Két színésszel vagyok végtelenül elfogult, az egyik az Matthew McConaughey! Minden filmjét nagyon kedvelem, de ezt egyszerűen egy rémes kínlódás volt végignézni! Maga a történet amit boncolgat jó, (bár nem egyedi) de annyi mindent magába ölel, ráadásul minden részlet nagy figyelmet kap, ami egy idő után borzasztóan unalmassá, vontatottá teszi a filmet! Nekem egyáltalán nem tetszett!
Kétségtelenül egyedi látványvilágú és hangulatú film! A napokban megnéztem a Szaljut-7-et, amit sokan ehhez a filmhez hasonlítottak! Azért halkan megjegyezném, hogy utóbbi mérföldekkel jobb még ennél is!
Just an other hype Már nagyon sokszor megfogadtam, hogy klasszikus feldolgozást nem nézek meg, mert csak időpazarlás és idegesítő pfffhujjongás az egész, de valamiért ennek az előzetese nagyon megtetszett, vártam is, hogy elérhető legyen e film! Nos a nagy várakozásnak 1:45 homlokráncolgatás, fülvakarás és ásítozás lett a vége! Nem szeretném túlzottan becsmérelni ezt a valamikor jó nevű históriát, de ahogy ez lenni szokott, sajnos csak egy, szinte minden perce kiszámítható, majdnem teljesen eseménytelen, dögunalmas hype!!! A korábbi változatához teljesen méltatlan! Tényleg marha unalmas az egész, de ha mindenáron megnéznéd, akkor nyugodtan kezd 40 perc környékén, mert addig kb annyira érdekfeszítő, mint a rekl... több»
A minap láttam szállodában éjjel a tévében, jobb híján megnéztem, más nem volt. Mondjuk az első 3 perc már be is mutatta az egész film színvonalát, pláne, amikor megjelent Steve Zahn mint főszereplőt. Ott már tudtam, hogy ez IV. osztály lesz, szigorúan. Elképesztően silány színészek és alakítások, a szinkron minősíthetetlenül sz...r, meg úgy az egész film, ahogy van, egy hatalmas vicc. Ez olyan film, amit DVD-n árulnak a Sparban a kassza melletti állványokon akciósan, 399 Ft-ért! Az egyetlen "jó" dolog a filmben Milla Jovovich volt, de ő is félelmetesen gyenge alakítást hozott.
A sztori és az egész miliő egy kicsit tényleg hasonlít a Non Stopra, de Liam Neeson személye minden filmet kiszínez, így egy élvezhető film az eredmény! Az összes mellékszereplő szintén nagyon jó benne, rendezés, operatőri munka megérdemli a tapsot, valamint a szinkronszínészek is tették a dolgukat, ahogy illik, hibátlanul! Biztosan nem ez Neeson legjobb filmje és nem is hagy túlságosan mély nyomot az emlékezetemben, de egyszer mindenképpen megéri megnézni!
Olvasva az angol címét sejtettem, hogy nem egy klasszikus emberkeresős film lesz! Lényegesen más aspektusból mutatja be a történetét, mint a megszokott krimikben teszik azt! Nem mellesleg szép kis tükröt tart arról, hogyan élünk manapság! Fórumok, blogok, vlogok, messengerek, social media orrvérzésig, szülő-gyerek kapcsolat stb...és, hogy ezekkel mennyi nyomot hagyunk magunkról az online világban! Egyebek mellet maga a sztori is nagyon jó, egyáltalán nem sejteti, mi lesz a vége! Jó film, érdemes megnézni!
Nyugodtan kijelenthetem, hogy ez a legunalmasabb háborús film, amit valaha láttam! 1-2 dögunalmas, kiszámítható akciót leszámítva, konkrétan semmi nem történik benne! Ja és már az elején elkövettek a készítők egy kapitális baklövést! A modern épületek a tengerparton! Ezt nem vették észre??? Először azt hittem, napjainkban játszódik, aztán leesett, hogy igazából a II. világháborúban vagyunk, majd 50 perc ásítozás után el is takarítottam a gépemről ezt a junk-ot :D
Szerencsére mostanában elkerülöm a "filmszemeteket", de most jól beletrafáltam! Giga nagy junk az egész! Halle Berry ehhez adta a nevét??? IV. osztályú legalja, idegesítő, kiszámítható film! Tehetetlen sikongatás és egy ótvar, dögunalmas, cobra 11 szintű autós üldözésből áll az egész! Elolvasod a címét és már láttad is az egész filmet! A hollywoodi filmgyártás szégyene!
Lada, Volga, Moskvich és a Salyut-7 Gyerekek! Ez nagyon ott van ahol lennie kell! Alig hittem el, hogy ez egy Orosz film! A látvány lélegzetelállító! Rendezés, operatőri munka, díszletek 5*! Még annó 3D-s moziban láttam egy Nasa dokumentumfilmet, de talán még abban sem voltak ennyire látványos elemek! Ahogy az űrállomásról nézik, amikor Floridából a Nasa fellövi az űrsiklót az egyszerűen zseniális! De még jó pár pazar látvány akad a filmben! Kedvencem a lebegő csótány :D Mindenek mellett a sztorija sem éppen az unalmas, ásítozós filmek sorát erősíti a színészek pedig bármelyik hollywoody rudival felvennék a versenyt! Mindenkinek ajánlom, tényleg nagyon jó film, tetőtől talpig és a szinkron is hibátlan!
