Értékelések (213)

76 A Grincs  (2018)

2018. 12. 15.
Karácsonyi matiné
Számomra az etalon mindig a (2000-es)film lesz, annak ellenére, hogy abban bőven található hozzáadott tartalom. Ismerve az összes kiadott feldolgozást(3), ezt középre pozicionálnám. Legkevésbé az első tetszett. Eredetileg Dr. Seuss olvasni tanuló diákoknak is szánta a történeteit, így indokolt volt a csökkentett szókészlet. Ebben a feldolgozásban Grincsünk minden karakterjellemet tartalmaz amit a megírtak alapján gondolunk neki, csak egy picit szerethetőbben. Nem látszik rajta az 53 év, viccesen mogorva és arra is figyeltek hogy a kutyust ne érje trauma. Önmagával a filmmel meg voltam elégedve, szépen kidolgozták Dr.Seuss világát, és örülök hogy maradtak hívek a stílushoz. Egyedül a végén lé... több»

76 Gólyák  (2016)

2018. 09. 30.
Nekem valahogy minden eszembe jut ezekről a madarakról, csak a gólya nem. A legközelebbi asszociációm a sirály lenne. Érdekes világ tárul elénk ebben a vidám történetben. Határozottan bevonzott annak ellenére, hogy látszólag is gyerekeknek szánták az egészet.
2018. 09. 30.
Kicsit más lett mint amit a trailerben mutatott, lehet hogy ez így is van jól. Volt egy fegyvernepperünk ami kb kivesézte az egész témát, és nem is kívántunk más a helyére. Erre jött ez. Kellett 2 friss karakter, akivel el tudták adni a story-t és nemcsak eladták, hanem jól le is forgatták a filmet. Persze a korábban említett film jobb mint ez, de ez mégis kicsit könnyedebb.
2018. 09. 30.
Kőegyszerű film, de ennek ellenére annyira szórakoztató, mint amit egy családi vígjátéktól elvárnánk. Perszer egyszernézős, és sok tanulsága nincs, viszont a gyerekek élvezni fogják.
2018. 09. 30.
Nagyon megfogott ez a film, és az egész atmoszférája is. Végig a teljes közeg vitt magával és az hogy mi lehet odakint. Szeretem az ilyen fordulatos filmeket. Jó lenne még ebben a témában újabb darabokat látni.

84 Ferdinánd  (2017)

2018. 09. 30.
Egy bika története, aki más akar lenni mint a többi, tipikus tömegmese. Ne értsetek félre, tetszett a film, de már rengetegszer láttuk, csak mindig más köntösben, lehetsz más mint aminek szántak, váltsd valóra álmaid... futkoss virágok között szobabika-ként. Legalább nem nevezték tehénnek és fejték meg, mint ahogy az amerikai filmekben szokás :).
2018. 09. 30.
Nagyon élveztem ezt az animációs történetet, leginkább a látványvilág ami megfogott, jó néha nem csak pixarban és disneyben látni a világot :). Tudott félelmetes is és kedves is lenni egyben, fenntartva az egyensúlyt. Bármikor újranézném.
Még a kommunista időkből megmaradt Művelődési Házban, s benne kialakított, piros feliratos MOZI-ban, a szocialista vetítőgéppel kivetítve a már régen megsárgult mozivásznon láttam sokak gyerekkorának fő elemét, Harry Pottert. Egy olyan élmény volt hogy azt sosem feledem. Köszönöm!
2018. 09. 28.
Nehéz volt az első részt elindítanom, mert féltem hogy beszippant. A félelmem be is igazolódott. 1 lendülettel 2 éveadot meg is néztem, hála hogy kifejezetten rövidre vannak vágva a részek. Ennek ellenére egy szórakoztató, felfrissítő, nem bugyuta, izgalmas sorozatot kapunk.
2018. 09. 28.
Ha ezt kihagyom akkor sem lenne űr az életemben, ebben biztos vagyok. Tipikus Amerikai gondolkodásmód jelenik meg mindvégig. Mit akar az ember? Csajok, pia, drog, buli, szex...Ki kell néha szállni a komfortzónánkból, de valahogy ez nem jött össze a De Niro bácsinak.

