danialves

Öncélú írói magamutogatás
Aki (velem együtt) egy csavaros, átverős stílust várt Ruper Wyatt filmjétől, annak nagyot kell csalódnia, ugyanis a produkció sokkal inkább egy tipikus, de szokatlan témájú dráma, mint egy izgalmas krimi-thriller. A probléma ezzel viszont csak az, hogy mintha maga a mű is nagyon nehezen jönne rá erre, addig pedig céltalanul vergődik össze-vissza. A cselekmény első egy órája abból áll, hogy Jim következetesen kidob minden elé kerülő lehetőséget, újra és újra előadja, hogy ő mennyire gyűlöli a saját életét, közben pedig az uzsorások is rendre feltűnnek, hogy minden egyes alkalommal elmondják, ha nem fizeti nekik vissza a pénzt, akkor nagy baj lesz. Valódi karakterépítést és karakterábrázolást ... több»

Rengeteg pozitív tulajdonságát lehet sorolni a Parkolónak: magyar alkotáshoz képest ha nem is teljességgel forradalmi, de kifejezetten érett és intelligens gondolatisággal rendelkezik, a főszereplők lépésről-lépésre mélyített karakterdrámáit pedig kifejezetten okosan mutatja be ennek mentén. Az előzetes által sugallt fanyar humor pedig sokkal inkább csak a felszínen van jelen, a film ugyanis inkább egy komolyan vehető dráma szeretne és tud is lenni. Ezen felül pedig a rendezés és az operatőri munka letisztultsága nemzetközi színvonalról tanúskodik, és a színészek munkája is kiemelkedő, igaz, elsősorban a mellékszereplők viszik a prímet. Azonban egy végzetes probléma a művel kapcsolatban, hog... több»

Külső szemlélőként is teljes bizonyossággal állítom, hogy írója ezt a szkriptet hosszú éveken át polírozta és csinosítgatta, ugyanis az a legfigyelemreméltóbb ebben a munkájában, hogy elképesztő tudatossággal, egyetlen felesleges mozzanat nélkül, tökéletesen kiszámított ívek mentén épül fel. Mondhatni, ez Frank Memento-ja, és nemcsak azért, mert a főszereplő itt is egy szokatlan mentális fogyatékosságtól szenved. Még ha nem is olyan komplex műről beszélhetünk, mint Nolané esetében, a forgatókönyv aprólékos kidolgozottsága és pazarul egymásba illeszkedő kirakósa nagy fordulatok és narratív bűvészkedés nélkül is tudja hozni majdnem ugyanazt a szintet. Scott Frank pedig a kissé leegyszerűsített... több»

Mindenképpen egy kellemes és élvezetes filmnek mondanám a Tökéletlen időket, ugyanakkor klasszikusként és megkerülhetetlen mesterműként semmiképp nem beszélnék róla. Linklater életművében sem, aki a későbbiekben sokkal kifinomultabb és érettebb darabokkal szórakoztatott és varázsolt el minket, ugyanakkor pontosan emiatt érdekes és szórakoztató stílusának alapvető vonásait viszontlátni kezdeti, kidolgozatlan formájukban.

Aki tesz egy kísérletet ezzel a filmmel, készüljön fel rá, hogy kínkeserves 129 perc vár rá. A Foxcatcherben ugyanis nem történik semmi, feleslegesnél feleslegesebb jelenetek sorjáznak benne egymás után, azok is a lehető legtovább elnyújtva. Az írók képtelenek voltak bármilyen gondolatot is megragadni ebből az esetből, a karaktereket alig tudják árnyalni, ráadásul a mű hangsúlyait is borzasztóan eltévesztik. A három szereplőnek pont a legfontosabb motivációit és kapcsolatuk leglényegesebb fordulópontjait rendezik le félperces jelenetekben, miközben teljesen érdektelen momentumokat nézhetünk hosszú percekig. Így nem is az az igazán idegesítő, hogy egy kifejezetten unalmas és semmiről nem szól... több»

A Still Alice nem egy kiemelkedő film, de megbánni senki sem fogja, ha megnézi. Kifejezetten nem tesz hozzá a hasonló stílusú drámák örökségéhez, azonban ettől még nem rossz élmény, valahogy úgy, mint A mindenség elmélete az életrajzi darabok között.

A végeredmény kissé kiegyensúlyozatlan, néhol jellemző rá az önismétlés, de az utolsó fél óra zsenialitását látva garantált, hogy nem fogjuk egy darabig elfelejteni ezt a produkciót. Összességben végtelenül szerethető, természetes és kellemes élménnyel ajándékozza meg nézőjét a Szexterápia.

Császi Ádám filmje beleesik abba a klasszikus európai független filmes hibába, hogy minden érdekes pillanatára jut legalább egy érdektelen. A Viharsarok hosszan merengő beállításai is képtelenek koherens mondanivalóvá alakítani a rendező fejében kavargó gondolatokat. Felvezetés és sokszor összefüggés nélkül esünk jelenetből jelenetbe, az így homályosan kirajzolódó ívek pedig pont a mű fő gondolatait képtelenek értelmesen megfogalmazni. Főszereplőnk általános identitásválságának megértéséhez alig kapunk fogódzót, szexuális szempontból nézve pedig maximum csak a melegek képesek igazán megérteni a karakter(ek) fejében kavargó gondolatokat. Mindeközben pedig a forgatókönyv pont azokat a mozzanat... több»

Egyértelmű, hogy egy olyan alapötlet nem sülhet el rosszul, amelyben egy macska és kutya beszél egy enyhén megbomlott elméjű emberhez. A The Voices is elég sokáig elevickél bizarr világának evezőcsapásaival, de ehhez elengedhetetlenül támaszkodik a forgatókönyv bájosan karikírozott szereplőire, a városka egyszerre hátborzongató és nevetségesen kispolgári hangulatára és ez ezt bámulatosan megragadó színészekre. Azonban a film mindvégig csak az alapötletéből kíván megélni, ami viszont kiszámítható módon durván 30-40 percig működik csak. Utána viszont egyenesen bántó, hogy a házikedvencek szájából maixmum 10 percenként hangzik csak el egy igazán ötletes mondat, a mű egészen kiszámítható csapáso... több»

A hobbit harmadik része egy 300-hoz hasonló szórakoztató darálásként ugyan működik, de filmként csak akkor, ha filmnek nevezzük a kronológiai sorrendben egymás mögé állított jeleneteket. Monumentális finálé helyett kapunk egy sorozatepizódra rádobott sorozatepizódot, amelyben történetesen csatáznak egy jót. A Billy Boyd által megénekelt végső búcsú Középföldétől nem hogy katartikus nem lesz, de egyenesen kiöli ebből a világból a varázst.