a sztoriba. Mexikót unalmasnak találták, Rómát és Riót kevésbé, ezért leginkább ott játszódik a cselekmény, ezenkívül ugrálunk Európa és Amerika között máshol is, pluszban még kiegészül egy nem hétköznapi kontinenssel. Sok régi szereplő visszatér, de jönnek újak. Mi... több»
Fárasztóan gyenge gengszterfilm erőltetett humorral Nem tudom, hogy hogy nem aludtam el rajta, de unalmas volt, pedig szerencsére nem tart sokáig a játékidő. Most döntsd el, hogy romantikus filmet vagy akcióvígjátékot nézel, vagy mindkettőt, de minimális köze van a Valentin naphoz és a romantikához! Igen, valahogy akkor játszódik, és ennyi. Az egyetlen karakter, aki komolyabb volt bármelyik szereplőnél, az nem más volt, mint Rose (Ariana DeBose). A figyelmem a csajokon, vagyis inkább egy csajon és a kocsikon volt végig, nem a gagyi bunyókon. Ne várj John Wick-féle hentelést, az ettől sokkal jobb! Ke Huy Quan bohóckodik szinte végig, és a legvégén indul be egy hosszabb jelenetben. A fő antagonista néha-néha megjelenik, többet beszélnek róla, m... több»
Johnny Depp nélkül közepes maximum Manapság hiányolom ezeket a misztikus filmeket és Johnny Depp színészi játékát, aki nélkül ez a film sem lenne annyira jó, pedig éveken át nem is hallottam erről a filmről. Tény, hogy a verekedős, kaszkadőr jelenetek az évtizedekkel ezelőtti színvonalat tükrözték, és a csókjelenet is hagyott némi kívánnivalót maga után. Nálam a biztosítékot azt csapta ki, hogy több száz éves, limitált könyvritkaságok felett cigarettáznak, kesztyű nélkül fogdossák, lapozzák, egy világháborús katonai táskában cipelik, dobálják stb. Sorolhatnám reggelig. Tehát összességében egy komolytalan, de kifejezetten komolynak látszó történettel van dolgunk. Ami tetszett: színészi játék, történet, dekoratív női főszereplő... több»
Kár volt Teljesen elmenne egy erős közepes, zúzós akciófilmnek, ha nem spin-off lenne, hanem egy abszolút független sztori független karakterekkel, és nem egy sokadik bőrlehúzás az F&F-ról. Igazán kár ezért a parádés szereplőgárdáért, az alapsztoriért és a helyszínekért, de hiba volt ezt továbbgondolni. A túl hosszú játékidő sem tett jót ennek. Nem vesztettem volna semmit, ha ezt soha nem látom.
Siralmas Aggodalmam beigazolódott, ez már tényleg a franchise megcsúfolása, teljesen letért az eredeti útról. Nem lehet kifejezni szavakban, mennyire szörnyű ez az egész. Középszerűnek véletlenül sem nevezném.
Amikor még több a bunyó és a tombolás, és ebben ki is merül a sztori. Mellékszálak mellékszálak hátán, kevés egyediség. Nemzetközi (ismét), hiperszuper kémes, autós, repülős akciófilm. Mintha az előző részt ismételném, komolyan. The Rock kötelező jelleggel már harmadszorra jelenik meg, nélküle már nincs F&F. Szuper gonoszok is kellenek bele, mint valami Marvelbe. Jason Statham nem tudom, mennyire illik ide, de ennyi erővel jöhetne Chuck Norris is, ez már kínos volt számomra nagyon. Kurt Russel karaktere tetszett, na meg a befejezés, amely Paul Walkernek állít emléket, na és itt kellett volna lezárni az egészet. Lehet, a következő részekben sikerül még jobban túltoni? Elárulom: igen.
Ebben a filmben több volt a bunyó, mint az autózás. A törés-zúzás is valamivel többnek tűnik, mint az 5. részben. Sikerült túltolni, ebben már nemcsak szappanopera, de mindenféle jármű (haditechnika is) van. A finálé siralmasan rossz, ez már a valódi lejtmenete a franchise-nak.
89 Derszu Uzala (1975)
Joggal van az 1001 film között, amit látnod kell, mielőtt meghalsz, de inkább az első 100 film lenne, ha volna egy listám. Eredeti hanggal és felirattal érdemes nézni. Engem nagyon megérintett.