Edwin Antony férfiasságán csorba esik egy baleset során, amiben meghal egy fiatal nőcsábász. Az orvosok sikeresen helyettesítik a nemi szervet az elhunytéval, de Edwin nem ismeri a teljes történetet. Ezért keresésbe kezd, és megtalálja a halott feleségét - és rengeteg szeretőjét.
A Beecroft család készen áll arra, hogy elköltse az egész örökséget, azonban a cég tulajdonosa mindent megtesz, hogy ezt megakadályozza.
A film hivatalos szinopszisa szerint Newt Scamander épp befejezte világjáró körútját, mely során aprólékos feljegyzéseket készített a mágikus lényekről. Hazafele tartó útja során néhány békés napot szeretne tölteni New Yorkba, azonban a no-maj (a muggli amerikai megfelelője) Jacob, egy titokzatos ügy, és néhány mágikus lény szökése alaposan keresztbe húzza a számításait. Ráadásul úgy tűnik, nem csak a varázslók világa is veszélybe került.
/ dráma
Egy nő tengerparti nyaralása váratlanul fordulatot vesz, amikor szembesül múltja sötét gondolataival.
/ vígjáték
1985-ben Máximónak meg kell küzdenie a szállodában bekövetkező felfordulással, váratlan otthoni problémákkal és egy új találkozással, amely beárnyékolhatja álmai nőjét. Don Pablo tanácsára arra törekszik, hogy egy nap ő vezesse Las Colinast, és Diana jobbkeze legyen. A jelenben Máximo visszatér Acapulcóba, hogy meggyászolja Don Pablo elvesztését. Ez egyúttal lehetőséget ad neki arra is, hogy leszámoljon a múltjával.
Néhány hónap telt el a közelmúlt eseményei óta, és az idegenek fokozzák támadásaikat az emberek elleni kíméletlen háborúban.
Molly Novak elválik a férjétől, és ki kell találnia, mit kezdjen a 87 milliárd dollárral, amit a válásból kapott. Úgy dönt, újraindítja segélyszervezetét és visszatér a való világba - útközben pedig sikerül önmagát is megtalálnia.
/ dokumentum | történelmi
A sorozat jóvoltából megtapasztalhatjuk világunkat olyan módon, ahogy eddig még nem láthattuk. 66 millió évet utazunk vissza az időben, és megismerhetjük a dinoszauroszokat és egyéb furcsa lényeket, amelyek akkoriban népesítették be a Földet.
Egy gyilkossági nyomozó, egy fotóriporter és egy háztartásbeli anyuka sorsa összefonódik, és életük zavarossá válik, miután egy szörnyű múltbéli esemény újra a felszínre kerül.
A csapat most Texasba utazik, ahol életeket változtatnak meg és boldogságot csempésznek az emberek életébe.
Miután legjobb barátját elveszítette egy cápatámadás során, Quinn, a legkeményebb és legszívósabb fóka összehoz egy csapatot, hogy felvegye a harcot a környék leghírhedtebb cápabandájával szemben. De vajon lesz-e elég idejük és erejük, hogy mindenkit teljesen formába hozzanak a nagy küldetésre?
Cem Yilmaz, a török humorista mesél a közösségi médiákról, török ünnepekről külföldön, valamint saját gyermekkoráról ebben a szatirikus stand-up műsorban.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Fanni és Bálint a harmincas éveikben jár, de sokkal öregebbnek érzik magukat. Az elmúlt évek során összekoptak, egymáshoz csiszolódtak és úgy érzik, hogy kapcsolatukból kiveszett valami - talán a szenvedély. Hogy elkerüljék az elkerülhetetlen megcsalást és elhidegülést, azt tervezik, hogy feldobják a kapcsolatukat, és nyitnak. Nyitnak az új emberek, kalandok és szexuális élmények felé, ám ezeknek testi és lelki hatásaira nem igazán készülnek fel. Vajon együtt tudnak maradni ezután is? (Megafilm)
/ dokumentum | zenés
A dokumentumfilmben az Illés zenekar koncertjét láthatjuk legnagyobb slágereikkel, valamint interjúkat a rajongókkal, illetve a zenekar tagjaival, akik megosztják gondolataikat a beatzenéről és a korszakról.
