Fegyveres tizenévesek csoportja tartja rettegésben Nápoly lakóit. Egyetlen dolgot szeretnének, bármi áron pénzhez jutni. Halált megvető bátorsággal szerzik meg a hatalmat a városnegyedek felett, még a törvény erejétől sem riadnak meg. Az életük a tét, mégis hadba szállnak, bár tudják, hogy a végső küzdelemben alulmaradnak.
A Mágiaügyi titkosszolgálat két legjobb emberét, Jancsit és Juliskát küldi a gonosz mézeskalácsházban élő boszorkány ellen.
Carter James próbál hazajutni a kutyájához, de egy halálos találkozás arra kényszeríti, hogy körbe-körbe átélje ugyanazt a napot.
Isabella mindössze 18 évesen vált sztárrá a 90-es években, amikor kiadott egy sikeres lemezt. Aztán nem lett folytatás, és két évtized elteltével egy kis vidéki bárban énekelgeti a régi slágereit, a fia pedig gitáron kíséri őt. A furcsa anya-fia kapcsolatot egy másik nő kezdi veszélyeztetni, Bruno ugyanis megismerkedik Ariannával.
Egy légiszerencsétlenség következtében a Sarkvidéken ragadt férfi a végsőkig bízik a túlélésben. A megmentésére küldött helikopter azonban lezuhan, ezért végzetes döntést kell hoznia. A jéggel és hideggel dacolva elindul a bázis irányába, vagy vár az újabb mentőalakulatra.
A sorozat Los Angeles alvilágának egy szegmensét mutatja be az egyes karakterek történetein keresztül. Mindegyikük egzisztenciális bűnözőként kezdik, de hamarosan igazi gyilkosok lesznek belőlük, az angyalok városának utcai szamurájai.
Egy rejtélyes haláleset rázza meg a ohiói Shadyside városka lakóit. Senki sem érzi magá biztonságban, hiszen a gyilkos köztük járhat. A Fear Street R.L. Stine könyvsorozatának adaptációja.
/ dráma | életrajzi | történelmi
Egy fiatal színész Ferenc pápa élettörténetének nyomába ered, hogy jobban megismerhesse azt az embert, akit el akar majd játszani.
Dennis Nilsen, a hírhedt sorozatgyilkos számos hanganyagot hagyott maga után, amelyekben kendőzetlenül beszél életéről és szörnyű tetteiről.
/ dokumentum | dráma | krimi | thriller
A lefokozott rendőrnyomozót áthelyezik a segélyhívó központba, ahol gyötrelmes nap elé néz, amikor egy kétségbeesett betelefonálón igyekszik segíteni.
Forgatókönyvírók, akadémikusok és kritikusok veszik sorra a legviccesebb, legfurcsább és legellentmondásosabb kliséket, amelyek napjainkban uralják képernyőinket.
/ dokumentum | zenés
Dokumentumfilm Britney Spears életének problémás szakaszáról és a konfliktusról, amely gyámja és közötte feszül.
Alice szíve összetört, és reménytelenül szingli. De miután összebarátkozik egy karizmatikus asztrológussal, eldönti, hogy a tökéletes párt a csillagok alapján találja meg.
A pesti bérházak rengetegében, egy üres foghíjtelken áll a Parkoló, ahol a Légiós, aki egy sajátos kis birodalmat hozott létre a tűzfalak tövében. Nem akarja, hogy a külvilág káosza betörjön az általa kialakított nyugalom szigetére. Ám Imre, a gazdag üzletember és 68-as Ford Mustangjának megjelenésével egy fordulatos, meglepetésekkel teli párbaj veszi kezdetét, melynek során egyre rafináltabb és durvább eszközökkel küzd a belváros két magányos harcosa. (A Company Hungary)
/ dráma | romantikus
Egy véletlen SMS-váltást követően Vale és Alex között először barátság szövődik, majd egy románc kezd alakulni. Viszont fogalmuk sincs róla, hogy már találkoztak személyesen is.
Három lakótárs, akik autizmussal küzdenek, megtanulnak együtt élni és hasonló dolgok felé vágyakozni az életben.
Egy hallgató elveszíti ösztöndíját, miután képek jelennek meg róla online, melyek egy buliban készültek. Szövetkezik egy fénymásoló dolgozójával, hogy együtt állítsák össze, mi is történt pontosan.
