Nekem Farkas a kedvenc karakterem az X-Menek közül. Én nem bánom, ha csűrik, csavarják a sztoriját, szívesen nézem bármilyen megközelítésből. Itt-ott vannak benne logikai bukfencek, de ezeket leszámítva nálam benne van a kedvencek kategóriában ez a film is.
Ha ezt a filmet nagyobb költségvetésből sikerül leforgatni, bizony nagyot szólhatott volna. Amíg nem kelt életre a szörny, és csak az apa küzdelmét láthatjuk, addig nagyon biztatóan alakult az egész, de utána sajnos egy nagyon gagyin megvalósított horror lett belőle. Összességében mégis jó értékelést adok rá az első fele miatt, nekem az nagyon tetszett.
Engem általában nem szórakoztatnak a romantikus vígjátékok, de most szerencsére csak annyira volt jelen a romantika, amennyire a történet megkívánta. Számomra inkább a vígjáték része érvényesült, még ha néha egy picit erőltették is azokat a poénokat. A srác már az első perctől kezdve lúzernek tűnt, a csajszi viszont szimpatikus volt végig. Úgy látszik, minimum egy leszbi vagy meleg párnák most már kötelezően szerepelnie kell a filmekben, bár most ez sem volt túltolva. Nekem egy erős közepes értékelést megér.
Számomra talán Scott Eastwood okozta a legnagyobb meglepetést, színészkedett, jól színészkedett. Jól állt neki a kemény, önző figura szerep. Stathamnek igazából nem kellett megerőltetnie magát különösebben, neki ezek a figurák mennek a legjobban, komoly, kemény, morcos. Az akciók látványosak, jól koreografáltak, a drámai rész nekem a második felében érkezett meg igazán. A végén a központban lezajlott akció volt a legütősebb. Nekem tetszett.
Cillian Murphy az Eredetben nyújtott alakítása után került be a kedvenceim közé. Most sem csalódtam benne, a trailerben először fel sem ismertem, aztán mikor megtudtam, hogy ő lesz, aki segít a családnak a történetben, még jobban vártam a második részt. Számomra megvolt a feszültség, az izgalom, a dráma, amit az első rész is hozott. Tetszett a visszatekintés az elején, tetszett az új helyszín, kicsit többet barangoltak a szereplők, mint múltkor. Jó ötlet volt ott folytatni, ahol az első résznek vége lett, adott egyfajta biztos pontot a nézőnek a történet folytonosságával. Nekem tetszett, várom a harmadik részt.
Nem lenne rossz film, de a végére annyira átmegy B kategóriásba, hogy csak úgy ordít. Kb. a második felétől számomra teljesen elveszítette a hitelét az egész történet. Nagyon művi minden, a helyszín, a katonák viselkedése a reakciók. Kár érte, pedig jól indult, pl. a vízbe zuhanós jelenet megoldása különösen tetszett, meg még néhány dolog; egy közepes szintnél nálam többet nem ér.
Nagyjából azt kaptam, amit vártam, számomra Chris Rock feltudott nőni a szerephez. Samuel L. Jacksonnak nem jutott túl sok játékidő, ezt egy kicsit bánom. Simán be tudom illeszteni a Fűrész sorozatba a Spirált, a csapdák kemények, a sorozatgyilkos kegyetlen. Ha nem is sikerült megújítani a sorozatot, mindenesetre nálam a nosztalgiafaktor működött.
Teljesen korrekt thriller, lassabb tempójú, a 2000 évek elejének megfelelt. Stellan Skarsgard számomra itt még nem volt annyira ismert, de a játéka már itt is tetszett, függetlenül attól, hogy nem volt szimpatikus a karaktere. Időtálló sztori, nekem tetszett.
Igazából sok újat nem mutatott a film, de mégis egy egész jól összerakott történetet láthatunk. Helyenként lehet izgulni, aggódni a szereplőkért, de semmi extrát nem tudok kiemelni. Egy erős közepes kategóriának nekem megfelelt.
Washington–Malek–Leto együtt is megnyerő alakítást tudott nyújtani, még ha a történet nem is volt annyira feszes, mint amit a mai thrillerekben megszoktunk, ez engem egyáltalán nem zavart, és úgy éreztem, a drámai vonal sokkal erősebb, mint azt akár a trailer, vagy akár a film tartalma alapján le lehet szűrni. Sok helyen olvastam, hallottam, hogy régóta húzódott már ennek a filmnek a sorsa, ami lehet magyarázat a lassabb tempóra, mára fölpörgették az eseményeket a hasonló kategóriájú filmekben. Én még kiemelném a kisebb szerepeket játszó színészek alakítását is, pl. Davis kapitány, Denzel régi társa, Sal detektív, a kukkoló, nagyon jól sikerült beilleszteni őket a karakterekbe, nagyban hozzá... több»
Feszült thriller minimális szereplőgárdával, egy helyhez kötött szituval. Nem egyedi az elgondolás, de mindenképp jól van tálalva, lehet izgulni az utasokért és a pilótákért is egyformán. Joseph Gordon-Levitt nekem kb. a Batman Sötét lovagban került a figyelmem középpontjába, onnantól kezdve tartozik a kedvencek kategóriámba. Nincs nagy csihi-puhi, nincs nagy látvány, inkább a reálisabb filmek kedvelőinek ajánlott. Nekem tetszett.
Látványfilm ezerrel, nagyjából erre számítottam. A MechaGodzillát picit túlzásnak érzem, elég gigantikus harcot lehetett volna kerekíteni kettejük között is, de így sem rossz. Jó kis mesét kerekítettek az egykori King Kong és Godzilla köré, hogy jól tették-e, azt nem tudom, de nekem ez is szórakoztató volt, mint az utóbbi filmjeik.
Tetszett az összeverbuvált sereg, jó, színes karakterek, a negatív karakterek is jók, elég gyorsan kiderül, kik is azok. Igazából mindenkiért egyformán lehetett aggódni, nem igazán emelkedik ki senki a csapatból. A zombiknál a hierarchia megjelenítése jó ötlet volt, így többféle zombitípust bele lehetett pakolni. Az akciók jók, a CGI is megfelelő. Összességében tetszett, kb. amire számítottam.
Dalolászva menekülő óvónéni egy halom gyerekkel a nyakán, sok eredeti poén nem volt benne, de összességében jól szórakoztat. Biztos, hogy senkiben nem okoz maradandó élményt, de egynek simán elmegy.
73 X-Men kezdetek: Farkas (2009)