Műfaj
Értékelés
Kor
Kulcsszó
Ország
Premier
Minden szűrő
Találatok: 7188  | 

Top Streaming

Lebilincselő dokumentumsorozat egy apró világról, amely számos titkot rejt magában.

Snoopy már nagyon régóta arról álmodik, hogy kijut a világűrbe, ez a vágya pedig rövidesen meg is valósul.

A második évadban kiderül, hogy egy étterem vezetésénél csak egy új étterem megnyitása nehezebb, és a csapatnak az engedélyek és vállalkozások őrült bürokráciájával is meg kell küzdenie, a menütervezés szépségével és kreatív gyötrelmeivel együtt. Az átállással a vendéglátás is új hangsúlyt kap. Miközben az egész személyzet kénytelen új módon összefogni, feszegetve képességeik és kapcsolataik határait, azt is megtanulják, mit jelent a vendégeket és egymást kiszolgálni.

A dokumentumfilm-sorozat 75 millió évre visszamenőleg mutatja be és tárja fel az idegenek Földünkön hagyott nyomait.

Ma
05:15
History
Ma
05:15
History

Az On the Spot: Kilenc hónap alatt a Föld körül című dokumentumfilm sorozat a születés tematikája körül járja körbe a világot. A két műsorvezető-riporter, Cseke Eszter és S. Takács András járt szír menekülttáborban, a világ leghíresebb bábáival volt jelen számos születésnél, de megfordult a világ legkisebb klinikáján is, mely a Fülöp-szigeteken található.

Egy kedves 6 éves kislányt az édesanyja a legjobb barátnőjére bíz, aki egy jól elrejtett titkot őriz, valamint egy gazdag család szobalánya, és a család kastélyában él.

100 2018

/ dráma

Egy baleset után egy naiv lány egy gátlástalan ügyész és egy bosszúálló felperes között találja magát.

Két rendőrfelügyelő és csapatuk fáradhatatlanul küzd a bűnözők ellen a német autópályán.

Holnap
03:20
Cool
Holnap
03:20
Cool

A mi kis falunk lakói ott folytatják, ahol az előző évad befejeződött. A polgármester még mindig halászik, Erika Gyurit akarja meghódítani minden eszközzel, és Stoki fáradhatatlanul a rend nemes őre. A faluban tevékenykedő pap pedig választás előtt áll. Pajkaszegen maradjon vagy meneküljön minél messzebbre?

Malotru, egy francia titkosügynök hat éve épült be Szíriába, de most hazahívják. Hazatérte után gondot okoz neki megszabadulni régi identitásától, ráadásul az egyik kollégájának nyoma veszik Algériában. Legújabb feladata egy fiatal nő kiképzése lesz...

Genny feladni kényszerül a terveit, hogy tisztességes életet éljen. A rendőrség keresi, és az ellenségei veszélyesebbek, mint valaha. Egyedül maradt, végső kétségbeesésében a Ponticelli család maffiafőnökéhez fordul segítségért. Viszont Genarro hihetetlen felfedezése után sok minden megváltozik.

A harmadik évadban elkezdődik egy korszak vége, a sorozat pedig a befejezéséhez közeledik.

Piper Chapman sok évvel ezelőtt leszbikus korszakában egy alkalommal drogpénzt szállított barátnőjének, azonban szerencsétlenségére a törvény keze még azelőtt utolérte, hogy a tett elvévült volna. Piper önként kezdi meg 15 hónapos börtönbüntetését, miközben vőlegénye odakint várja. Arra azonban, ami a fegyházba fogadja, esélye sem volt felkészülni.

A bestseller könyv ihlette sorozat a Bridgerton család nyolc elválaszthatatlan testvérének történetét és szerelmi életét követi nyomon a fiktív Angliában. A Julia Quinn regénysorozatán alapuló sorozat már a Netflixen.

SpongyaBob Kockanadrág a Csendes óceán mélyén él egy kisvárosban egy ananász belsejében háziállatával, Csigusszal. A sütödében dolgozó sárga tengeri szivacs élete korántsem mondható unalmasnak, SpongyaBob ugyanis minden adandó alkalommal képes bajba kerülni. Szomszédja és kollégája, Tunyacsáp nagyon bosszantónak találja őt. SpongyaBob legjobb barátja az együgyű tengeri csillag, Patrik és a mókus, Sandy.

Ma
05:00
Nickelodeon
Ma
05:00
Nickelodeon

Hawkins városában különös események veszik kezdetüket. Egy srácot kis híján végzetes baleset ér, egy titokzatos lány azonban megmenti az életét, aki mintha nem is evilágból származna.

Egy év telt el Will váratlan eltűnése óta, Hawkinsban azonban a dolgok még most sem rendeződtek, az élet már nem tud ugyanabban a mederben folyni.

A sorozat betekintést nyújt azoknak az embereknek az életébe, akik reggeli műsorukkal nap mint nap segítik az amerikaiak ébredését. Lerántja a leplet azokról a különleges kihívásokról, melyekkel a televíziós rituálét készítők rendszeresen szembesültek.     

