Egy német világsiker Na ez az a sorozat, amiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni: összetett, szövevényes, igen bonyolult, de minden pillanatában átgondolt történet. Remek fényképezés és hangulat jellemzi, igazi profi munka. Már-már kibogozhatatlan családi viszonyok, időhurkok, párhuzamos dimenziók jellemzik, és aki nem ijed meg a kihívástól, hogy itt bizony figyelni kell, az szenzációsan fog szórakozni, azt garantálom.
Egy vad és gyilkos éjszakai autóverseny Számomra alapvetően érdekes volt, szeretem az ilyen A pontból B pontba való versenyzésről szóló szériákat. Ráadásul kicsit sci-fi, kicsit akció, és dráma is van benne, ezek harmonikus keverékéből pedig van, hogy valami jó áll össze. Itt most ez történt, egyszerűen betalált nálam, és kész. Az eddig kapott pontszáma ellenére én csak ajánlani tudom.
Megszállott fogócska Európán át Egy különleges és különc bérgyilkos csaj és egy karakteresnek mondható kém Európán át vezető kergetőzését mutatja be a sorozat. Az ötlet jó, a színészek láthatóan élvezik a szerepüket. A történet egy misztikusnak szánt, éles pszichológiai thrillert épít fel részről részre. A két nő egy őrült fogócskába kezd, és a köztük lévő különleges pszichológiai kapcsolat az, ami a történet alapját képezi. Az ügyük végül nagyon személyessé válik, és ezt igencsak jól hozzák ki magukból a színésznők. A legtöbb megoldás a sorozatban klisés, és a karakterek kissé egysíkúak, az érzelmi fejlődésükben meglehetősen kiszámítható utat járnak be. A két főszereplő látszólag ellentétes életet él, de valójában nagyon ... több»
Gagyi retro A sztori sajnos faék-egyszerűségű. A főcím, a színek, a vágás, a történet, de még maguk a karakterek is olyanok, mint egy kilencvenes évekbeli kalandsorozatban, és ez, valljuk be, a mai szemmel nem kicsit tűnik gagyinak. Sajnos a látványon nagyon látszik, hogy a sorozat költségvetése sem lehetett nagy volumenű, hiszen elég csak látni a vizuális megvalósítást. Az általam adott pontszám mindennél többet elmond a széria színvonaláról, és akkor még kicsit felfelé is pontoztam.
Nálam ez csak átlagos A széria egy afféle modern vámpíros sztori, majd kiderül, hogy a világvégét mesélik el benne a készítők. A történet szerint egy gyógyszerfejlesztés során a kiszemelt kislányt egy ügynöknek kell bevinnie a kutatóközpontba, ám a férfi úgy dönt, inkább megmenti a gyermek életét, és megszökteti. Sajnos én semmi különöset nem találtam ebben a sorozatban, ami miatt kiemelhetném. Amíg küzdöttem vele, egy átlagos, sok szálon futó szériát kaptam, ami számomra egy idő után kissé érdektelenné vált. Van ennél jobb is, ezt bizton állíthatom, talán ennek szól az első évad végi kasza is.
A nem szokványos osztály Főhősünk élete teljesen kilátástalan, mígnem rátalál a szerencse. Egy titokzatos bentlakásos iskolában tanulhat, de ebben a különös oktatási intézményben nem szokványos tudást szerezhetnek a hallgatók. Itt ugyanis kivételes gyilkosokat képeznek a nehéz sorsú és agresszióra fogékony tinédzserekből. Harcművészeti órájuk van, kémia helyett méregkeverést tanulnak, sajátosan felfogott pszichológiai oktatást kapnak és olyan rendhagyó házi feladatokat kell teljesíteniük, mint egyesek megölése. A hierarchia alján tanyázó punkok és gótok, szenvedélyes mexikóiak, feketék, mindig kimért és bölcs ázsiai harcművészek, kegyetlen nácik, fanyar oroszok, eminensek, hippik, egyszerű amerikai tinik mind fellel... több»
Maga az ember A nagyszabású francia széria bemutatja az emberiség történetét, az élet első formáitól kezdve egészen napjainkig. A sorozat hol játékosan, hol kellő komolysággal mutatja be őseink életét, amelyből megérthetjük saját jelenünket is. Minden részben azonos szereplőkkel találkozunk, és láthatjuk, mi jellemezte az életüket, illetve hogyan vették fel a harcot az adott korszakok nehézségeivel. Az emberi fejlődés, a felfedezések, harcok és forradalmak, boldog békeidők és aranykorszakok váltják egymást részenként. Mindeközben átfogó képet kapunk a múltról, és arról, hogy hová is tart az emberiség. Külön kiemelném a főcímdalt, ami nem más, mint a d-moll toccata és fuga, melynek részlete többször csendü... több»
A testről játékosan Ebben a francia rajzfilmben játékos formában szerezhetünk fontos információkat szervezetünkről. Itt a jókat a test működésében részt vevő sejtek, mint például a vörösvértestek vagy a fehérvérsejtek, míg a negatív szereplőket vírusok és baktériumok testesítik meg. Az évad minden részében más és más szervet vagy szervrendszert mutatnak be az alkotók. Mindezt annyira szórakoztató formában teszik, hogy fel sem tűnik a nézőnek, mennyi érdekességet tesz magáévá játszi könnyedséggel. A széria nagyon nézeti magát, és miközben le sem tudja venni a szemét a képernyőről az ember, számos élménnyel és alkalmazható tudással lesz gazdagabb.
