Civilek egy csoportja megkérdőjelezi nézőpontjukat a társadalomról, valamint a rendőri brutalitás jogosságát.
Egy titokzatos nő története, aki beszámol Nikodem Skotarczak, Lengyelország egyik legnagyobb bűnözőjének felemelkedéséről és bukásáról. Igaz történet alapján.
/ dokumentum | sportfilm
A nemzetközi bajnokság nem kerül megrendezésre, ezért a csapatra marad, hogy kitalálják, mi legyen a következő lépésük. A dolgokat tovább nehezíti a tény, hogy Harris gondjai is elkezdenek a felszínre törni, és tovább kuszálják kapcsolatait, illetve a csapat felhozatalát és összeállítását.
Abban a reményben, hogy megváltoztathatja az életét, Bob elvállal egy kockázatos titkos küldetést, hogy lefüleljen egy rendőrségi téglát, és ismét összeütközésbe kerül Ferry Boumannal.
A Megvilágosultam című tévésorozat főhőse Amy, aki a munkahelyi nyomás hatására idegösszeomlást kap. Egy intézetben kezelik hónapokig, s úgy tűnik, a terápia hatásos, mivel Amy sokkal nyugodtabban és kiegyensúlyozottabban távozik a kórházból. Hazaérve szüleihez költözik és mindent megtesz azért, hogy régi életét visszakapja - beleértve munkáját is.
/ dráma
Rue eddig is vékony palánkon egyensúlyozott, hogy a felszínen maradjon, azonban ami valamikor egy zavaró viszketés volt, most már egy sajgó sebbé vált. A függőség, kapcsolatok és veszteségek hálójában igyekszik fennmaradni.
Georgia és Sam megpróbálnak elmenekülni a hazájukban dúló háború elől, amely az emberiség és a mesterséges intelligencia között alakult ki, a pár közben első gyermekét várja, így útjuk egyre kilátástalanabbnak tűnik.
Varázslók a virtuális világban, szörnyvadászok a való világban. Johnny és Büdi őrült kalandokba vetik bele magukat, amelyek gyakran váratlan fordulatokkal és eseményekkel járnak.
/ dráma
Bácsikája New York-i bárjában egy fiatal srác igazi apafigurát keres, akire felnézhet.
/ dráma
A 60-as években Argyll hercege és hercegnője elváltak egymástól - a válás nem volt mentes a botrányoktól. A dokumentumfilm az esemény körülményeit vizsgálja, illetve mutatja be.
A világban káosz uralkodik, és elszabadul a pokol - minden hősnek válaszolnia kell a hívásra és megküzdenie a sötétséggel.
Egy család elvonultan él a társadalomtól, viszont nyugalmukat megzavarja egy félelmetes teremtmény, ami félelemmel táplálkozik és próbára teszi a kötelékeket, amelyek összekötik őket.
A film az úgynevezett Aranycsapatról szól, arról a labdarúgó gárdáról, amely az ötvenes évek elején vitathatatlanul a világ legjobb együttese volt és sok dicsőséget szerzett a magyar sportnak. A film a csapat kialakulásának, felfelé ívelésének, világra szóló sikereinek, világbajnoki kudarcának, majd széthullásának történetét meséli el. A film záróeseménye Puskács Öcsi 25 év múltán való hazatérése, az öregfiúk mérkőzés, amelyen újra telt ház előtt játszottak a Népstadionban.
Farkas Gábor hivatásszerűen csavarja el a fiatal nők fejét, hogy kiforgathassa őket minden vagyonukból. A férfi bármilyen eszközt képes bevetni a csábítás terén, azonban egy nap megelégeli a rutinfeladatokat, igazi kihívásra vágyik. Találkozik Hannával, a gazdag és híres balerinával, akivel szemben nem működnek a már jól bevált, szokásos trükkök, így teljesen más stratégiára lesz szükség.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Felesége halálát követően a profi séf, Cheng fiával egy világtól távol eső finn faluba utazik, hogy találkozzon egy régi barátjával, akivel még Shanghaiban ismerkedett meg. Csakhogy, a megérkezésük után úgy tűnik, senki sem hallott a férfiről. Egy helyi kávézó tulaja, Sirkka biztosít szállást a számukra, cserébe Cheng segít neki a konyhában, szakácsmesterségével megörvendeztetve a falu lakóit. Cheng hamarosan a közösség közkedvelt tagjává válik, azonban a vízumának lejárati dátuma egyre közeleg. A falubeliek mindent elkövetnek, hogy segítsenek neki a maradásban.