A krimisorozat helyszíne Boston, ahol Jane Rizzoli rendőrfelügyelő feladata megoldani a város rejtélyes gyilkosságait. Társa, a vele természetben és felfogásban szöges ellentétesen működő orvosszakértő, Maura Isles, akivel mégis sikerül barátságot kötnie.

Holnap
07:20
STORY4
Holnap
07:20
STORY4

Max Black főként pincérkedésből él, és anyagilag közel sem áll a helyzet magaslatán. Kolléganője, Caroline Channing a felső tízezerhez tartozott, de kétes ügyletei miatt elvesztette vagyonát, így mindent az elejétől kell kezdenie. Caroline abban az étteremben vállal munkát, ahol Max is dolgozik. A két lecsúszott nő összebarátkozik és elhatározzák, hogy összespórolnak egy saját cukrászdára.

Egy különleges kommandó tagjait egy általuk el nem követett tett miatt életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéli a bíróság, ám a szupercsapatnak sikerül megszöknie. Évek óta bujkálnak a hatóságok elől és saját igazságérzetük alapján segítenek a bajba jutott embereken.

Holnap
08:15
STORY4
Holnap
08:15
STORY4

A sorozat egy rendőr fiát követi nyomon, akit kábítószer-kereskedésért 10 év börtönre ítélnek. Felajánlják neki a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét azzal a feltétellel, hogy összebarátkozik a sorozatgyilkos Larry Hallal, és információkat csal ki belőle a rémtetteivel kapcsolatban.

A Yellowstone eseményei után Beth Dutton és Rip Wheeler új életet próbál kezdeni Carterrel Dél-Texasban, távol a montanai birtok kísérteteitől és mindattól a vértől, árulástól és veszteségtől, amely a Dutton névhez tapadt. A saját, hatalmas ranchükön végre a jövőjüket szeretnék felépíteni: Rip a birtokot felügyeli, Beth pedig ugyanazzal a könyörtelen elszántsággal védi a családját, amellyel korábban a Yellowstone-t. A béke azonban hamar illúziónak bizonyul, mert az új vidéknek is megvannak a maga törvényei, ellenségei és kimondatlan háborúi: egy befolyásos, kegyetlen rivális ranch fenyegeti mindazt, amit Beth és Rip felépíteni próbál. Miközben Carterből azt a férfit igyekeznek nevelni, akivé szerintük válnia kell, a Duttonok ismét szembekerülnek a túlélés árnyoldalával, és rá kell jönniük, hogy Texasban a földért, a hatalomért és a családért vívott harc éppolyan könyörtelen, mint amit maguk mögött hagytak.

A történet a jövőben játszódik, amikor az emberiség képessé vált az emberi tudat digitális tárolására. Minden ember gerincében beépítve ott van az a szerkezet, amely a mulandó test halála után kimenthető onnan, hogy aztán egy új testbe helyezve az egyén folytathassa az életét. A történet középpontjában egy különlegesen képzett katona áll, Takeshi Kovacs, akinek tudatát egy börtönből töltötték le. A másik központi figura Laurens Bancoft, a nagy befolyású arisztokrata. Bancroft legutóbbi haláláról nincsenek emlékei, a tudata órákal halála előtt frissült utoljára. Bancroftnak meggyőződése, hogy megölték őt, de nincs a kezében semmi, amivel ezt bizonyíthatná.

Tinédzserek próbálnak túlélni egy olyan világban, melyből egyik pillanatról a másikra eltűntek szüleik.

Érdekfeszítő történet, egy összetartó családról, akik úgy tűnik, sötét titkokat rejtegetnek. Szóba kerül egy gyönyörű fogadó öröklésének kérdése, amely csodálatos emléketet és egyben nyomasztó múltat őriz.

A G.R.R. Martin világszerte óriási népszerűségnek örvendő regényeinek alapján készült széria, a Trónok harca előzménysorozata, mely 300 évvel az anyasorozat eseményei előtt játszódik a Targeryen család felemelkedésének idején.   

Joel és Ellie, a járvány-pusztította, eltorzult világban csak egymásra számíthat. A duó kénytelen elviselni az új világ brutalitását; a kegyetlen gyilkosoktól hemzsegő, megváltozott Amerikát.

Toldi Miklós, a legendás fantasztikus erővel bíró hős története, aki gőgös bátyja miatt menekülni kényszerül otthonától. Toldi Miklóst gyilkosként keresik a vidéken, ő azonban elszántan igyekszik a király elébe kerülni, hogy megmutathassa, milyen valódi értékek is lakoznak benne. Jankovics Marcell jóvoltábol újra feldolgozásra kerül Toldi története, ezúttal animációs sorozat formájában.

Angyalok, démonok, egy 11 éves Antikrisztus, egy boszorkány - és a közelgő Armageddon.