A Star Wars hajóját 1977-ben tette vízre George Lucas, amikor az amerikai mozikban került a legelsőnek elkészített epizód, mely utólag az Egy új remény címet kapta. Amikor sorra készültek el az újabb és újabb részek, megszületett a klasszikus trilógia: az 1980-as A Birodalom visszavág (ötödik rész) és az 1983-as A Jedi visszatér (hatodik rész) leforgatásával. A világszerte egyértelmű és zajos sikert egy 16 éves kihagyás követte, hiszen egészen 1999-ig nem születtek egész estés és élőszereplős Star Wars-részek. Majd jött az úgynevezett előzmény-trilógia, mely azonban nem tudta megismételni az eredeti részek sikerét. Csupán a hetedik fejezet közelítette azt meg, a 2005-ös A Sith-ek bosszúja. Ám a Baljós árnyak (1999) és A klónok támadása (2002) a legtöbb rajongónál csalódást jelentett. Újabb 10 év szünet jött, majd a záró trilógia, melynek 2015-től egymás után megjelenő részei között jelentek meg a spin-offok is: a Zsivány Egyes (2016) és a Solo-film (2018). Ezek meglepő módon nagyobb sikert arattak, mint a számozott epizódok közül a 8-as (Az utolsó Jedik – 2017-ben) és a 9-es (Skywalker kora – 2019-ben). Ugyanakkor a hetedik rész, a 2015-ös Az ébredő erő a legtöbb mozis oldalon (pl. IMDb) jól teljesített. Végül 2019-től jöttek az egész estés élőszereplős sorozatok, melyek közül kettő is jobban sikerült, mint a kánon részek legutolsói. Listámon az aranyérmes A Birodalom visszavág, melyet a többi klasszikus rész követ.
47 Star Wars: Az akolitus (2024)
(23) (3)
akció | dráma | kaland | sci-fi | thriller
Disney+
A sorozat a Csillagok háborúja világába kalauzolja a nézőt, azokba az időkbe, amikor a Galaktikus Köztársaság a végnapjait élte. Figyelemmel kísérhetjük az árnyékokban... több»
Szereplők: Carrie-Anne Moss, Amandla Stenberg, Lee Jung-jae, Dafne Keen, Manny Jacinto
71 Ahsoka (2023)
(18) (3)
akció | dráma | fantasy | kaland | sci-fi
Disney+
A sorozat a Csillagok háborújának ismert karakterét, Ashoka Tanot mutatja be. Az események a Mandalori sorozat idejében játszódnak majd. több»
Szereplők: Hayden Christensen, David Tennant, Rosario Dawson, Mary Elizabeth Winstead, Clancy Brown
77 Boba Fett könyve (2021)
(14) (9)
Disney+
Jon Favreau A Mandalori című sorozata meglepő fordulatként újra bemutatta a világnak Boba Fett karakterét. Ki ne ismerné a legendás fejvadászt, aki a Csillagok háborúja eredeti... több»
Szereplők: Mark Hamill, Timothy Olyphant, Rosario Dawson, Pedro Pascal, Danny Trejo
72 Star Wars: Obi-Wan Kenobi (2022)
(22) (2)
Disney+
Egy önálló sorozat keretein belül tér vissza a Star Wars franchise egyik legközkedveltebb karaktere, Obi-Wan Kenobi, akit ismét Ewan McGregor alakít. több»
Szereplők: Ewan McGregor, Hayden Christensen, Joel Edgerton, Bonnie Piesse, Kumail Nanjiani
61 Star Wars: Az utolsó Jedik (2017)
(58) (55)
akció | fantasy | kaland | sci-fi
Disney+
A Star Wars: Az utolsó Jedikben a Skywalker saga folytatódik. Az ébredő Erő hősei a galaxis legendás alakjaival indulnak nagyívű kalandra, s közben nem csak az Erővel... több»
Szereplők: Joseph Gordon-Levitt, Benicio del Toro, Mark Hamill, Carrie Fisher, Domhnall Gleeson
88 A mandalóri (2019)
(20) (5)
akció | fantasy | kaland | sci-fi
Disney+
A Birodalom már megbukott, az Első Rend pedig még nem alakult meg. Egy magányos pisztolyhős eközben az ismert galaxis legtávolabbi szegleteiben utazgat. több»
Szereplők: Jack Black, Christopher Lloyd, Mark Hamill, Nick Nolte, Jason Sudeikis
82 Andor (2022)