Még évekkel korábban elkezdtem megnézni, ma pedig utamba akad, mondom akkor megnézem! Woody Harelson egyébként sem tartozik a kedvenceim közé, de itt valami félelmetesen hülye szerepet játszik....a sztori maga nem lesz lenne rossz, de életveszélyesen gagyi az egész kivitelezés!
Nekem tetőtől talpig nagyon tetszett ez a film, különösen a színészi alakítások meg úgy az egész rendezése! Teljesen valósághűen adja át azt az élményt, amit az ott dolgozó melósok éltek át. Meg ugye a pénzhajhász emberi kapzsiság a ami előbbre van az emberek biztonságánál...nem számít semmi, csak jöjjön az olaj!
Néha megéri turkálni a régebbi évjáratok között is! Baromi jó kis film, amolyan minimalista horror. Jól megoldották, hogy 2 m2-en játszódó filmen is lehessen izgulni! :)
Nagyon rendben van ez a film! Egy egészen különös dolgot mutat be, amit eddig egy filmben sem láttam. Az egyetlen baja, hogy a végét nagyon elcsapták, túlságosan gyorsan oldódott meg minden!
Costnert sem túl gyakran látni sci-fi akcióban, de kifejezetten jól áll neki ez a szerep is! A forgatókönyvet és rendezést illetően pedig nem lehet ok a panaszra!
Olvasva a kommentárokat, sokkal rosszabbra számítottam! Persze ez a film lehetett volna mérföldekkel sokkal jobb is, de hát ennyi múlik azon, hogy ki rendezi meg! Az előzetesét nézve, valami olyasmire számítottam, mint Stephen King Rózsa vére, de annál egy jóval gyengébb filmet láttam.
Egyszer éppen meg lehet nézni, de tényleg nem egy nagy pukkanás!!
Vegyes érzelmeim vannak a filmmel kapcsolatban! Maximum értékelést érdemel, mert a sztorija úgy ahogy van, zseniális. Izgalmas, élménydús, egyedi, látványos, szórakoztató...szó szerint a fotelba hegesztett és csapkodtam a térdem, hogy "Úr isten ez mekkora film..." Aztán, ahogy közeledett a vége, kezdett olyan érzésem lenni, mint amikor először láttam a "Lucy-t". Géniusz film, aminek szürreálisan elsokallták a végét! Na itt is valami hasonló történt, kisebb mértékben. Kb amikor eszel egy tál isteni gyümölcspudingot, elélvezel tőle olyan finom és amikor a tál aljára érsz, rohadt gyümölcsökbe harapsz, ami az egész addigi élményed romba dönti! Szóval azt leszámítva, hogy annyira elb...szták a vé... több»
Marvel nem hazudtolta meg magát Először is a horror címkét gyorsan leszedném róla, mert ez annyira horror, mint a Pókember vagy Batman és társai! Másodszor, megkockáztatom kijelenteni, hogy ez a Marvel kiadó egyik, ha nem a legőrültebb fantasy filmje! Alaposan elengedték a fantáziájukat a forgatókönyvírók, de emellett hatalmas respect a készítőknek az elképesztő látványvilágért, amit biztosan nem felejt el az ember egyhamar! Harmadszor, Tom Hardy is kitett magáért, jár a vas taps neki is! A film pedig pont annyit hoz, amit a Marveltől várhatunk, de abból is a színe-java mutatkozik meg! Szóval Marvel, most sem okozott csalódást, legalább is fantasy rajongóknak biztosan nem!
Hurrikán vagy tornádó? Nem vagyok meteorológus, de nem is igényel különösebb szakképzettséget, hogy felismerd a különbséget a hurrikán és a tornádó között, de a jelek szerint ez a feladat kifogott a rendezőn! Látvány ide vagy oda, hurrikán nem kap fel sem házakat (legfeljebb a tetőt) sem megrakott kamionokat és repít fel az égig, max egy tornádó....kamionos üldözés és sok egyéb jelenet, minősíthetetlen animációval, ami még egy PC játéknak is gyenge lenne... Ilyen és ehhez hasonló blődségekkel kecsegtet minket nézőket ez a film, ami pont olyan, amilyen a címe! A főszereplők viszont elég jók benne! Kiszámítható, kommersz, valószerűtlen, kasszahajhász egyszer megnézős, fekete öves gagyi, film szerű készítmény! Még 1... több»
Elképesztően magával ragadott a film, de az még jobban elképeszt, hogy emberek milyen hajmeresztő dolgoktól tudnak kiteljesedni! Szép film ami egy elszánt, vakmerő, bátor artistáról szól, aki tűzön-vízen át is megvalósítja álmát!
Ez egy igazán gyerek sci-fi, már már kimeríti a mese kategóriát, de amit a gyerekek letolnak benne az egyszerűen zseniális! Ezért szeretem a gyerekszereplős filmeket, mert ők egyszerűen magukat adják. Nagyon jól játszanak az erőlködés legkisebb jele sem látszódik rajtuk és nagyon aranyosak! Ha másért nem is, de ezért biztosan megérte megnézni!
79 Harc a szabadságért (2016)