
Vélemények (21)
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Nem nézek gyakran mostanában krimit, kémfilmet, ez viszont most kihagyhatatlan volt. Szól tehát egy fiatal kémről, akinek a feleségét megölték, majd sok akadály ellenére elindul, hogy végezzen a gyilkossal. Útja során inkább azokat öli meg/halnak meg közben, akik csak alig tudnak valami konkrétat, mivel csupán részei egy nagyobb nemzetközi bűnügyi hálózatnak. Rami Malek meggyőzően hozza a kémes alakítást, nagyon formában van. A forgatókönyv, a film minden felépítése zseniális, a sok csavar közül a legérdekesebb, hogy nem ölte meg végül a főbűnöst, hanem hagyta, vagyis inkább beleirányította a törvény kezébe. Azzal a szándékkal, hogy ő is azt érezze, amit a felesége halála előtt. Így is sokan haltak meg közben. Amiért a CIA nem emelheti fel a hangját, mint kiderült, hogy mennyi brutális csúnya dolgot műveltek. Ami furább a filmben, az az, hogy néhol túl könnyen lógott/szivárgott be, szerzett álruhát, például a párizsi kórházban. A legfurább rész az, ahol a "hídmedencét" felrobbantja. Kinek jut egyáltalán eszébe, hogy két épület közé tegye? Látványnak is előnytelen olykor. A film összességében erős, maradandó és sok meglepetést hoz. Néhol kicsit lassú, néhol túl sötét tónusba vált, de ezeket többnyire sikeresen a cselekményvezetés előnyére fordítja. 10/8
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Rami Malek alakításait nem igazán kell bemutatni, mert egy igazi kaméleon, és az alakításai egytől-egyig élvezetesek, akárcsak ebben a filmben nyújtott alakítása is. Nem hiába már Oscar-díjas színész, és megválogatja, milyen filmre ír alá. Igaz, az A... Teljes kritika
A film teljesen átlagos lett. Az előzetes alapján jobbra számítottam. Rami nem tudja elvinni a hátán a filmet, annak ellenére sem, hogy jól hozta az amatőr figurát. Köszönöm a nyereményjegyet a Mafab csapatnak. :)
Teljesen lekötötte a figyelmemet. Számomra fordulatos, izgalmas és cselekménydús volt. Nem szoktam szereplőket minősíteni, de Rami nagyon jól vitte végig az amatőr szerepét. Szerintem többször nézhető, de ízlések és pofonok. :)
Bár nem tudok komolyabb fenntartásokat megfogalmazni a filmmel kapcsolatban, nekem valahogy az volt az érzésem, hogy kicsit túlságosan is le van egyszerűsítve a történet, emiatt pedig nem érzem azt, hogy valaha még újra meg szeretném nézni, ami nagy kár, mert bőven van benne potenciál.
Vegyes érzéseim vannak Rami Malekkel kapcsolatban. Tetszik a színészi munkája, különleges, viszont ebben a filmben nagyon úgy érzem, hogy a Mr. Robot sorozatbeli karakterét hozta. Lehet, hogy erre kérték fel, de a folyton összeszorított állkapcsa nem annyira illett a történetbe. Charles Heller egy introvertált, igen magas IQ-val megáldott, zárkózott kódfejtő. Amikor azonban a felesége egy túszdráma áldozata lesz, útra kel, és tűzön-vízen keresztül megtesz mindent, hogy bosszút álljon és megölje az elkövetőket. Nem szeretne csak úgy, amatőrként akcióba kezdeni, ezért megzsarolja főnökeit, hogy képezzék ki. A filmben már modern elemek is megjelennek, mint a YouTube-videóról ellesett zárfeltörés, ami viccesen hat, kicsit társadalomkritikának érződik. Amit bánok a filmmel kapcsolatban, hogy Jon Bernthal szerepe nagyon kevés, vártam, hogy kicsit többet tegyen, de összességében csak pár percig láthatjuk. A történet kibontakozása nagyon lassú, másfél óránál még sehol sem tartottunk, lehettek volna gyorsabbak, pörgősebbek az események. Összességében egyszer nézhető, amíg nem tudjuk, hogy mi a végkifejlet.