85 Mindenki  (2016)

2018. 09. 28.
Fontos darab a magyar film történelemben, ebben az időben kezdtek megjelenni a jobbnál jobb magyar filmremekek. Úgy gondolom a mondanivalója helyén van, esetleg sok ember még magára is ismerhetett. Kedves helyen lesz az emlékeimben.
2018. 09. 28.
Legelőször mélyen bántott ez a mese, féltem a trolloktól, de ahányszor meghallottam a bányászok dalát, mindig felbátorodtam én is. Ma már vidáman nézem végig ezt a remek alkotást, és biztos ajánlani fogom az új nemzedéknek is.
2018. 09. 28.
Elejétől a végéig imádtam ezt a szatírát. Amíg nekünk a Tanú, addig a Balkánnak ez a darab adhat fanyar mosolyt.(Ugye Herold?) Jól felépített, végig a székhez ragasztó történetével minden élethelyzetbe beleláthatunk, átélhetjük az akkori Jugoszláv életérzést. Ajánlom mindenkinek.
2018. 09. 28.
Kinyitotta az ajtót, behívott, majd azt mondta "foglaljon helyet", megkínált kávéval, ezután elmesélte miért is következett be 2008-ban az a híres válság ami mindenkit mélyen érintett. Végig izgatottan követtem a történetet, megértettem egyes emberek lépéseit, átláttam a rendszert. Emelem kalapom az egész stáb előtt, és azok előtt akik időben beleláttak a dologba. Kár hogy nem voltam köztük.
Telnek az évek, és hiába nem vagyok már tizenéves, megnézek néha-néha egy animációs filmet. Fontos szempont hogy ne sablon történet legyen, úgy tálalva hogy csak a 6 évesek élvezzék. Minden igényemet kielégítette ez az egész estét történet. Olyan embereknek is ajánlom akik amúgy nem ülnének le egy úgymond "mesére". :)
2018. 09. 23.
Ezidáig nem találkoztam a rendező munkáival, de amit ebben a rajzfilmben láttam, valami lenyűgöző. Több hasonló filmre lenne szüksége a világnak. Kellően mesés, kellően komoly, hogy az egész családot lekösse egy esti mozizásra. Örülök hogy van magyar vonatkoztatása is ennek az alkotásnak. Ami plusz érdekesség volt nekem, az az elején liftező kapitány szőkés megvilágítottsága. Számomra a tipikus magyar rajzfilm főhősének megtestesítőjét tükrözte :D

82 Jelek  (2002)

2018. 09. 21.
A baj ott kezdődik, ha az ember hamarabb látja a paródiáját (Horrorra akadva 3)...Igyekeztem a nézése közben ettől eltekinteni. Amikor először láttam a filmet emlékszek hogy nagyon kirázott a hideg amikor az idegen átsétált a kamera előtt. Végig megtartotta sejtelmességét a film, átélhettük azt az élményt ahogy megpróbálják elfoglalni földünket. Sokszor meglepődhettünk jelenetekkor. Határozottan izgalmas volt.
2018. 09. 19.
Annak ellenére hogy korábban nem ütköztem Kubrick nevébe, a filmjeivel találkoztam. Megértem miért tartották és tartják ma is nagy névnek. Izgatottan néztem meg ezt a dokumentumfilmet, annak reményében hogy hátha valami jó, meg nem valósult filmremek is felbukkan. De ez a vágyalom a dokumentumfilm felénél elveszett, ráfókuszáltam arra amit és ahogyan Kubrick összeállította a filmjeit. Valami zseniális elgondolásai voltak, és a rendszer ami mára lehet elavult és a total commander barátja lenne, korszakalkotónak tűnt a maga korában. Az volt számomra fura, hogy annak ellenére hogy magának valónak tűntek a mutatott tulajdonságai, mégis szerette a környezetében lévőket. Ami talán a legfontosabb h... több»
2018. 09. 18.
Ezidáig nem ismertem ezt az animációs filmet, nem tudom hogy mi adhatja ezt a jól eső hangulatot ami az egészet átfogja. Lehet hogy az hogy a kor amiben játszódik s ami mára divatos színtérré vált vagy az hogy az emberi elme mennyire csodálatos is valójában. Annyira realizálódtunk manapság, mindennek akarjuk a miértjét tudni és közben mi elfelejtünk álmodni. Elvetünk gondolatokat azzal a legyintéssel hogy 'áh ez hülyeség, hogy támasztom alá, biztos kinevetnek'... Régen mertek nagyokat gondolni. Ez az animáció is erről szól, kitalálták ezt a nagy robotot aminek lelke van. Nem kell minden pontjának magyarázat, csak elfogadod a törtênéseket. Kicsit újra gyerek lehetsz, ebben a korban ahová titk... több»
2018. 09. 13.