Antonió sosem volt könnyű eset, gyerekkora óta svájci nevelőszülők gondozták őt, de már ekkor kilógott társai közül. A fiú igazán makacs és indulatos viselkedésű, amellyel sem az iskola, sem pedig nevelőszülei nem tudtak mit kezdeni. Miután Svájcban mindenki lemondott Antonióról, évekre kitoloncolják Svájcból, mivel olaszországi születésű, azonban szülőhazájában sem lesz könnyebb sorsa, itt a mindennapok egyre nehezebbeknek tűnnek, rövidesen pedig kényszerkezelések és nélkülözés vár rá. A férfi azonban minden gyötrelme ellenére képtelen feladni igazi szenvedélyét, a festészetet. Az El akartam rejtőzni egy lebilincselő dráma a modern művészetek egyik legmagányosabb alkotójáról. Antonio Ligabue nem csupán egyedi műveivel kápráztat el a mai napig sokakat, hanem fantasztikus életével is. Giorgio Diritti legújabb filmjének főbb szerepeiben Elio Germano, Benjamin Utzerath, Oliver Ewy, Leonardo Carrozzo, Pietro Traldi, Orietta Notari és Andrea Gherpelli láthatóak.
/ vígjáték
Egy dúsgazdag pátriárka halála után a pénzsóvár "barátok", családtagok és munkatársak mindent elkövetnek, hogy megszerezzék a férfi vagyonát.
/ romantikus | vígjáték
Egy humoros történet a felnőtté válásról egy volt pár szemszögéből, akik a szakítás után megfogadták, hogy sosem találkoznak újra. Viszont forgattak egy dokumentumfilmet tíz évvel ezelőtt, ami nagy figyelmet keltett, ezért kénytelenek újra a kamerák elé állni együtt.
/ vígjáték
Egy humoros visszatekintés a 2021-es évre, ami régi felvételeket és szkeccseket kever. Emlékezzünk az év legfájdalmasabb és helyenként előforduló boldog pillanataira is.
/ romantikus | vígjáték
Egy orvostanhallgató, aki nagyon intelligens és lelkes, problémákkal küzd, mivel túlzottan egocentrikus és képtelen odafigyelni másokra. Azonban egy napon balesetet szenved, aminek mellékhatásaként elkezdi hallani a körülötte levők gondolatait.
Nők és férfiak 70 év felett a világból megosztják történeteiket a fiatal filmkészítőkkel, akik ugyanabból az országból származnak, mint ők.
Egy bizonytalan jövőben a Föld vízkészlete veszélyben van. Nyomon követhetjük egy csapat elit tudós küldetését, akik a Holdra készülnek, hogy egy elhagyatott kutatóbázisról ismeretlen mintákat szállítsanak a bolygóra.
Nobita visszautazik az időben, hogy találkozzon a nagymamájával, az idős hölgy pedig egy különös kéréssel fordul hősünkhöz.
Jimmy Carr jóvoltából meglátogathatjuk a legsötétebb helyeket, ahol ő még mindig képes humort találni. A stand-up előadást száraz, cinikus vicceivel fűszerezi, és olyan poénokkal, amelyeket ő csak karriergyilkosnak nevez.
A film Murali karakteréről szól, akit Tovino Thomas játszik. Eltalálja egy villám, és természetfeletti képességekre tesz szert. Ezután hihetetlen kalandokba keveredik, és szépen lassan szuperhőssé növi ki magát.
Két csillagász története, akiknek óriási médiaturnén kell részt venniük, hogy figyelmeztessék az emberiséget egy közeledő üstökösre, amely elpusztíthatja a Földet.
/ családi | fantasy | kaland | romantikus | vígjáték
Egy könyvvizsgáló, aki gyűlöli a karácsonyt, egy kisvárosba érkezik, és megismerkedik egy nővel, akinek eltökélt szándéka, hogy megtanítsa neki, hogyan élvezze az ünnepeket.
Vajon mi történik Nobitával, miután Doraemon elmegy?
Ritka betegségekre és azok kezelésére fókuszáló orvosi mini-sorozat.
A dokumentumfilm azt mutatja be, mennyire jobb biciklivel eljutni A pontból B-be; mennyire kitágul a világ két keréken, s milyen csodákban lehet részünk, ha ezt a közlekedési módot választjuk. Persze meghallgatásra kerülnek az autósok is, de a városban két keréken közlekedők is megszólalnak a metropoliszi biciklis közlekedés kapcsán szerzett rossz tapasztalataikról.
/ thriller
John Duval magánnyomozó és volt hadnagy a tengerészetnél hirtelen a gyanúsítottjává válik egy rendőrségi ügynek, aminek keretén belül három nőt meggyilkoltak.