Hasonló filmek
Végre egy jó film! Rami Malek "mint IQ fájter" zseniálisan alakítja a bosszúszomjas, igazságra fényt derítő, gyászoló férjet. James Bond sleppje se tudta volna jobban kivitelezni ezt az akcióforgatagot, míg ő szinte teljesen egyedül igyekezett a maga... Több
Ha anno kíváncsiak lettünk volna, hogy Mr. Robot tíz év múlva mit csinál és hogyan néz ki, hát ez a film minden kérdésre választ ad. Ismét láthatjuk a DELL/DEVIL logó mögött brútfószerolni de még a pisztollyal továbbra is csak barátkozik. Most kicsit... Teljes kritika
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Amikor az amatőr kilép a komfortzónájából, az mindig érdekes, és jellemfejlődésre számíthatunk. Ezt most is megkapjuk, hiszen Rami Malek a gyászoló férj szerepében kénytelen saját kezébe venni a nyomozást és az igazságszolgáltatást. Eddig ez egy tuca... Teljes kritika
Szeretnék olyan filmeket látni, ahol mondjuk Scott Adkins felépítésű, színészi tehetséggel is megáldott emberek veszik a vállukra a terhet, és legyőzik a gonoszt. De manapság inkább kisebb termetű emberek küzdenek, sőt már legtöbbször inkább 40 kilós nők aprítják a tagbaszakadt kommandósokat. No, de ha ettől el tud tekinteni az ember, és elfogadja, hogy egy gyorstalpalón végzett ember a bombák, a rejtőzködés, a megtévesztés mesterévé vált, akkor élvezhető. Laurence Fishburne öregszik, de még mindig jó látni, Rami Malek nekem nem kifejezetten illett ebbe a szerepbe, de rossznak nem mondanám. Jon Bernthal volt csalódás. Őt nagyon kedvelem. Többnyire negatív szerepeket kap, de például A könyvelőben nagyon szerethető figura. Ebben a filmben meg csak említésnyi szerepe volt. Pedig lehetett volna ő a kiképző, vagy valami hosszabb ideig üldöző kopó... Nekem a befejezés egyáltalán nem jött be. De ettől nem mondanám, hogy rossz. Én nem tudtam beleélni magam. Mindegy. Amúgy látványos, akciódús film. Érdemes megnézni.
Írhatnám, hogy nagyon okosan választották az esetlen ügyifogyi szerepre. De az az igazság, hogy Rami Malek még így sem tudott (számomra) számottevően szimpatikus, hihető karaktert játszani. Ha nálam a Rebel Ridge 3 pont volt, akkor Az amatőr 4 pont, mert jobb és érdekesebb a sztori, kevesebb igazán buta pillanattal.
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Az "Amatőr" jó történet, egy izgalmas, ízig-vérig a bosszúállásról és annak szisztematikus kidolgozásáról szóló, kiválóan sikerült, lenyűgöző, egyedi elemeket tartalmazó akció-thriller. A történet faék egyszerűségű: Charlie Heller (Rami Malek), a CIA egyik kódfejtője feleségét egy londoni szállodában történt terrortámadás következtében lelövik. A CIA vezető beosztású tisztjei valami oknál fogva nem akarják felelősségre vonni a bűntett elkövetőit. A nyomozati eredményeket nem osztják meg Charlie Hellerrel, aki hamarabb kezébe veszi a nyomozást. CIA-s kódfejtői tapasztalatát felhasználva elindul, és országról országra járva felkeresi és kivégzi azokat a személyeket, akik feltehetően felelősek felesége haláláért. A filmben szereplő Rami Malek rendkívül jól teljesít, a film tele van váratlan, érdekes fejezetekkel, részekkel, megoldásokkal. Nagyon tetszett a jelenet, amikor a két felhőkarcoló között kifeszített üveg úszómedencében az egyik áldozata alatt Heller felrobbantja a medencét, és az az emberrel együtt leszakad. Izgalmas film, egy estét megér, nálam 5/4*.
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Akció-thriller. Sajnos mára ez majd mindenkinek a pörgősséget, vérözönt, halálhegyeket stb. jelenti, ezért amikor kapnak egy "hagyományos", ne adj’ isten odafigyelős-gondolkodós, realista, okos filmet, egyből lehet is leszólni, mert ugye "nehogymárne... Teljes kritika