Értékelések (203)

87 Gru  (2010)

2018. 07. 10.
Normális történet, nem szirupos borzalom, a mesetörténet legfurcsább főszereplőjével. A minionok is innen indultak hódító útjukra, uh, mindenképp korszakalkotó és újdonság. Aranyos mese felnőtteknek is, kötelező család programmá kellene tenni.

90 Casablanca  (1942)

2018. 07. 10.
Időtlen, egyedi és megismételhetetlen kalsszikus, maga a filmes csoda. Bogart es Bergman annyira zseniálisak, hogy minden perc ajándék az emberiségnek, amit ebben a filmben töltöttek. Az első perctől az utolsóig szép, magával ragadó, szívet melengető alkotás.

90 Psycho  (1960)

2018. 07. 10.
Lassú folyású, de mégis mélyen szántó pszichohorror, abból a fajtából, amiről nem is akarjuk tudni, h létezik. Amíg az emberre nincs rossz hatással, addig sztem egy kifejezetten jó film, de akik fogékonyak az ilyen mentális betegségekre, azoknak rossz táptalaj is lehet...
2018. 07. 10.
Begnini nagyon túlértékelt filmje, ami hiába szép, kedves és bájos, mégis nyomasztó, kellemetlen és zavaró is egyben. Vagy épp ez a jó benne? Egyszerre tetszik és egyszerre nem tetszik, de mindenképp túlértékeltnek tartom.
2018. 07. 10.
Vicces, már-már börleszkbe hajló tipikus magyar humorú, magyar karakterekkel építkező vígjáték. Semmi új nincs benne, semmi világrengető, mindent láttunk már egyszer máshol, de itt összeállt. Kikapcsolódásnak nem rossz, de nem kell tőle sokat várni.
2018. 07. 10.
Unalmas történet, unalmas karakterek, unalmas vágás és unalmas rendezés nem eredményezhet mást, mint egy unalmas filmet. Nagyon nehéz bármi jót is mondani róla, mert szerintem a színészek is untak. Csak hardcore FF magyar filmrajongóknak ajánlom.

64 A gyáva  (1971)

2018. 07. 10.
Nagyon lassú, erőltetett, művészieskedő film, aminek az ember alig várja a véget. Tordai Teri az egyetlen, aki értékelhető a filmben, a többiek sajnos áldozatul esnek a béna forgatókönyvnek és a nemtörődöm rendezésnek. Csak erős idegzetűeknek és sok szabadidővel rendelkezőknek ajánlom.
2018. 07. 10.
Remek színészi játék, szép fényképezés és remek rendezés mellett ez a film teljesen jogosan húzott be minden díjat. A sztori szerintem kicsit klisés és unalmas, de mivel életrajzi film, sokkal többet nem is lehet tőle várni. Szebbé teszi az ember napjait, ha megnézi.
2018. 07. 10.
Kőkemény történet, tanulságokkal, brutalitással és azzal, hogy mennyire sok minden lehet ránk rossz hatással és minden mindennel összefügg. Imádom a filmet és azt, ahogy Norton megfogja ezt a karaktert és a nézésével is üzenetet ad át, játszik. Remek mellékszereplők, flashbackek, idézetek... 10/10
Ebben a részben az a jó, hogy még csak béke van, csend, nyugalom és csodálatos világ és idill. Itt még szinte senki nem sejti/sejtheti, h mekkora pokoljárás vár ránk. Ha szépet akarsz látni, akkor nézd meg, ha szépet olvasni, akkor olvasd el.
2018. 07. 10.
Nekem sajnos nem tetszik. Túl... Túl minden. Túl színes, túl zajos, túl csapkodó, túl kapkodó... Én azon kívül, h helyenként vannak benne jó zenék és jó szövegek, semmi egyebet nem láttam benne. Olyan, mintha szünet nélkül videoklipeket néznek és minden hatodik tetszene.

88 Éretlenek  (1980)

2018. 07. 10.
Remek történet, káromkodás nélküli szórakoztató vígjáték, tipikus francia film. A színészi játék finoman szólva elhanyagolható, a stáblistában nagyítóval kell keresni ismert nevet. De ezzel együtt is bűn kihagyni és nem megnézni legalább egyszer.
2018. 07. 10.
Igen, a magyar filmkészítés alfája és omegája. Méltó a könyvhöz, minden pillanat minimum ugyanannyira élvezetes, vicces, szórakoztató. A színészi alakítások egytől egyig hibátlanok. Ha később készül, hatalmas világsiker lehetett volna és talán az idegennyelvű Oscar se lett volna meglepő.
2018. 07. 10.
A legnagyobb a két olasztól. Végtelenszer láttam és kívülről tudom az egészet, de még legalább ennyiszer meg is fogom nézni. A maga módján vicces, bajos, aranyos, szórakoztató film, aki ezt nem szereti, annak nincs lelke.

88 Vaklárma  (1989)

2018. 07. 10.
Örök klasszikus, egyedülálló, bátor vígjáték egy olyan korban, amikor még nem is gondoltak. h a politikai korrektségnek később mekkora hangsúlya lesz. Fantasztikus humor két fantasztikus komikussal, aki ezt a stílust szereti, az garantáltan nem fog csalódni.
2018. 07. 10.
Egy magát halálos alkoholkúrán tartó ember és egy vegasi prosti drámája Mike Figgis nagyon finom zenéjével. Cage itt meg színész volt, E. Shue pedig a tökéletesen dögös, fáradt, biztonságra vágyó örömlány. Minden a helyén a filmben, én nagyon imádom, 10/9.5.
2018. 07. 10.
Csodálatos szép film, aminek az utolsó fel óráját zokogva bőgtem végig. R Gerenek remekül áll ez a szerep, az a kutya pedig, awwwww. Nem hiszem el, h van olyan ember, aki könnyek nélkül tudja végignézni. 10/10 mindenkinek kötelezővé tenném.
2018. 07. 10.
A háborús vicces filmek újabb remek képviselője, egy hadifoglyos, túlélős alkotás. Minden benne van, amit tudni akarunk a témáról és meg az is, amit nem. Óvatos és bátor lavírozás azért, h túléljük a mindennapokat és mi legyünk az okosabbak, akik akár azért is engednek, h a szamarak szenvedjenek.
2018. 07. 10.
Korának egyik legtökéletesebb filmje, minden a helyén van benne. Egy percig sem ereszt el, bármilyen hosszú is és ehhez kellett Bronson zseniális játéka, a kreatív ötletek és ezek kivitelezése, a remek zene és az, h szurkoljunk. Izgalmas, feszült, remek szórakozás.
2018. 07. 10.
Klasszikus western, amiben nincs benne Clint? Igen, de attól meg nagyon jó. Bronson parádés és minden pillanata zseni. Hosszú, lassú folyású film, ami egyik pillanatról a másikra vált, és olyan erővel szippant be, h abban a percben ahogy véget ér, már kezded is újranézni. Csodálatos zene és képi világ, ahogy megszoktuk.