Egy film aminek a főszereplője azzal lett ismert személyiség, hogy pornográf videókat osztott meg saját magáról. Megpróbáltam ettől elvonatkoztatni, de a film tükrözi Paris Hilton értelmetlen futtatását. A film az igénytelenség mintapéldája.
Nem azt mondom, hogy az Arany Málna-díjak királyának ez a legviccesebb filmje, de mégis szórakoztató és minőségi vígjáték.
Nicholson mester pedig mindig zseniális, ahogy ebben a filmben is.
Ezt a filmet nem szabadott volna elkészíteni. A pocsék színész és véletlenül sem vicces Jack Black csak megkoronázza a könyv meggyalázását. Borzalmas film.
Azt kell mondjam tetszett. A képi világ, a gazdag lét túlzásai és a filmben megjelenített modernizált, de mégis korhű partik igazán jól össze lettek rakva.
Másik kultikus gengszterfigura megalkotása Al Pacino által. Igazi alvilági tündérmese, amely elmeséli a kubai migráns felemelkedését és bukását, akit az esze, a vadsága és a tökössége az égig emel, s a porrá válik egyenlővé miatta.
Az igazi, az első, az utánozhatatlan Taxi.
Megannyi feldolgozást és folytatást megélt már, de egyik sem érte el a színvonalát és az idő sem fogott rajta. Még mindig vicces, még mindig tökös francia vígjáték a javából.
Nagyon viccesen és pörgősen indul, de aztán a közepe felé átcsap túlzásokba és nagyon gagyi paródiákat vonultat fel, tönkreteszi az addig felépített filmet és inkább kínos lesz, mint vicces.
Kellemes kis poénos, laza mozi.
Ha nem ismerném a karaktereket észre se venném, hogy ez egy DCU film, s ismeretlensége ellenére is sokkal jobb azok nagyrészénél.
Különös, de mégis érdekes; vicces, de morbid paródiája a szuperhősfilmeknek. Azt a kultuszt amiatt annyian megláttak benne, sajnos nekem nem sikerült, de ettől függetlenül élveztem a filmet és nem volt unalmas a játékidő.
Talán az egyik legelgondolkodtatóbb sci-fi számomra. Az elején bemutatja "tökéletes" bűnüldözést és gyilkosságmentes világot, amit aztán úgy ahogy van a feje tetejére állít.
Ettől a fordulattól kezdve a filmbéli eljárás nagyon komoly etikai és morális kérdéseket vet fel az eddigi eljárásokról, amely a végkifejletet követően teljesen összedől és megválaszolja magát.
Ha a film mélységeire reflektálunk igencsak elgondolkodtató lehet, de egyébiránt egy nagyon izgalmas és fordulatos akció/sci-fi -thriller tárul elénk.
Konkrétan egy fél-dokumentumfilmmel van dolgunk, ami inkább a rasszizmusra és a kirekesztésre próbál reflektálni, mint a megszokott sci-fi témákra.
Mindenképpen érdekes és jó film, ami újat mutatott a műfajban, de közel sincs az igazi nagyokhoz.
79 Vasember 2 (2010)