
Vélemények (64)
2026-ban új projektbe vágok: 52 hét - 52 új film. Január elsején meg is volt az első heti választásom. 1. Hét - Egy film az IMDb TOP250 közül, ami eddig kimaradt: az Eszeveszett mesék a címéből is adódóan 6 különálló, meghökkentő történetből áll. Ezek közül kettőn teljesen lefagytam, a többi négy pedig csak simán nagyon tetszett. Bevallom, könnyed vígjátékra és szatírákra számítottam. Rögtön az év első napján, a szilveszteri buli után kissé meggyötörve sikerült a vártnál több erőszakkal és szomorkás történettel kezdenem az évet. Ez nem a film hibája, kiváló volt, csak kicsit erős volt most az élmény. A forgatókönyvíró, remélem, kapott néhány díjat ezért.
A cím teljesen találó a filmre. A kis történetek közt voltak, jók és olyan amilyenhez hasonlót már láttam. Összességében tetszett, bátran ajánlom.
Hosszas unszolásra néztem meg a filmet és nagyon pozitívan csalódtam. Zseniális ez, a különálló kisfilmekből összerakott alkotás.
Nagyon harmatos alkotás lett, a színészekről se tudok sok jót mivel az összes számomra teljesen ismeretlen figura. Ezt a filmet ennél jobban nem is tudták volna elrontani. Kellett volna bele valami izgalom ami szórakoztatóvá teszi ezt a filmet, itt ez hiányzott.
10 év alatt kétszer is láttam, de már megkopott az emlék. Mivel a fiam oda nőtt, keresgélek értékes filmeket közös programnak. És ez a film egy kincs. Mivel tulajdonképpen önálló rövidfilmekről van szó, esszenciákat kapsz. Nincs felesleges időhúzás, töltelék, sallang. Tömény esemény az egész. Végig leköt, végig élvezetes. Leginkább fekete komédiának mondanám. A hangulata tipikusan a spanyol filmekre jellemző. Nem nagyon tudom elmondani... akinek például bejött a Fantomlakó, az pontosan érti. :-) A spanyolok tudnak kifejezetten jó filmeket csinálni. Nem giccsesek az alkotásaik. Szerintem évek múltán újra megnézem szívesen ezt is majd... ha élek...
Damián Szifron rendező, 2014-ben megrendezett egy olyan alkotást, melyet sohasem felejtek. A film hat darab történetből áll, melyek különböző sztorik tálalásában mutatják be az emberi gonoszságot, kapzsiságot, megcsalást. Ezen a mozin egyszerre lehe... Teljes kritika
Hasonló filmek
Nagyon jó film(ek)! Majdnem kimaradt az életemből, egy ismerős hívta fel rá a figyelmemet és milyen jól tette. Minden kisfilm iszonyat erős. Jó a mondanivaló, jók a színészek. Nem is tudom, hogy melyik volt a legjobb kisfilm, de ha választani kell, akkor az esküvős rész.
Érdekes film, az már biztos. Van nagyon gyenge és nagyon emlékezetes történet is benne. Rögtön az elején ellövik a legdurvábbat. Sajnos utána egyre gyengül a film. Olyan mint egy novella gyűjtemény, érdemes megnézni és kiválasztani a nekünk legjobban tetszőt, mert biztosan lesz olyan, amit élvezni fogunk.
Harmadik nekifutásra sikerült végignézni, előtte az autós - hidas rész nekem annyira idegesítő és gyenge volt, hogy kétszer is kikapcsoltam. Végül nem bántam meg, hogy végignéztem mert utána az esküvős rész vicces volt. Összességében a történetek nagyon izgalmasak és mélyek, de a rendezés annyira nem volt meggyőző. A színészi játék közepes színvonala elégséges a közepes kivitelezéshez.
Tapasztalhattuk, hogy a franciák és a spanyolok is tudnak, de ezúttal a spanyol ajkú argentinoktól kaphattunk egy remek filmet. Pedro Almodovar neve népszerűsítette ezt a 6 különböző történetből álló, kétórás filmet, amire igazán nem vo... Teljes kritika
Ez egy kiváló film, többször is megnézhető, nem egy könnyed szórakozás, hanem különleges, csavaros sztorik, némi iróniával vagy fekete humorral.
Maga a stílusában eléggé egyedülálló. Kezdetben furcsa volt ez a több történetből álló nagyjátékfilm, de utána megszoktam. A történetek többsége tetszett, érdekes volt.