Nagyon nem jött be a film; nem szól másról, mint két unatkozó kiscsajról, akik fossák a szót kínjukban. S hogy ne legyen ennyire unalmas a felállás, olykor valamilyen srác is beszambázik a képbe. Inkább nézzetek meg valami mást.
Nagyon gyenge film, nem vártam sokat, de nem számítottam rá, hogy ennyire fogom unni. Rég nem láttam ennyire sótlan komédiát, hogy győzködni kelljen magam, hogy végignézzem.
klasszikus angol humor, mely biztosan nem okoz csalódást. rengeteg vicces jelenet, ahol a helyzetkomikum főleg a nyelvi nehézségekből és félreértésekből adódik.
Ha valaki túl szeretné magyarázni ezt a filmet, akkor annak sok sikert kívánok, én megelégszem azzal, hogy nevetek. Mert ez egy vicces film – teljesen életszerűtlen, eltúlzott, és extremitásukban is nagyon szórakoztató jelenetek hosszú sora. A filmben tulajdonképpen egyetlen olyan pillanat sincs, aminek lenne bármi köze az való élethez, azt leszámítva, hogy van benne egy szép nő, akit mindenki meg akar kapni.
Nem egy igazán erős film, inkább közepes. Kissé lassú egy kicsit unalmas is. Már eleve az alapötlet gyengének hangzik, és a megvalósítás sem túl ötletes. Van pár jó poén, de nagyjából ennyi. A színészeket nem érheti negatív kritika, ők minden tőlük telhetőt megpróbáltak, egyszerűen a forgatókönyvben nem volt több.
Jim Carrey-nek jól áll ez a szerep. Morgan Freeman inkább drámai, színházi színész, nekem Michael Caine jobban bejött volna vagy Whoppi Goldberg. Jennifer Anistont soha nem fogom megkedvelni, nekem megmaradt a Jóbarátok szintjén, azt a karaktert tudja hozni és ennyi. Összességében vérszegény vígjáték, többet is ki lehetett volna hozni belőle, pl a természeti katasztrófákkal, amit okozott, egyáltalán nem foglalkozott, elvarratlanul maradtak azok a szálak, bár Freeman mondja egyszer, hogy elég ha csak egy utcával megbirkózik. Közepes, semmi több.
Az amerikai romantikus tinivígjátékokkal az a baj, hogy nagyon gyakran még ha jó is a téma, jól is kezdődik a film, elmegy a gagyi és közhely felé. Sajnos ez a film sem kivétel.
Jó kis sztori volt, jobban tetszett, mint az első X-akták film, szerintem rejtelmesebb volt, jobban rájátszott az igazi X-akták érzésre, meg félelmetesebb is volt nekem. De lehet, csak azért, mert ezek a típusú történetek engem jobban megijesztenek.
Tom Dey görbe tükröt állít a western filmek elé. Fogta ugyanis Jackie Chant és Owen Wilsont, két imádni való karakterszínészt, és csinált velük egy fergeteges vígjátékot. A film nem akar több lenni, mint ami, a poénoknak, vicceknek és mókás jeleneteknek azonban se vége, se hossza. Mindez bámulatos tempóban és nagyon ötletes körítéssel kerül tálalásra.
A cselekmény elég lassan indul be. Csak két átlagos embert láthatunk, akik utazgatnak ebben a mesés városkában, de a későbbiek kárpótolnak. Nagyon tetszett, hogy a történet egy fő szál mentén halad, és nincsenek például esztelen lövöldözések, felesleges akciók. A végkifejlet pedig még annál is bravúrosabb, le a kalappal az író előtt! És a helyszín...mintha egy mesekönyvből tépték volna ki, annyira bájos város Bruges.
Elég közepes vígjáték, ha pedig hozzávesszük, hogy ez a társaság (Jonah Hill, Jason Segel, stb.) mostanában futószalagon nyomják ki magukból a "vígjátékokat", akkor meg már kifejezetten idegesítő lesz. Plusz senkinek nem okoz gondot, hogy ugyanez a színész egy másik szerepet játszik a Forgetting Sarah Marshallban? Aldousnak nem jut eszébe, hogy "hogy a fenébe lehet, hogy ez a srác pont olyan, mint a pincér Hawaiion?"
Klasszikus vígjáték, szerintem már mindenki látta az újszülötteken kívül. Robin Williams jól játszik, a forgatókönyv is a helyén van. A rendezés lehetett volna egy kicsit tempósabb, de hát ez van. Van pár erős és több gyenge poén a filmben, de ezzel együtt ez egy szórakoztató, nevettető kedves kis alkotás.
Szerintem messze túl van ez értékelve. Lehet, hogy pörög a film, jók a színészek, akik inkább jó karakterek, de amatőrök, egy egy színt tudnak hozni, de inkább az működik, hogy az életben is valami hasonló környékről jönnek és ezt a nyelvet beszélik. Guy Ritchie sokat vett Tarantinótól, ami nem baj, csak attól még nem lesz egyedi stílusa. Egyelőre még ide-oda maszatol.
Kiss Ádám és Hadházi László a stand-up nagy arcai, de ez nem jelenti azt, hogy más formában is a képernyőre valók. Ez a vígjáték véleményem szerint megbukott, még ha nem is az említett két színész hibájából. A forgatókönyv kusza, önkényes és bár spontán akar lenni, érezhetően erőltetett. Valahogy ez most nem állt össze.
Egyszerűen nem bírtam abbahagyni a röhögést. Ráfért az amerikaiakra, hogy így kifigurázzák őket. Nem értem a kazahokat, hogy miért sértődtek meg a filmet látva, hisz nem őket parodizálja ki Sacha Baron Cohen, hanem ugyancsak az amerikaiakat, akik kétkedés nélkül elhisznek bármelyik népről bármit, amit a tévében látnak.
Nagyon aranyos film, a mai napig az egyik kedvencem. Hihetetlenül jó poénok vannak benne. Az tetszik a legjobban, hogy nagyon látszik, hogy a készítőknek nem kellett erőlködniük, semmiféle gusztustalanságot, szexet, stb. bedobniuk, egyszerűen elő kellett állniuk pár kedves szereplővel, egy vicces alapszituációval és kész van egy jó film. Így kellene ennek működnie mindig.
Megint egy tipikus iskolaplédája a francia humornak. Nagyon jó, kacagtató, de túl komikus, már szinte parodikus. Ez miatt nem is minden poénon tudok őszintén nevetni. Egyébként a sztori rendben és a rendezés is. Aranyos kis vígjáték, amit bárki nuygodtan megnézhet korosztálytól függetlenül.
47 Túl a palánkon (1994)