Aszteroida, bolygó és politika A történet szerint egy aszteroida tart a Föld felé, amely globális pusztítást okozhat. Csak egy tehetséges diák észleli a veszélyt, amelyet rögtön megoszt a professzorával. Mentora időközben eltűnik, de pártfogásába veszi egy világhírű feltaláló. Nem lenne ez rossz felütés, sajnos azonban a világ megmentése háttérbe szorul a kicsinyes politikai manőverezések miatt. Két szemben álló világhatalom egymást akarja legyőzni, miközben őket is ki akarja játszani egy forradalmárcsoport. Ahogy már fentebb is írtam, a történet idővel messze nem csak az aszteroida vagy a bolygó megmentése körül forog, hanem a politikai játszmáké lesz a terep. Ami viszont pozitív, hogy létező technológiai megoldást siker... több»
Csak némileg emlékeztet a nagy filmes elődre A széria egy csapat huszonéves pitiáner bűnözőről szól, akik kisstílű seftelésekkel próbálnak érvényesülni. Egy napon kirabolják egy alvilági tag pénzszállító-autóját, hogy tartozásaikat rendezni tudják. Ezáltal pedig belekeverednek a szervezett bűnözés útvesztőjébe. Sok mindent felvonultattak az alkotók, van bunyó, vér, lövöldözés, piti gengszterek, csinos hölgyek és egyéb színes karakterek. Viszont maga a sorozat igazából csak gengszterfilmes kliséket puffogtat. A sztori hangulatában és más elemeiben ugyan hajaz a filmre, azonban csak nyomokban emlékeztet arra az alkotásra. Itt is akadnak alvilági alakok vicces nevekkel, ökölvívó meccs, bunda, fogadás, tartozás, rossz arcok. Talán éppen ez... több»
Tudomány és hatalom Két főszereplő áll a középpontban, egy asztrofizikát tanító és a világháború idején katonai fejlesztésekben részt vevő tudós, valamint egy katonatiszt. Kettejük szövetsége arra irányul, hogy együtt nyomozzák ki az egyre sűrűsödő azonosítatlan repülő tárgyak észleléseinek háttereit. A tudomány és a regnáló hatalom harca szépen bontakozik ki a tudós és a sereg érdekeit képviselő katona között. Kettejük közt sajátos kapcsolat alakul ki, így ez, valamint egy misztikus motívum adja az átívelő szálat az epizodikus szerkesztésű sorozatban. Elsősorban a misztikumért rajongók vagy az összeesküvés-elméletek szerelmesei számára jelenthet fogyasztható végterméket ez a mindenképpen jónak mondható széria.
Duplikálva Az egész szériát egyfajta kémfilmes hangulat jellemzi. A lényeg azonban mégis az emberen van. Az alkotás kisiklott életekről, elszalasztott lehetőségekről szól, valamint arról, hogy vajon mindez milyen dolgokon múlik. Ebben a szériában kialakult egy átjáró, amely a jelen világunknak egy leutánzott, duplikált másába vezet. Egy olyan tüköruniverzumba, amelyben te is ott vagy és én is ott vagyok. Jó eséllyel ugyanazzal a családi háttérrel, tehát egyenlő esélyekkel indulva neki a nagyvilágnak. Azonban nem kizárt, hogy történnek dolgok, amelyekből adódóan változáson mehet át az egyik a másikhoz képest. A legfőbb feszültséget kiváltó ok egy ronda járvány, ami a tükörvilágot kis híján elpusztította... több»
Illúzió és valóság Nem is lehet annál nehezebb, mint amikor úgy kell önmagaddal együtt élni, hogy a fejedben sosem vagy egyedül. Főhősünk a legnagyobb csatákat fejben vívja, amelyek kimenetele olykor erősen kétséges, így nem tudhatjuk, kivé válik a végére. Hős vagy antihős, ez itt a kérdés. A néző folyamatos bizonytalanságban tartása fontos kellékévé vált a szériának. Hol kezdődik a valóság, és hol az illúzió, nos ezek nehéz kérdések, mint ahogy nehéz a széria is, így kell hozzá hangulat és türelem is. Bár egyedi sorozatról van szó, de lassú folyású és annyit nem adott, hogy hosszabb távon kitartsak mellette.
