Nem veszi be a gyomrom. Nem tetszett gyerekként, majd kb. 10 éve se mikor először láttam már felnőtt fejjel, és most se. Valahogy nekem túl gagyi... tudom, tudom direkt így van megcsinálva, de akkor sem. Nem leszek álszent lesz*rom, hogy állandóan káromkodnak benne a kisgyerekek, az nem zavarna, de nekem kevés. A képi világától kész vagyok, a sztorija pedig kevés ahhoz, hogy elvigye a hátán a sorozatot. Csak azt látom, hogy ratyi a grafika. Ettől függetlenül le a kalappal, hogy ennyi éve még mindig fut, tuti bennem van a hiba, de én inkább Family Guy, Simpson család párti vagyok.
Egyik nagy kedvencem. Az alapsztori, az átlag amerikai család feldobva egy beszélő kutyával és csecsemővel. Amúgy nekem ennyi év után se tiszta, hogy most hallja mindenki vagy csak a kutya??? Rengeteget ismétlik így sok észt már kívülről fújunk, de valahogy mégsem idegesít és soha nincs az a ne már megint kapcsoljunk el de azonnal érzésem, hanem lelkesen nézem újra a részeket. Aki ezt szereti annak a Cleveland Show és az Amerikai fater is kötelező.
Nagy kedvenc, pedig nálam ez nagy szó, mert magyar filmet, sorozatot ritkán nézek. Most láttam a Fák jú Tanár Urat. Na igen, egyértelmű a párhuzam, de kit érdekel, ha mindkettő jó. Remélem lesz még folytatás, szerintem van ebben még legalább egy évad. Vicces, szórakoztató, érdekes, a tinik számára lényeges és döntő kérdéseket feszeget. A színészek közül Nagy Ervint itt kedveltem meg igazán, előtte valahogy nem volt szimpatikus, de ezt a laza, lezser tanár figurát nagyon jól hozza. Nekem Ubrankovics Júlia túl merev, de ez inkább a szerepe, mint maga a színésznő... Trokán Nórát jobban kedvelem na mondjuk ki...
Még csak most láttam ezt a filmet, pedig már nem mai darab, de egy darabig nem került a szemem elé, aztán annyi negatív véleményt hallottam, hogy mindig toltam a napirendről. Kár volt, nagyon tetszett. Jó persze nem egy világmegváltó alkotás, de kategóriájában nagyon is jó. Vicces, humoros, jók a szereplők, a színészek. Amint lesz egy kis időm jöhet a 2. rész...
Egyik kedvenc sorozatom. Gyerekkoromban csak alkalmanként botlottam bele 1-1 részbe, de az érzés, hogy nagyon szerettem megmaradt. Pár éve akadtam rá újra és végignéztem elejétől az összes részt. Nem is gondoltam volna, hogy 7 évad készült belőle, bizonyos dolgok pl. Lily, a közös gyerek érkezése a családba egyáltalán nem is rémlett. Olyan különösen jó hangulata van, ami nyugtatólag hat rám.
Szeretem ezt a filmet, de nem tudnám megmondani miért. Pörgős, néha vicces, kellemes hangulatú film. Érdekes párhuzam, hogy Anne Hathaway ebben a filmben milyen jól megformálta a kis elesett, elnyomható, mindenáron megfelelni akaró gyakornokot, majd évekkel később már ő alakította A kezdő (The Intern) című filmben a karrierista, célratörő főnököt, aki valahol ugyanolyan megfeleléskényszerrel küzd, mint a korábbi gyakornok figurája.
A Venom képregényeket én nem nagyon ismerem, így Pókember fanként elég furcsának találtam a filmet, mikor először hallottam róla. Anno a Tobey Maguire-fél Pókember trilógiában megismert gonosz szimbionta alapján nem igazán értettem mit akarnak ezzel.... azt gondoltam csak egy újabb bőr lehúzás, stb. De nagyon pozitívan csalódtam. Maga az alapsztori, karakter is érdekes és Tom Hardy-val a főszerepben csúcs lett a film. Alig várom a folytatást.
Klasszikus mese a Rapunzel csak sajnos nálunk nemigen ismerik. De hála ennek a mesének most ez változik, bár szerintem sokaknak fogalma sincs mi az alapja, de nem baj hisz önmagában is varázslatos kis film. Talán az ének túl sok kezdett már lenni benne, de azért még élvezhető.
Az első egész estés animáció volt anno, de még mindig tudnak a készítők. Remélem lesz még folytatás, ilyen sikerszériát kár lenne abbahagyni. Bőven van még ebben lehetőség.
Gonosztevős mese, végre kicsit más mint a többi. De azért kicsit alapsztori, a rosszból jó lesz, mert egy kislány meglágyítja a szívét blablabla. ugyanakkor mindez úgy van tálalva, hogy mégis nagyon jó lett
Szuper képi világ. Nagyon aranyos szerethető karakterek. Imádtam a régi sárkányos lovagos filmeket. Ez a mese azok világát idézi fel bennem, nagy kedvencem emiatt.
Halál cuki ez a nyuszi. Annyira aranyos....amikor kitol egy adag smartiest:) Végre nemcsak a mikulás kap főszerepet hanem a húsvéti nyúl is. imádtam, akárhányszor újranézném.
Semmi extra. Adott egy könyv amit megfilmesítettek kihagyva a több tízoldalas nyafogásokat és agonizálásokat, de még így is sok maradt benne. Ez romantikus cucc és nem vámpíros.
Nem veszi be a gyomrom. A klasszikus hupikék törpikéken, kazettákon nőttem fel nekem ez nagyon idegen. Még az animáció elmenne, de hogy az élő szereplők minek bele??? Barney és a cuki neje dobja fel a sztorit de amúgy egyszer nézhető.
Furcsa de nagyon jó. Elvont mégis elgondolkodtató. A valóság és az álom, a képzelgés nagyon elmosottan keveredik benne. Ahogy néztem többször újra kellett gondolnom, hogy most mi is a valóság és mi nem.
Azt kell mondjam jobban tetszett ez a kis rövidfilm mint a nagy mozifilmek. Ennyi időre elviselem ezt a 3D törpvilágot, még szép is, de 90 perc too much volt nekem belőle.
Ahogy a két kis kert népe harcol egymással a klasszikus Rómeó és Júlia adaptációban az egyszerűen fantasztikus. Ahogy néztem folyamatosan azon agyaltam vajon mikor elmegyek otthonról az én kertemben mi történik? :)
Őrült jó vígjáték. Ahogy beköltözteti a luxuslakásába a pingvineket és jeges játszóteret varázsol nekik a saját nappalijából. Magával ragadó kis film. A pingvinek pedig halál cukik.
Rowan Atkinson számomra mindig Mr Bean marad, ugyanakkor képes kitörni a szerepből. de mégis marad ugyanolyan gyagyás, őrült, dilis. Neki ez a szerep áll jól.
Melissa McCarthy miatt ültem le megnézni, sajnos nem kapott annyi szerepet mint én szerettem volna, de azért hozta a formáját. Nagyon vicces, őrült film. Igazi csajos vígjáték.
88 South Park (1997)