(23) (2)
akció | dráma | kaland | sci-fi | thriller
Disney+
A Zsivány Egyes történetében bemutatott Cassian Andor előtörténetével ismerkedhetünk meg, amint a lázadás kialakulásának kezdeti éveiben tevékenykedik. több»
Szereplők: Forest Whitaker, Stellan Skarsgård, Andy Serkis, Alan Tudyk, Ben Mendelsohn
73 Star Wars II. rész - A klónok támadása (2002)
(44) (13)
akció | fantasy | kaland | sci-fi
Disney+
Tíz évvel a Baljós Árnyak cselekménye után a Galaktikus Köztársaság hatalmas krízisben van, a titokzatos Dooku gróf vezetésével több tízezer bolygórendszer lép ki a... több»
Szereplők: Liam Neeson, Samuel L. Jackson, Natalie Portman, Ewan McGregor, Hayden Christensen
78 Star Wars I. rész - Baljós árnyak (1999)
(65) (48)
akció | fantasy | kaland | sci-fi
Disney+
A Star Wars I. rész: Baljós árnyak a legendás trilógia első előzményfilmje, amelyből megtudhatjuk, hogy Palpatine szenátor miként növeli politikai befolyását a Kereskedelmi... több»
Szereplők: Liam Neeson, Samuel L. Jackson, Natalie Portman, Ewan McGregor, Keira Knightley
84 Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet (2016)
(64) (26)
Disney+
A raboskodó Jyn Erso-t kiszabadítják a lázadók. Amikor a Jyn megtudja, hogy apját fogva tartja a Birodalom, és arra kényszerítik, hogy építsen meg számukra egy mérhetetlen... több»
Szereplők: Forest Whitaker, Mads Mikkelsen, Felicity Jones, Donnie Yen, James Earl Jones
67 Solo: Egy Star Wars-történet (2018)
(39) (31)
akció | fantasy | kaland | sci-fi
Disney+
Szállj fel az Ezeréves Sólyomra és utazz egy messzi-messzi galaxisba egy vadonatúj Star Wars-történetben a galaxis legkedveltebb gazfickójával. Vakmerő alvilági kalandok során... több»
Szereplők: Woody Harrelson, Emilia Clarke, Jon Favreau, Paul Bettany, Thandie Newton
73 Star Wars - Az ébredő Erő (2015)
(103) (43)
Disney+
Több mint három évtizeddel a második Halálcsillag megsemmisítése után a Galaktikus Birodalom nyomába lépő Első Rend tervet eszel ki a hatalom megszerzésére és az Új... több»
85 Star Wars III. rész - A Sith-ek bosszúja (2005)
(55) (14)
akció | fantasy | kaland | sci-fi
Disney+
A klónok háborúja 3 éve tart, és a köztársaság egyre inkább elfárad a harcokban. A félelmet kihasználva Palpatine szenátor egyre növeli hatalmát, míg végül sikerül... több»
Szereplők: Samuel L. Jackson, Natalie Portman, Ewan McGregor, Hayden Christensen, James Earl Jones
90 A Jedi visszatér (1983)
(71) (28)
akció | fantasy | kaland | sci-fi
Disney+
Han Solo és Leia Jabba fogságában sínylődnek, ám Luke a segítségükre siet, és megmenti őket a biztos haláltól. Ezzel azonban koránt sem értek véget feladatai, ahhoz... több»
Szereplők: Harrison Ford, Mark Hamill, Carrie Fisher, Alec Guinness, James Earl Jones
90 Star Wars IV. - Egy új remény (1977)
(97) (169)
akció | fantasy | kaland | sci-fi
Mozikban | Disney+
Egy messzi-messzi galaxisban egy hercegnő (Carrie Fisher), aki titokban a lázadók egyik fontos alakja, a gonosz és sötét úr, Darth Vader fogságába esik, ám előtte még sikeresen... több»
Szereplők: Harrison Ford, Mark Hamill, Carrie Fisher, Alec Guinness, James Earl Jones
91 A Birodalom visszavág (1980)
(117) (28)
akció | fantasy | kaland | sci-fi
Disney+
Az egyik utolsó felkelő támaszpont hófödte lankáit birodalmi lépegetők lepik el. Leiának, Han Solónak, és Chewbaccának menekülőre kell fognia, a nagy sietségben azonban... több»
Szereplők: Harrison Ford, Mark Hamill, Carrie Fisher, Alec Guinness, James Earl Jones