/ dráma
Egy családos anya visszatér boldogtalan gyermekkora emlékeibe... Leena tizenéves, nem mindennapi kislány. Kíváló úszó, rendszerető, kis öccsének gondozója. Édesanyja, apja Finnországból települt át Svédországba. Gyermekkorát szülei alkoholizmusa pokollá teszi. Leena nemcsak öccsének viseli gondját, hanem anyjának-apjának. Áldatlan körülmények között megpróbál méltó életet élni, tanulni, naponta edzésre járni, Sakarit etetni, fürdetni. Szülei helyett Ő a felnőtt, felelősséget vállaló, terheket cipelő gyermek. Egy napon Leena és öccse, Sakari - aki néma - állami gondozásba kerül. Később a gyerekeket elszakítják egymástól. Leena mindezek ellenére boldog családanya lesz, de egy napon megcsörren a telefon, s közlik vele, hogy anyja kórházban van, s napjai vannak hátra.
/ dráma | romantikus | sci-fi
Egy modern szerelmes történet, ami a közeljövőben játszódik egy mesterséges intelligencia által irányított épületben, amit az emberi érzelmek táplálnak energiával. Egy szoftverhiba miatt ez a mesterséges intelligencia beleszeret egy élő lányba, ezért egy élő férfi testébe szökik, hogy elnyerje a lány szerelmét.
1932-ben a változások előtt álló amerikai hadsereg arra utasítja lovasságát, hogy szabaduljanak meg lovaiktól. Viszont néhány lovas úgy dönt, segít megszökni a lovaknak a biztos pusztulás elől, ami nem igazán szimpatikus húzás a vezetőség szemében.
Jeremy Thorpe a Liberális Párt meghatározó alakja és homoszexuális volt, amivel a börtönt kockáztatta a hatvanas évek Angliájában. Amikor exszeretője a nyilvánosság elé lépett, veszélybe került a karrierje. John Preston könyvéből. Az első brit politikus megdöbbentő története, akit bíróság elé állítottak gyilkosságra való felbujtásért. Jeremy Thorpe a Liberális Párt meghatározó alakja volt, az angol politikai élet legfiatalabb pártvezére. A politikus azonban egy titkot rejtegetett a világ elől. Amikor a homoszexuális exszeretője, Norman Scott a nyilvánosság elé lépett, veszélybe került Thorpe karrierje, aki végül kétségbeesett lépésre szánta el magát. Pere örökre megváltoztatta a politikát. John Preston könyvéből. (HBO)
/ dokumentum | életrajzi | krimi
A dokumentumfilm-sorozat az 1970-es évek transznemű vállalkozója, Elizabeth Carmichael felemelkedését és bukását mutatja be. Fontos szerepet játszik a történetben különleges autója, a The Dale is.
A történet szerint Victor Ganz, az ötvenes éveiben járó sikeres svájci üzletember egy nap nyugtalanító híreket kap cégének észak-afrikai építkezéséről, így azonnal a helyszínre siet, hogy kezébe vegye az irányítást. Odaérve azonban szembesül régen eltemetett emlékeivel. Miniszteri találkozók, hamis információk, egy rejtélyesen eltűnt múltbéli szerelem felbukkanása, majd nyomozás a lány után, s közben alámerülés a helyi alvilágba: Victor Ganzot küldetése rejtélyek labirintusába vezeti, ahol múlt és jelen végzetesen összefonódik.
/ dráma | misztikus | történelmi
Egy fiatal újságírónő, Esra, a múltban találja magát a Pera Palace Hotelben, és meg kell akadályoznia egy merényletet, ami megváltoztatná a jövőbeli Törökország sorsát.
A Star Trek: The Next Generation (1987) és a Star Trek: Nemesis (2002) folytatása, amelynek középpontjában Jean-Luc Picard (Sir Patrick Stewart) életének következő fejezete áll.
/ vígjáték
Az Egyesült Acélművekben a külföldről érkező új elnököt várják. Balogh Istvánt azonban a vonaton elkábítja és kifosztja Szénássy mérnök, otthagyván nála bőröndjét. Balogh ezért Szénássy néven fogadja el az Acélműveknél dolgozó Vera segítségét, sőt albérlőként is hozzá költözik, majd szerepet cserél a sofőrjével, és így keresi föl a vállalatot. Közben a Szénássy-féle bőröndben betörőszerszámokat találnak. A gyanú Baloghra terelődik. Ráadásul Szénássy - az igazi betörő - is felbukkan, és az elnöki poszt tulajdonosának vallja magát. Végül azonban minden tisztázódik, Balogh és Vera egybekel.