Galád család A történet alapfelállása, hogy van egy család, akik egy hosszú éveken át összerakott médiabirodalmat irányítanak. A család feje kilátásba helyezi, hogy visszavonul, de a milliárdokat érő birodalmat azért csak nem kellene tönkretenni. Egy szélütés után aztán ez a kilátásba helyezés hirtelen a legfontosabb dologgá válik, és megindul a marakodás a vezető szerepért. A széria alkotói a történetmesélési technikát illetően semmi extrát nem vetnek be. A cselekmény hullámzó tempóban, de lineárisan halad előre, ami persze lehetne unalmas is, de egyáltalán nem az. Nálam nem vizsgázott kitűnőre, de egy próbát megérhet, mivel sokan magasztalják ezt a szériát.
Egy belevaló csaj Női főhősünk korántsem az a tipikus szuperhős jellem, ahogy a képregényből készült adaptáció sem az a tipikus hősös sztori. A sorozat mocskosul mély zugokba merészkedik, és olyan témákat boncolgat, mint a nemi erőszak, a szexuális identitás vagy a poszttraumatikus stressz szindróma. A forgatókönyv nyers és őszinte dialógusai kiválóan mozgatják a figurákat, egyben lendítik előre a cselekményt. Az erőteljes színészi alakításoknak hála megszületett minden idők egyik legkarizmatikusabb és legtökösebb női sorozatfőszereplője. Szuperképességei csupán annyiban merülnek ki, hogy emberfeletti ereje van, valamint szép nagyokat tud ugrani, de nem is ezen van a hangsúly. Őt egy tragikus hősnek tekinthet... több»
A karate magyar angyala Ez a sorozat pontos lenyomata a 80-as éveknek. Minden benne van, amit érdemes tudni erről az időszakról. A hangulata, a helyszínek, a karakterek és a történetek is rendben vannak. Nincs túlgondolva és túlbonyolítva, egyszerű és letisztult. Nem mellesleg sok szakértő bevetésével készült, így teljesen életszerű, és amennyire lehetett, szakszerű is. Az időszak lehetőségeihez képest igenis nagyon jól összerakott darab, egyszerre komoly és humoros felütésekkel.
Egy kötelező hazai Verne azonos című regénye alapján forgatott, lassú folyású, de komoly érzelmi töltettel bíró széria ez, melynek zenéjét, ha valaki hallotta, hát nem igen felejti el. Az írónak rengeteg ismert műve lett világsiker, de valamiért a magyar kötődésű regényei és filmjei/sorozatai állnak hozzám a legközelebb. Szerintem kötelező darab minden formátumban.
Egy szerethető rendőr Az egyik kedvenc mesém, mert nemcsak a szereplők szerethetők, és a történetek érdekesek, hanem egyszerre szolgálnak tanulsággal és nevelő célzattal is.
Egy rádiójáték animációs változata A címadó főhős egy családtagnak számító modern háztartási robot, aki gyakran kirándul a gyerekekkel a világűrben. Különböző bolygókra jutnak el együtt, ahol mindig valamilyen kalandba keverednek, persze – jó meséhez mérten – végül mindig minden jóra fordul.
Gombóc Artúr, aki ellopta a show-t Nagyon jó kis mese, részben nevelő célzattal. Azon kevés mesék egyike, amiről egy mellékszereplő előbb jut az eszünkbe, mint a főhősök. Talán nem véletlenül.
89 Sötétség (2017)
Na ez az a sorozat, amiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni: összetett, szövevényes, igen bonyolult, de minden pillanatában átgondolt történet. Remek fényképezés és hangulat jellemzi, igazi profi munka. Már-már kibogozhatatlan családi viszonyok, időhurkok, párhuzamos dimenziók jellemzik, és aki nem ijed meg a kihívástól, hogy itt bizony figyelni kell, az szenzációsan fog szórakozni, azt garantálom.