Ma töltötte be a 85. életévét a zseniális Anthony Hopkins, melynek kapcsán 10 legjobb filmjével és karrierjének áttekintésével ünnepeljük a kétszeres Oscar-nyertes színészt, galériánkban pedig végigvettük a pályafutását egy-egy képpel.

Anthony Hopkins 1937-ben született Wales-ben. Saját bevallása szerint Richard Burton hatására kezdte kezdett színészkedni. Az internátusban hanyagolta a tanulmányait, jobban vonzotta a szabad alkotás öröme. 1957-ben szerezte meg színészi végzettségét a Királyi Színiakadémián, ezüst fokozattal. Két éves sorkatonai szolgálat után, 1965-ben Londonba költözött, és Laurence Olivier meghívására csatlakozott a Nemzeti Színház társulatához. 1967-ben Az oroszlán télen (1968) című kosztümös filmben jelent meg először a képernyőn, melyben Oroszlánszívű Richárdot alakította, ezt az 1969-es klasszikus, a Hamlet követte. Hopkins számos irodalmi filmadaptációban kapott szerepet, emlékezetes alakítást nyújtott az Othello (1981) című filmben és A Notre Dame-i toronyőrben (1982) is.

Az 1977-es A híd túl messze van (1977) című már kultikussá vált háborús történelmi drámában olyan színészekkel dolgozott együtt, mint Sean Connery, Michael Caine, James Caan, Gene Hackman és Laurence Olivier.

Egyik legemlékezetesebb alakítása ezekből az időkből Az elefántember (1980) című filmhez köthető. A viktoriánus korban játszódó alkotásban Hopkins lelkes fiatal orvost alakít, aki egy társadalom peremére sodródott, fogyatékkal élő embert igyekszik visszaintegrálni a társadalomba. A filmmel David Lynch berobbant a köztudatba, melyet az Amerikai Filmakadémia nyolc Oscarra jelölt, de végül nem kapott díjat.

A ’90-es évek minden téren meghozták a sikert Hopkins számára. 1993-ban II. Erzsébet brit királyné lovaggá ütötte, és sorra jöttek az Oscar-jelölések, 1991-ben A bárányok hallgatnak pedig meghozta neki az Oscar- és BAFTA-díjat is. A következő években már az Akadémia kitüntetett figyelmét élvezte, és több Oscar jelölést is begyűjtött (Napok romjai – 1993, Nixon – 1995). Még az ezredforduló előtt olyan kultikus filmekben szerepelt, mint A vadon foglyai (1997) vagy a Ha eljön Joe Black (1998). 1996-ban az Augusztustal (1996)  rendezőként is debütált a filmvásznon.

Nagy Sándor, a hódító (2004) bukása után erős alakítással örvendezette meg rajongóit A leggyorsabb Indian (2005) című, a legendás sebességi rekorder, Burt Munro életét feldolgozó filmben.

2007-ben került mozikba harmadik saját filmje, a Tudathasadás (2007), mely sem a közönséget sem a kritikusokat nem győzte meg.

2012-ben a Sascha Gervasi rendezésében bemutatott rendkívül megosztó Hitchcock (2012) címszerepében láthattuk, de olyan hollywoodi szuperprodukciókban is feltűnt, mint a Thor (2011) és a Thor: Sötét világ (2013), melyekben a villámisten apjának, Odin szerepében láthattuk.  

A 2010-es évek második felében főbb szerepben láthattuk az HBO nagysikerű sci-fi sorozatában, a Westworldben (2016), visszatért korábbi szerepéhez a Thor: Ragnarökben (2017), játszott A két pápa (2019) című netflixes drámában, és újabb Oscar-díjat nyert Florian Zeller Az apa (2020) című filmjében nyújtott alakításával.

Íme, Anthony Hopkins 10 nagyszerű filmje, melyet látnod kell!  

#10

69 Amistad  (1997)

(1) (3)

dráma | történelmi

1839-ben egy spanyol tulajdonú hajó fedélzetén lévő foglyok lázadása nagy vitát vált ki az Egyesült Államokban, amikor a hajót Long Island partjainál elfogják. több»

#9

72 A mágus  (1978)

(6) (11)

dráma | horror

Corky, a hasbeszélő megszállotként gyakorol bábujával az első tv-fellépésére, de amikor erre végre sor kerülhetne, a menedzsere, Greene számára teljesen érthetetlenül... több»

#8

75 A két pápa  (2019)

(13) (8)

dráma | életrajzi | vígjáték

Netflix

A Vatikán falai mögött a konzervatív Benedeknek és a kissé haladóbb szemléletű Ferenc pápának közös nevezőre kell jutnia, hogy biztos útra terelhessék a katolikus egyházat. több»

#7

79 Nixon  (1995)

(1) (1)

dráma | életrajzi | történelmi

A volt amerikai elnök életrajzi filmje, ami bemutatja napjait gyermekkorától elnökségéig, ami nagy bukással végződött. több»

#6

81 A vadon foglyai  (1997)

(11) (8)

akció | dráma | kaland | thriller

Az Anthony Hopkins által alakított milliárdos értelmiségi és felesége szeretője, az Alec Baldwint által játszott dívatfotós kisrepülője Alaszka kietlen erdőségei fölött... több»

#5

82 Napok romjai  (1993)

(7) (3)

dráma | romantikus

Stevens, Darlington Hall főkomornyikja hosszú útra készül. Új munkaadója, egy gazdag amerikai üzletember kérésére - aki Lord Darlington kastélyával egyetemben, mint egy... több»

#4

85 A leggyorsabb Indian  (2005)

(16) (5)

dráma | életrajzi | sportfilm

Burt Munro egy isten háta mögötti kisvárosban él, valahol Új-Zélandon az 1960-as években. Saját világot teremtett magának, amelynek két főszereplője van - ő és az 1920-as... több»

#3

90 A bárányok hallgatnak  (1991)

(143) (36)

dráma | krimi | thriller

HBO Max | TV-ben (Cinemax 2, csütörtök 01:33)

Clarice Starling (Jodie Foster) FBI-os karriejébe egy nagy kihívás érkezik, Dr. Hannibal Lecter (Anthony Hopkins) közelébe kell férkőznie, hogy rávegye segítsen megoldani egy... több»

#2

87 Az apa  (2020)

(11) (4)

dráma

HBO Max | Telekom TVGO

A nyolcvanadik életévét taposó Anthony egyre gyakrabban érzi, valami nincs rendben. A férfin egyre jobban eluralkodik a demencia. Miközben elmarja maga mellől ápolóját, a lány... több»

#1

91 Árnyékország  (1993)

(6) (2)

dráma | életrajzi | romantikus

Az Árnyékország című film  főhőse a brit származású irodalom-professzor, C. S. Lewis, akinek életét megzavarja egy amerikai írónő megjelenése. A férfi és nő között... több»