Minden tekintetben közepes alkotás. Azért látni azt, hogy régen is készültek olyan filmek, amiknek semmi más célja nem volt, mint egy-két órára kikapcsolni a néző agyát.
Szánalmas produktum olyan készítőktől, akiknek célja a nézők agyának totális átmosása, hogy azok legföljebb az ilyen kaliberű vackok iránt érdeklődjenek...mint látjuk, sikeresek e téren...
A srác karaktere lehetett volna kevésbé nyálas, egyébként alapvetően aranyos kis film ez, érdekes, viszonylag eredeti sztorival. Egyszer simán meglehet nézni.
Vajon a végén a fiút vagy Autumn-ot vették fel a munkára? :)
Remek adaptáció. Ugyan nem ér fel (szerintem) John Ford 1935-ös klasszikusával, azért ez is zseniális film. Külön kuriózum, hogy némafilmnek indult, majd hangosként fejezték be. Magyar vonatkozás is van! :)
Nagy hatással volt rám a film. Kifejezetten rövid, mégis mindent elmond, amit akar, eközben izzik a feszültség. A besúgónak saját maga után kellene nyomoznia, ám nem bír magával...Victor McLaglen alakítása ott van számomra minden idők 5 legjobb alakítása közt.
Magával ragadó, hangulatos alkotás, igazi hatvanas évekbeli fílinggel :) Nagy kár, hogy a mai Hoolywood nagyon messze került az ilyen kaliberű filmektől...
Ez bizony nagyon gyenge, hülye történet, gagyi, kidolgozatlan történet, kínszenvedés volt végigülni ezt a filmet. Nem ezt várja az embert egy vérbeli gengszterfilmtől.
Szuper film, kitűnő akcióvígjáték, a legjobb az egész szériából (ez általában így van a folytatásos filmeknél). Ütős poénok, elfogadható történet. Kábé havonta műsoron van a tévében :D
A modern (hetvenes évek +) amerikai gengszterfilmek egyik alapműve, csodálatos alkotás. Néhol vontatottnak éreztem kicsit, de ennek biztosan csak a nagyon hosszú játékidőhöz van köze.
Véleményem szerint a legnagyszerűbb zenés film, amit valaha gyártottak. Nem hoz semmi újat, de nem erőlködik, nem izzadságszagú - csak épp elvarázsolja a nézőt a brilliáns számokkal, a romantikus történettel.
Szomorú, fájdalmas kép a háború pokláról, meglepő, hogy ez az USA-ban készült. Nem is értem, hogy a közvélemény és a kritikusok miért inkább az ugyanakkor kijövő Ryan közlegényt preferálták evvel szemben.
Silány propaganda a nagy amerikai hősökről, persze kis náci/japángyűlöletet is sikerült becsempészni - a korabeli amerikai filmeknél ez szinte kötelesség volt. Nem is csoda, hogy az Akadémia imádta.
Egyszerűen nem találok szavakat arra, hogy ilyen moslékokat kell finanszíroznom. Az még hagyján, hogy pár f@szlóbáló homit dicsőít, de teszi ezt roppant unalmas formában. A magyar történelem nagyjairól persze nem készül film közpénzből.
Hatalmas film, már vagy négyszer megnéztem. Vicces, izgalmas, néhol szomorú. A történetben persze akadnak szép számmal az európai nézőnek banálisnak ható dolgok, mint általában az indiai filmeknél.
A nagy Hitch legjobbja az angliai évekből - a Londoni randevú mellett. Rövid, tömör, pörgős, és persze odaszegez a székekhez, mint azt megszokhattuk a mestertől.
Jimmy Stewart, Olivia de Havilland, Jack Lemmon, Joseph Cotten...egy normális forgatókönyv mellett biztosan kiélvezhettük volna ezt a fajta sztárparádét.
Kedves, aranyos musical, a címadó sláger pedig etalon, ma is bármikor meghallgatom. Összességében nem egy nagy durranás az alkotás, láttunk már jobbat a műfajban, de sok rosszabbat is.
Szögezzük le rögtön: a film kegyetlenül sz@r. Ám Ed Wood rendező az én szememben minden tiszteletet megérdemel. Ő egy (finoman fogalmazva) szerény képességű művész volt, aki azonban a rendelkezésére álló repertoárból kihozta, amit szeretett volna. Jó látni, hogy vannak (voltak) Hoolywoodban olyan figurák, akik tényleg elsősorban a filmkészítés élményéért csinálták. Az ilyenek nálam sokkal többet érnek, mint akik az ezredik bőrt is lehúzzák a Star Warsról meg a Karib-tenger kalózairól.
Kevés kiváló, (sőt: jó) Stephen King-adaptáció létezik, ez egyike azoknak. Magával ragadó, elgondolkodtató alkotás. Persze mondhatnánk, hogy Darabont neve A remény rabjai után garancia volt a sikerre.
56 Éjjel-nappal jazz (1941)