Leonardo DiCaprio tehetsége számomra először az 1993-as Gilbert Grape című drámában tűnt fel, ahol még csak 19 évesen szerepelt. Bár az a film nem nyerte el a tetszésemet (és jelen listámra sem tettem fel), az kiderült azért belőle, hogy a srác figyelemreméltó tehetség. Később következett 1995-ben a Gyorsabb a halálnál című western, ahol karizmatikusabb karaktert alakít Sharon Stone oldalán (aki egyébként külön ragaszkodott hozzá, hogy a kezdőnek számító DiCaprio lehessen a partnere, mert ő is felismerte benne a lehetőségeket). DiCaprio sok nemzet szülötte: felmenői között orosz német és olasz származású rokonok is fellelhetőek, viszont mivel Hollywoodban jött világra (1974. november 11-én), némi helyzeti előnnyel indult a filmes karrier felé. Különösen, hogy Robert De Niro is felkarolta még fiatalon. Először 1993-ban dolgoztak együtt az Ez a fiúk sorsa című életrajzi drámában. DiCaprio noha gazdag filmes karriert futott be, de az Oscar sokáig elkerülte. Végül A visszatérő című 2015-ös filmben nyújtott alakításáért kapta meg. Az egyik legjobb jelenkori színészek egyike. Listám összeállításkor nem volt könnyű dolgom, mivel rengeteg színvonalas filmje van. Kihagytam róla több közönségsikert is (mint például A tégla), nem véletlenül. Természetesen a végeredmény szubjektív lett, mint minden lista ez is egy saját ízlést közvetít csupán.
81 A vasálarcos (1998)
(16) (11)
HBO Max | Amazon Prime Video | TV-ben (GALAXY4, csütörtök 01:33)
Párizs nyomorog és éhezik, de a királyt, XIV. Lajost (Leonardo DiCaprio) csak a pénz, a fényűzés és a nők érdeklik. Szemet vet egykori testőre, Athos (John Malkovich) fiának... több»
Szereplők: Leonardo DiCaprio, John Malkovich, Hugh Laurie, Jeremy Irons, Gérard Depardieu
65 Gyorsabb a halálnál (1995)
(9) (21)
akció | romantikus | thriller | western
A koltpárbajok pedig csak egyféleképpen végződhetnek, miután a seriff még sohasem hibázott. Senkinek nincs esélye, hogy szembeszálljon vele. Ekkor jelenik meg a városkában egy... több»
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Russell Crowe, Sharon Stone, Gene Hackman, Gary Sinise
83 Aviátor (2004)
(31) (21)
HBO Max
Az ideális amerikai elszánt, bátor és ravasz, csakúgy, mint amilyen Howard Hughes (Shelley Duvall) volt. A feltaláló, iparmágnás és hollywoodi producer mindenbe belekóstolt, ami... több»
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Martin Scorsese, Cate Blanchett, Jude Law, Willem Dafoe
84 Véres gyémánt (2006)
(31) (16)
Solomont elválasztották a családjától, és gyémántmezőkön dolgoztatták. Egy nap rálel egy drágakőre, ami tudja, hogy a jobb élet reményét jelentheti számár. Amikor Archer,... több»
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Jennifer Connelly, Michael Sheen, Djimon Hounsou, David Harewood
83 Volt egyszer egy... Hollywood (2019)
(62) (40)
HBO Max
Nem könnyű az állástalan színészek élete a hatvanas évek végén. Hollywood kíméletlenül átalakult; új vezetők, korábban ismeretlen elvárások, s mindezek fejébe már a nők... több»
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Al Pacino, Brad Pitt, Quentin Tarantino, Margot Robbie
87 Django elszabadul (2012)
(156) (54)
A déli államok területén, két évvel a polgárháború előtt a német származású profi fejvadász, egykori fogorvos dr. King Schultz (Christoph Waltz) felszabadítja Djangót... több»
Szereplők: Jamie Foxx, Leonardo DiCaprio, Quentin Tarantino, Samuel L. Jackson, Christoph Waltz
84 A Wall Street farkasa (2013)
(228) (44)
dráma | életrajzi | krimi | szatíra
Cinego
Jordan Belfort (Leonardo DiCaprio) becsületes brókerként kezdte karrierjét, mégsem ennek köszönheti, hogy a nyolcvanas évek végére az egyik legnagyobb amerikai brókercég... több»
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Matthew McConaughey, Margot Robbie, Jonah Hill, Rob Reiner
85 A visszatérő (2015)
(119) (9)
akció | dráma | életrajzi | kaland | western
Hugh Glass 1822-ben nyugat felé veszi az irányt, hogy Andrew Henry kapitány szolgálatában szőrmét gyűjtsön. A férfit egy napon megtámadja egy medve, és bár Hugh csodával... több»
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Tom Hardy, Domhnall Gleeson, Javier Botet, Will Poulter
90 Kapj el, ha tudsz (2002)
(102) (16)
TV-ben (TV2, csütörtök 01:33)
A fiatal Frank W. Abagnale (Leonardo DiCaprio) imádja és tiszteli édesapját (Christopher Walken), mert egy jóképű zsivány, akitől nagyon sokat lehet tanulni az emberek, főleg a... több»
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Tom Hanks, Amy Adams, Christopher Walken, Jennifer Garner
83 Hazugságok hálója (2008)
(24) (8)
akció | dráma | politikai | thriller
Roger Ferris (Leonardo DiCaprio) mindenre elszánt CIA-ügynök. Legújabb feladata Jordániába szólítja, ahol közeli kapcsolatba kerül a titkosszolgálat vezetőjével. Eközben Ed... több»
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Russell Crowe, Oscar Isaac, Mark Strong, Annabelle Wallis
84 Titanic (1997)
(163) (103)
dráma | katasztrófafilm | romantikus
Disney+
A 20. század kezdetén megépítik a kor legnagyobb tengeri hajóját, a Titanicot. 1912. április 10-én a Titanic elindul Southampton kikötőjéből, hogy két megállással végül... több»
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Kate Winslet, Kathy Bates, Bill Paxton, Victor Garber
90 Eredet (2010)
(328) (33)
akció | kaland | sci-fi | thriller
Cobb (Leonardo DiCaprio) a legnagyobb tolvajok egyike, aki arra specializálódott, hogy egy különleges álommegosztó technológia segítségével mások álmaiba lopódzon be, és olyan... több»
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Tom Hardy, Michael Caine, Marion Cotillard, Joseph Gordon-Levitt