Természetesen azért kezdtem el nézni a filmet mert Leo az egyik kedvenc színészem de vegyes érzelmekkel kezdtem hozzá a filmhez. Az elejét untam teljesen lefárasztott ez a nagy felhajtás ami körül vette Gatsbyt. Már fel akartam adni mikor végre fordulatossá vált a történet és egész jó kis film kerekedett a végére..
Elsőre itt is az jön elő bennem,hogy az első része jobban tetszett de azért ez a rész is látványos, kalandos, egynek elmegy de nem kiemelkedő alkotás. Nem hiszem,hogy többször meg fogom nézni.
Nem lett rossz film, de elég hosszúra lett nyújtva így néhány ponton már unalmassá válik. Nekem több akció is kellett volna bele, elvégre az emberiség önpusztításáról szól. A látványvilága nagyon tetszett az a kevés ami volt ugyanis mutathattak volna többet is Holnapoliszból. Mindezek ellenére egyszer meg lehet nézni.
Sokáig halogattam a filmet, mert nem olvastam róla igazán jókat. Meg kell hagyni Jake jól hozta a szerepét. A film ajánlott megnézésre, mert fokozatosan egyre izgalmasabb lesz. Csöre Gábor pedig kiváló szinkronhang.
Ha dráma akkor mostanság azonnal ez a film ugrik be. Egy ritka jó és kellemes filmről van szó. Tetszik ahogy megmutatkozik az emberség,a barátság amikor az életedről van szó. Ez a film magasan a legjobbak közt van a listámon. Nagyon tetszett!
Nagyon jó film, igazán megható. Tetszik,hogy minél több mindent teljesíteni akarnak arról a bizonyos listáról és hogy ezt végig megható pozitív életszemlélettel teszik. Teljesen elgondolkoztam azon,hogy nekem is kéne egy ilyen bakancslista,hátha én is pozitívabbnak látnám a világot..
Ez a film nekem addig volt nagyon jó, míg keménynek tűnt a Tél katonája, a film első felében eszméletlenül jó volt, nagyon lekötött, alig vártam hogy lássam a karaktert akár csak pár percre is, de onnantól jön a hiba amikor levette a maszkját.. Elveszett bennem a varázs amikor megláttam ezt a fiatal gyerekarcú színészt :( Persze attól még a film nagyon jó. Ügyes a forgatókönyvíró.
Amikor elmentem megnézni a moziba a filmet féltem tőle,hogy magyar film és az első részét nem is láttam hogy tudjak következtetni a film lényegére de azóta pótoltam. Véleményem szerint jó film lett, jókat tudtam röhögni rajta. Megéri elmenni a moziba!
Úgy gondolom,hogy Tom Hanksnek két filmje van amit igazán ki lehet emelni a Számkivetett és ez a Forest Gump. Ez a film megunhatatlan. Tanulságos, elgondolkodtató, meghatja a nézőt, egyszerűen zseniális és némi humor is fellelhető a filmben! Annyira jó film,hogy akárhányszor csak látom valamelyik csatornán újra és újra meg tudom nézni.
Az egyik legjobb film amit valaha láttam. Egy igazán komoly film azonban még ennek ellenére sem marad el a humor. Tökéletes dráma és szépen ábrázolja az emberi kapcsolatokat. Nagyon szerettem. Hihetetlen,hogy mennyire megtudott fogni ez a film,teljesen úgy éreztem,hogy át kell értékelnem az életem és sokáig elgondolkoztatott.
Ennek az óznak is van már jópár változata!Aranyos mese gyerekeknek,de semmi lényeget nem láttam bennne,valami folytatás lenne szerintem de keveredik az egész!
Az a bajom,hogy a legtöbb filmnél az első mindig az igazi,mint ahogy itt is!Hiányoltam az igazi viadalokat és nem is tartottam olyan érdekesnek!A látvány itt is különleges!
Utálom amikor egy nagyon jó regényt amit szerintem mindenki ismer és szeret meg akarnak filmesíteni!Közel sincs olyan jó mint könyvben!Ismeretlen gyenge színészek és nem is olyan látványos mint azt ahogy a könyv által elképzeltem volna!
Maguk a színészek nagyok jók de más filmben!Egyáltalán nem vicces a film és olyan gagyik a jelenetek is!Film felénél meguntam mert annyira nem tudott lekötni,hogy végig nézzem!
Kicsit több színésszel kell együtt érezni vagyis kusza,hogy mikor kinek az érzéseiről szól a film!Nem szeretem amikor több pár életét próbálják egy filmbe zsúfolni!
82 A nagy Gatsby (2013)