Különös film, néha már talán kissé bizarr is, és talán túlságosan elvont, de a mondanivalója a helyén van. Valójában a nagybetűs életről szól, és minket is gondolkodásra késztet a maga fura módján. A főszereplő ragyogó, a kérdéseit mindenki felteszi élete során, de valaki csak akkor, amikor már az elmúlás szele megérinti. Az élet értelmének keresése örök téma, de mégis sikerült most belőle egy különleges, egyedi filmet készíteni. Nehéz róla írni, mert ezt látni kell mindenkinek, akinek vannak kérdései.
A magas pontszám miatt egy szép, romantikus filmet vártam, de sajnos elég gyengécske. Az alapsztori rettenetesen kiszámítható, semmi eredetiség nincs benne. Nem túl hiteles a két fiatal szerelme sem, a forgatókönyv iszonyú elnagyolt, így végig kívül maradtam az egész történeten. A színészi játék sem volt sajnos túl meggyőző. Sofia Carson pedig nem egy kimagasló énekesnő, de végig az volt az érzésem, hogy az ő népszerűsítése miatt készült el az alkotás. Remélem, legalább ennyi haszna volt, mert egyébként az alkotás felejthető.
Toni Colette miatt kezdtem el nézni a sorozatot, de már az első rész elég brutálisra sikerült. A továbbiakban egyre inkább fény derül mindenre, de valahogy nem tudják elég izgalmasan tálalni, közben elveszítettem az érdeklődésemet is. Nem rossz sorozat, de ha nem Toni Colette lett volna a főszereplő, fele ennyit ért volna csak sajnos. A lányát játszó színésznő nagyon felejthető, nem volt túl hiteles ebben a szerepben. Becsületből néztem végig, mert az utolsó részek sajnos tényleg nem kötöttek már le.
Különös film. Nem olvastam el előtte a tartalmát, így elég sokáig a műfajt sem tudtam egyértelműen behatárolni. Később egyre jobban beszippantott, és kíváncsi lettem, hova fog kifutni a cselekmény. Örülök, hogy európai film született a témából, így nem lett hatásvadász. Egyszerű, hiteles sztori, jó színészi játék jellemezte. Mindvégig érezhető, hogy komolyabb dráma felé evezünk, a végére már inkább csap át krimi-thriller műfajba, kicsit itt már erősnek is éreztem. Valahogy a kezdés után lélektanilag mélyebb filmet vártam, de nem volt rossz így sem.
Szerettem a sorozatot, bár már azt éreztem, hogy a vége felé elfáradt. Nem igazán értem a sorozatok után készült filmeket, a gazdasági mozgatórugója persze egyértelmű, de pont ezért túl sokat nem szabad várni tőle. Nagy, korszakalkotó ötlet itt sem volt, csak még egy bőrt akartak lehúzni a készítők a sikeres sorozatról. A kosztümös filmek kedvelőinek egy könnyed kikapcsolódást nyújt, kicsit még láthatjuk a sorozatban játszó kedvenceinket, de ha nem készül el ez az alkotás, semmivel sem lettünk volna szegényebbek.
Szeretem azokat az egyedi sorozatokat, amiknek van mondanivalója, néha mellbe vág, letaglóz, meghökkent, és még napokkal utána is eszembe jut egy-egy jelenete. Ez a sorozat pont ilyen. Nagyon örülök, hogy a dánok készítették el, nem az amerikaiak, mert így minden hatásvadász elemet nélkülözni tudott. Erlend Loe írótól korábban néhány könyvet már olvastam, azok is kellően elvontak voltak, akárcsak ez az alkotás, ami az ő regénye alapján készült. A gyász egy nagyon egyedi feldolgozását kapjuk meg. Az a legjobb benne, hogy a főhős egyre mélyebbre süllyed lelkileg a mocsárban, ennek ellenére a vége felé már nagyon erős életigenlést kapunk. Így, amikor vége, már csak a jó érzés marad meg utána, é... több»
Nagyon szeretem a habkönnyű, csajos, romantikus sorozatokat, Darren Star számos alkotását láttam, kedvelem a munkásságát, de az Emily Párizsban a leggyengébbek közé tartozik. Nagyon vártam, hogy megnézhessem végre, de csalódnom kellett. Pedig minden adott egy sikeres sorozathoz, szép helyszín, szép emberek, szép ruhák, romantika, könnyed, szinte felelősség nélküli élet. És mégsem sikerült. A történet nem túl színes, és borzasztóan kiszámítható, a karakterek semmilyenek, szürkék, nem ismerjük meg őket, nincs jellemfejlődés, sem jellemábrázolás, nincs egyénisége senkinek. A kibontakozó szerelem nem elég hiteles, romantika is csak nyomokban van, a fiú idegesítően béna, a férfiasságot minden por... több»
70 Bátyáim és én (2021)