Nagyon rossz folytatás Összecsapott valami, a poénok nem úgy ülnek, mint az első részben, a verekedős jelenetek még gagyibbak, ismétli önmagát több helyen is. Unalmas sztori. Kernnek a pritaminpaprikás, visszajövő "poénja" már a második alkalommal sem vicces, ezen kívül nem is csinál semmit az egész filmben, jelentéktelen karakterré vált.
Oroszok már a spájzban? Hát, hát, hát... Az oroszok már a spájzban vannak, ez igaz. Viszont a film is már. Mai szemmel nézve nem lehetett anno olyan magasan az a bizonyos vígjátékos léc, ha ez akkoriban akkorát szólt. Nagyon vontatott, elhúzott egy darab, amiből sok helyen hiányzik a humor. A humoros részek, aláírom, jók voltak, viszont nagyon kevés volt belőle, és ez nem elég. A cselekmény az igazi zavarosban játszódik egyébként, ahol aztán volt minden náció már mindenhol, és ebből is bontakoznak ki a bonyodalmak. A film vége abszolút propagandának hatott (ahogy az egész felállás is, hogy az oroszokat jóknak, a németeket inkább baromnak állították be), legalábbis az a része, hogy inkább mégis elmegy harcolni továb... több»
Egyedi Ha tartalmilag nem nézem a filmet, akkor is minimum jóra értékelném, mivel ez, hogy a sztori szála visszafelé megy, közben előrefelé is, ez, ha az ember figyeli is a filmet és nem csak nézi, ez elképesztő. Ilyen egyedi megvilágítású filmet soha nem láttam, az egyediségi faktort kimaxolja. A sztori egyébként alapból nem is ütne akkorát normálisan lejátszva, de így a néző azonosulni tud azzal, amit a főszereplő konkrétan átél. A vége egyáltalán nem tetszett egyikünknek sem, viszont én az alapkocepció miatt adom a magas pontszámot. A végéből többet is ki lehetett volna hozni amellett, hogy nagyon nagy a csavar benne.
Egy tényleg félelmetes horror, ami ráadásul nem is olyan hülye. Ritkaságszámba megy, hogy egy tényleg magát komolyan vevő horror ennyire nívós legyen, ez itt sikerült. Nem a legjobb horror egyáltalán, viszont a jók között ott a helye. Egyedi, mivel a főgonosz itt afro-amerikai, és a főszereplő nő: egyik sem megszokott felállás, már ezért is tetszik. Az ismétlődő helyzetek rontanak a filmen, viszont nem annyira, hogy ez döntően befolyásolja a véleményem. A jumpscare-ek kivételesen végig ültek, az undorító faktor itt is maxon, viszont itt a filmnek jól is állt az egész. Ajánlom.
Magyar Bud Spencer A magyar Bud Spencer kalandjai. Nagyon szórakoztató, nem vontatott magyar bűnügyi vígjáték. Egyedi. Egyáltalán nem unalmas, mindig történik benne valami. A kornak megfelelő bagatell hibák viszont rontanak a képen, ezért nem tökéletes. Magyar szinten kiemelkedő film.
Kérem vissza a pénzemet Az év legrosszabb filmje szerintem. Kérem vissza a mozibelépő árát, de komolyan. Kezdjük az elején: az eredeti Kaptár sztorijához semmi köze sincs, tehát aki a régieket szerette, az készüljön fel, hogy ez nem folytatás. Meglepő volt egyébként számomra, hogy 20:30-as kezdő mozifilmen majdnem teltház volt 2026-ban egy horroron (Szombathely, 1-es terem), ebből gondolhattam, hogy TALÁN végre nem lesz rossz. Tévedtem. Még életemben nem fordult meg a fejemben, hogy ne nézzek végig egy mozifilmet, és kimenjek a film közben, viszont itt erősen elgondolkodtam rajta. A történet elején a rendőrös snitt tényleg egy jó filmet ígért, megalapozta a hangulatot az esetlen srác, és ennyi is volt a jó rész.
I... több»
Megmondom őszintén, az első 20 perc után nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ez Jackie Chan amerikai változata lesz, és utána meg is bizonyosodtam róla. Ezek után már kínomból néztem végig ezt a Karib-tenger kalózai-koppintást. Ugyanazokkal a poénokkal operál, mint a második rész, és lehet, ha nem előtte nézem meg a másodikat, akkor nem tűnt volna fel ez az átfedés (mivel van közte 20 év), de így nagyon is.
84 A hercegnő és a kobold (1991)