Egész jó misztikus film, egyetlen hibájaként a hosszú játékidőt tudnám felróni. Volt, hogy már azt hittem, vége a sztorinak, erre jött egy újabb csavar, ami már szerintem nem kellet volna.
Nekem a tiszta vonalú sztori tetszett, de a megvalósítása és a fapofájú Goodingot a közepébe beállító rendezői mizéria már nagyon nem. Pedig még időutazós is volt, ami szintén bejön. De tele van annyi logikátlan utalással és eseménnyel, hogy komolyan olykor ideges lettem a filmet nézvén. Aztán jól ott is hagytam.
Izgalmas, nyomasztó és sötét film a Más világ, amely alatt az ember lerágja mind a tíz körmét, hogy na vajon mi a megoldás – aztán persze, mint az oly sokszor lenni szokott, a nagy feszültség után csalódik egy kicsit, és csak meglegyinti a katarzis lágy szellője valahol gyomortájt. De amíg nézzük, addig oké, csak utána gyorsan el is felejtjük. Ez pont az a film, amit egyáltalán nem érdemes még egyszer megnézni, mert úgy már semmi eredeti nincs benne.
A Tortúra egy remekül sikerült film. A rendező jó érzékkel teremti meg a történet nyomasztó hangulatát. Én a könyvet is imádtam, féltem, hogy a filmes feldolgozás balul sikerül, ehelyett egy újabb jó Stephen King feldolgozást kaptam. A filmet viszont csak olyanoknak ajánlom, akik bírják az olyan filmeket, amikben nyíltan ábrázolják a tébolyt és az emberi természetben rejlő gonoszságot.
Remek film. Elég lassan kezd, de van valami veszélyes, sötét hangulata, mint a legjobb kémfilmeknek. . Liam Neeson a film elején nem nyújt biztató látványt, de tíz perc után nyilvánvalóvá válik, hogy még mindig megvannak a régi reflexei és a kézügyessége. Utána egyből a közepébe. Mire pedig felocsúdnánk, vége is a filmnek. 4-est adtam a filmnek, mert túl rövid.
Nem azért mondom, és tudom, hogy ez még csak a harmadik rész, de minek kellett ebből hetet (!!!) csinálni? Az első még jó volt, de már ezen is látszik, hogy elkezdték tömeggyártásban nyomni, fogynak az eredeti ötletek, és egyre kevésbé jól megrendezettek a filmek.
Én csak azt szeretném tudni, hogy lehet az, hogy Fritz Wepper hetvenévesen pont úgy néz ki és úgy is játszik, mint 35 évesen....Engem egész végig ez a rejtély foglalkoztatott.
Csupa klisé, főleg az a szöveg, hogy az emberiség vírus, és mi vagyunk a gyógyír. Az már milyen , ha a legijesztőbb és legérdekesebb dolog az egész filmben a pók a mosdón? :P
Elsőrangú thriller, hatalmas csavar(ok)kal (nem fogok spoilerezni, bár aki 10 év után sem látta, az magára vessen), még M. Night Shyamalan jó korszakából. Van még egy pár ilyen klasszikus, de biztos, hogy ennek a műfajnak ez az alapműve.
Bár a film nagy részén az ember a hasát fogva nevet, van itt komoly mondanivaló is, nem is akármilyen. Persze ez a film sem váltja meg a világot, de nagyon jól megragadja a témáját, és amellett, hogy szórakoztat, elég markáns görbe tükröt is állít. Úgy beleznék én is egy halat az asztalomon.
Egész normális akció-sci-fi volt, a megközelítésében, alapötletében valahogy a 6.naponra emlékeztetett, csak annál jóval kidolgozottabb volt a színészi játék és fordulatosabb volt a történet itt.
Nem igazán tudtam mit kezdeni ezzel a filmmel. Vígjátéknak nem vicces, horrornak túl agyatlan, kriminek pedig borzasztóan egyszerű és kiszámítható. Sajnos semmi nem menti meg a filmet a totális bukástól. Az biztos, hogy én még egyszer nem fogom megnézni, mivel rettenetesen gagyi.
ígéretes az eleje, hogy Jessica a vidékről L.A.-be költözik, egy panelházba, ami már elsőre depresszív benyomást kelt, aztán hogy Evan a tükörről mesél, amiről nincs honnan tudnia, aztán ez az egész átmegy logikátlan titokzatoskodásba, a szereplők meg elmerülnek az emlékekben
Hát igen, az ötlet sokkal érdekesebb volt, mint maga a kész film, de azért aki bírja az ilyen jellegű horrorokat, bátran tegyen vele egy próbát. Vannak unalmasabb részek benne, ezekkel nem lehet mit tenni, ki kell várni, amíg ismét felpörögnek az események.
Nagyon jó thriller, van benne akció, krimi is, de nagyon izgalmas, profik a színészek, és nem kiszámítható a történet. Nagyon profi operatőri, vágó és rendezői munkát láttam. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki bírja a pszichológia terhelést.
A Kínai negyedet én jobban szerettem. Nincs megoldás, nincs nagy befejezés, a korábbi film nekem sokkal jobban adja vissza a kor hangulatát, ha már azt várjuk ettől a filmtől. Lehet szeretni a színészekért, de mindegyikőjüknek van ennél nagyobb alakítása. Sajnos a film megmarad a középszerűség határán.
Több bajom is volt a filmmel, egyrészt számomra ezek a gyerekszínészek nem voltak igazán hitelesek, nem játszottak túl jól. Valahogy a történet is kicsit erőltetett volt, nem pontosan értettem, hogy miért kell benne vámpíroknak lenniük, ez az egész szál eléggé másodlagosnak tűnt, de úgy meg nem sok értelme van szerintem. Műfajilag is nagyon ingadozott a film, nem tudta eldönteni, hogy dráma, horror, thriller vagy mi akar lenni.
Nekem ez a rész még az elsőnél is jobban tetszett, szerintem sokkal jobban fel volt építve a hangulat, igazán nyomasztó volt. Nem értem azokat, akik nem szeretik ezt a részt, bár azok talán az egész sorozat koncepcióját nem annyira értik.
70 Halálos tézis (1996)