Sajnos nem jutottam túl az első részen. Vontatott volt és unalmas. A nyomozónő túlírt karaktere pedig az átlag skandináv krimiken is túllőtt. Elhatároztam, hogy egyszer még újra nekirugaszkodok, de biztos nem a közeljövőben.
Szeretem a macskákat, de nekem dögunalom volt a dokumentumfilm. Tény, inkább a török társadalom bemutatása volt a cél, a macskák csak eszközök voltak ehhez.
Sokféleképpen lehet ezt az alkotást értékelni: aktuálpolitikai üzenet, nosztalgiabomba az arra kiéhezetteknek stb. Ettől még tény az, hogy magyar viszonylatban ez egy kiemelkedő alkotás. Ettől még nem lesz jó, de lehet szerethető. A maffiafilmekből nyúlt sztori már lerágott csont, de a magyar retró ezt is képes volt a felszínen tartani, az esetleg unatkozó néző meg cserébe úgyis kapott pár teljesen felesleges szexjelenetet. Ami nagyon zavaró volt számomra, hogy túlkorosnak tűnő, éjjel-nappal bulizó, piázó, jólétben élő diákok miért is akartak mindenáron változást, akár a börtönt is kockáztatva?
Kissé vontatott, kissé elhúzott és rendkívül szenzációhajhász műsor. Megnézése után számomra rengeteg megválaszolatlan kérdés maradt, de annyira nem volt izgalmas a téma, hogy ezeknek jobban utánajárjak.
Egyszerűen nem tudom végignézni azokat a dokumentumfilmeket, ahol a tettesek sztároltatják magukat. A Netflix futószalagon ontja ezt a stílust, ami már az első pillanattól hiteltelenné teszi a filmet.
A Stranger Things sikerén felbuzdult újabb óvodás horror. Vélhetően még a készítőknek se tetszett a munkájuk, mert teli van kivágott jelenetekkel és semmibe vesző szálakkal.
Tipikus újhullámú sci-fi. A néző elé tálalnak valamit, de az olyan kérdések megválaszolatlanok maradnak, mint a “miért?”vagy “hogyan?” Elég rébuszokban rizsázni, mert az átlag néző amúgy sem kérdezősködik. Viszont így nem marad más, mint egy remek cgibe ágyazott, életszerűtlen karakterekkel megspékelt agymenés, a szokásos superhero női főszereplővel. (Igen, a nő, aki profi gémer, és emiatt harcművész lesz, és jól bírja a fájdalmat.)
Értem a stílust, még ha kevésbé is rajongok érte. Így álltam neki és már hamar érezhető volt az izzadságszag. Túlerőltetett karakterek, monológok és érthetetlen cselekményszálak. A film simán fél órával lehetett volna rövidebb, illetve pár szereplő teljesen felesleges volt benne.
Ez a dokumentumfilm valójában pár aranyásó átveréséről szól, akik közül többen még mosolyogva kamera elé állnak. Alapvetően nagyon szánalmas sztori, de mégis van valami zseniális abban, ahogy pénzt tud kihúzni a csávó a pénz után koslató nőkből.
Sokat gondolkodtam, hogyan értékeljem ezt a sorozatot (7 részben adta az ID). Eleve már az első résztől lehetett tudni, mi lesz a vége. Izgalom hiányában nézhettük, hogyan is jutunk el az ítélethozatalig, ezt az utat a rendezők vért izzadva próbálták nyújtani, mint a rétestésztát. Másrészt ez az ügy valóban érdekes: idióta vádlott, idióta ügyvédek és bicskanyitogató igazságszolgáltatás.
Szerettem volna jobbra értékelni a filmet, mert irtózatosan nagy potenciál volt benne. Ennek ellenére egy borzalmasan béna alkotást kapunk, ami hemzseg a hibáktól. Néha az volt az érzésem, hogy a forgatókönyvet nem értette a rendező. Spoiler nélkül nehéz felsorolni a logikai buktatókat, így marad a rettenetes színészi játék és a gyenge látványvilág. A főszereplőnő castingja annyi lehetett, hogy tud-e 2 órán keresztül nyitott szájjal bambán bámulni. Az ebben a stílusban készült filmek nagyon izgalmasak, de szinte mind küzd azzal a hibával, hogy az időrendben áttekintett eseménysorozatok rengeteg értelmetlenséget tartalmaznak. Kár érte!
Ígéretesnek indult a három részes dokumentumfilm, de kipukkadt, mint egy lufi. Ennek oka, hogy alapvetően semmit sem tudnak bemutatni, mert nem várták meg a nyomozások végét. 20 percben bemutatják a történéseket, aztán újra meg újra ismételgetik magukat. Borzalmas.
89 A híd (2011)