Krasznahorkai Balázs debütáló filmje egy balladisztikus, drámai apa-fiú történet, melynek főszereplője egy erdélyi magyar orvos, aki Budapesten éli az életét. Amikor a férfi megtudja, hogy édesapja váratlanul elhunyt, visszatér az erdélyi kis községbe, ahol újra találkozik közel két évtizede nem látott fiával. Egy végzetes fordulat után nyilvánvalóvá válik a számára, hogy a néhány naposra tervezett útja cseppet sem a tervei szerint alakul.
/ romantikus | vígjáték
A film azt a kérdést boncolgatja, vajon léteznek-e lelki társak. Négy szingli jóbarát történetét követhetjük nyomon, akik különféle kombinációkban jönnek össze egymással.
A gyerekek csapata arra használja szupererejét, hogy tanácsokat adjon és kihozza a legjobbat mindenből, még a főgonoszokból is.
A sorozat a Roy família történetén keresztül a hatalom, a politika, a pénz és a család témáját járja körül. A középpontban a világ egyik legnagyobb médiavállalatával rendelkező család utódlási kérdése áll, vajon a négy gyermeke közül melyikre hagyja birodalmát az öregedő Logan Roy. A széria kreátora az angol származású forgatókönyvíró-producer Jesse Armstrong, aki az HBO hagyományainak megfelelően vizsgálja a családi lojalitást, az üzletelést, és azt, milyen veszélyeket rejt magában a hatalom.
Logan Roy nehéz helyzetben találja magát, amikor Kendall, a lázadó fia váratlan problémákat okoz. Mindent megtesz, hogy a család politikai és anyagi kapcsolatait megőrizze. A feszültség egyre nagyobb, és a vállalati csata családon belüli viszállyal fenyeget.
Egy férfi a második világháborúban parancsot kap, hogy öljön meg egy nácikkal cimboráló gyanúsítottat Franciaországban. Azonban minél mélyebbre ássa magát az ügyben, annál inkább kételkedni kezd a bűnösségében.
Egy amerikai légitársaság egy új angol utasszállítót vásárolna, de az üzlet problémákba ütközik, amikor a tulajdonos lánya és a repülőgép tervezője összekülönböznek egy balesetet követően. Egymást hibáztatják, és nincs kiút a konfliktusból - hacsak nem szól közbe a természet.
/ zenés
Videók gyűjteménye olyan zenekarokról, amelyek az 1964-es "Brit invázió" tagjai voltak, mint például a The Animals, Herman´s Hermits, Peter and Gordon és a Spencer Davis Group. Ezenkívül Beatles-koncertekről is láthatunk felvételeket.
/ vígjáték
Egy fiatal házaspár megörököl egy birtokot, majd úgy döntenek, nyári tábort szerveznek oda gyermekeknek.
/ vígjáték
Joanna csendes és dolgos lány, aki anyjával vidékre költözik, hogy nővérként dolgozzon. A páciensek először bizalmatlanok vele, mert idősebb emberhez szoktak, azonban miután ezt leküzdi, romantikus kapcsolatot kezdeményez egy helyi farmerrel - egészen addig a pontig, amíg az nem akar kilakoltatni egy újonnan érkezett párt, akik a földjén parkoltak le karavánjukkal.
/ dráma
Kotz egy fiatal, interszexuális eszkimó nő, aki egy különleges kapcsolatba keveredik egy német származású könyvtárosnővel.
Egy csapat utazó, akik közül mindenkinek van rejtegetnivalója, behúzódik egy fogadóba a vihar elől. A fogadós pedig egy titokzatos fickónak tűnik..
/ dráma | krimi | misztikus | road movie | thriller
Antoine és felesége Hélene útnak indulnak, hogy elhozzák a gyerekeket a nyári táborból. Egyre feszültebb a helyzet kettőjük között, Antoine pedig iszogatni kezd. Ittas állapotban ül a kocsiba, az autópályán lévő torlódások és a feleségével való folyamatos veszekedés következtében pedig tesz egy kitérőt. Rövidesen egy kisvárosi krimóban folytatja a piálást. Ismét veszekedni kezdenek aminek hatására Hélene úgy dönt, hogy egyedül folytatja az utazást. Antoine másnap felébredve azt sem tudja, mi történt, és hogy hova is lett a felesége.
/ dráma | történelmi
Párizsban, 1914 nyarán egy katona egyik viszonyból a másikba keveredik, de a végén ott köt ki, ahol elkezdődött az egész. Viszont útközben sok humoros helyzetbe keveredik, amelyekből megismerhetjük a társadalmi viszonyokat és a szerelem különféle változatait.
/ vígjáték
Egy amerikai üzletember Skóciában bajba keveredik - egy átverés során beleegyezik, hogy értékes szállítmányt juttat el a skót szigetekre egy gőzhajóval.