Kate DiCamillo meséjének egy kissé egyenetlen, de nagyon kedvesen őszinte és izgalmas adaptációja egy kicsike egérről, akinek viszont hatalmas nagy szíve van.
Jimmy Hayward és Steve Martino egész egyszerűen valami csodálatosan elragadó rajzfilmet csinált: a klasszikus mesetörténetnek egy implicite életvédő adaptációja.
Cristian Mungiu szívet tépő drámája két kollégista lányról szól, akik egy illegális abortusz mellett döntenek az 1980-as évek kommunista Romániájában. Ez igazában túl felkavaró ahhoz, hogy ajánlani lehessen a filmet, azonban az abortusz emberi árának megalkuvást nem ismerő bemutatása megéri a méltánylást.
John Carney személyes, meghitt művészi elbeszélése egy szakállas dublini utcazenész és egy csinos cseh zongoristalány rövid, de emlékezetes találkozásáról. A lány bájos, a fiú magányos. Mindkettőjük lelke sebzett, kapcsolatuk érzelmi, valamint zenei és kreatív, de a lány felelősségérzete és tisztességtudása nem engedi, hogy elfajuljanak a dolgok. Mint egy kedvenc dal, ez sem próbálja leírni a történetet, egyszerűen csak az ember szívéhez szól.
Jason Reitman lendületes, modern komédiája egy kissé vaskosan, de meglepően szívmelengetően, életszagúan – és szellemesen – mutatja be a blazírt kamaszlányos attitűdöket. A 16 éves Juno tudja, hogy még alkalmatlan az anyaságra – viszont miután egy szégyenlős életvédő felnyitja a szemét egy abortuszklinika előtt, úgy dönt, hogy inkább örökbe adja gyermekét, és elkezdi megkeresni a tökéletes párt. A nem éppen tökéletes párválasztást az emberi szív vágyódásának és szükségletének figyelemreméltóan tiszta meghallása teszi megnyugtatóvá.
A film egy keserű tragikomédia két rendellenesen felnőtt testvérről, akik újból összejöttek, hogy közösen gondját viseljék idős apjuknak életének végén. Nagyon tanulságos.
A film pukkanásig tele van tömve: akciókkal, mesével, karakterekkel, humorral, energiával, létformákkal, látvánnyal, és persze ötletekkel. Miként a háló-fejű hős őrülten száguld Manhattan kanyonjaiban egy pókháló végén, a film is lélekszakadva és figyelmeztetés nélkül lendül az egyik dologról a másikra, a nyaktörő izgalmakról az elviselhetetlen ostobaságokra, és a felelősségről, az áldozatról, és most a bosszú és a megbocsátás képregény-moráljaira.
Craig Gillespie megtévesztően édes komédiája egy szociális zavarokkal küzdő fiatalemberről, akit a kivárosi közössége megpróbálja felkarolni, hogy elvezesse őt egy rendetlen, de érzelmi kapcsolatra, még ha ez csak egy plasztikbábu is.
Jafar Panahi megnyerő iráni filmvígjátéka az iráni női futballrajongókról, akik férfiruhába bújnak, hogy belopakodhassanak a Világkupa egyik selejtező labdarugómeccsére, amiről a rendőrség eltiltotta a nőket.
Ez a modern western-dráma Rob Hansen novellájának hiteles adaptációja, amely a hírnévről, a hősimádatról, és a bűn béréről szól, gyönyörűen fényképezett képsorokkal.
Bizonyos tekintetben a mai euthanázia-barát filmek (vö. Belső tenger, Millió dolláros bébi) ellenpárja. Julian Schnabel megigéző filmje egy olyan valakinek az élet-igenlését mutatja be, aki az elképzelhető legmegrendítőbb gyengeségben szenved. A filmet a párizsi utazó, Jean-Dominique Bauby emlékére írták, aki könyvét szó szerint a bal szempillájának mozgatásával diktálta le, miután egy súlyos agyvérzést kapott. Az ő helyébe helyezi a film a nézőt, az ő gondolatait hallja, és az ő szemein keresztül látatja a világot.
Werner Herzog másodjára viszi filmre a németországi születésű haditengerész pilóta, Dieter Dengler valós történetét, aki kiszabadult egy laoszi hadifogoly táborból a vietnámi háború alatt. A Rescue Dawn a rendező legérthetőbb és legjobb filmjeinek egyike. A történet néhány sajnálatos szabadon kezelt lefestése ellenére – pl. egy másik hadifogoly tévesen negatív ábrázolása – a jelentős pszichológiai, valamint fizikai ártalmaktól megviselt emberi lélek rugalmasságának hatalmas megrajzolása.
Ricki Stern és Anne Sundberg a darfúri konfliktusról szóló hatalmas dokumentumfilmjének tehetetlen dühe arról a pusztító irányvonalról mond ítéletet, amely annyira jellemző a mai világra. A konfliktust az USA nyíltan elfogadja népirtásként, ám nem tesz semmit, az ENSZ pedig máig habozik még csak népirtásnak is nevezni (ha ennek hívná, akkor ez azzal járna, hogy jogi kötelessége lenne közbeavatkozni).
Az író-rendező Florian Henckel von Donnersmarck meglepő filmmel debütált, amely az 1984-es, kommunista rezsim alatt álló, Kelet-Németország zsarnoki reálpolitikáját veszi szemügyre, amelyben keményen szembeállítja a rossz banalitását a némileg nehezebb és igényesebb emberiesség és szeretet életerejével és magával ragadásával. A mások élete a művészet hatalmát bizonyítja a gonosz felett. A néhány erős szexuális jelenet ellenére a film talán a legkeresztényibb témáját nyújtja a 2007-es évnek.
A jó családi filmek hiánya miatt érzett csalódottságot a Pixar filmstúdió ezen legutóbbi sikerfimje enyhítette 2007-ben. A Brad Bird rendezte történet egy kulináris adottságokkal rendelkező patkányról szól, aki betör a konvencionális környezetbe – úrrá lesz az előítéleteken, és visszaadja a hitet önmagunkban. De a kiválóságok útjáról is szól, hogy ne elégedjünk meg a középszerűséggel, ne kössünk kompomisszumot a gyors forintokkal, hanem szívvel-lélekkel csináljuk azt, amiben hiszünk, még akkor is, ha ez kockázatokkal jár.
A dán rendező, Susanne Bier filmjei egyre jobbak. Ez a filmje egy megható családi melodráma, amely egy ügyesen kimunkált, és érzelmileg kielégítő elmélkedést nyújt a néha összekuszálódó és kényelmetlen kötelékekről, amelyekkel összekapcsolódunk, a veszteségről, és a jóvátétel lehetőségéről.
A Bourne-rejtély és a Bourne-csapda következő, gyors ütemű, az egész világot bejáró részében lezárul Jason Bourne (Matt Demon) nyomozása, amely során felfedezi valódi nevét és történetét. Paul Greengrass tért vissza a rendezői székbe (Bourne-rejtély) és a szakadatlan, a szemet szinte a kimerültségig megugráltató akciókkal sikerült felülmúlnia önmagát. De az izgalmas szórakoztatás mellett komoly erkölcsi üzenet is áramlik a felszín mélyén.
Mel Gibson A passióban már megmutatta, hogy kitűnő rendező, aki nem fél a kihívásoktól. Itt, bár távolról sem ugyanolyan művészi gonddal, a dekadens társadalmak vízióját mutatja be, amely újra és újra előjön a történelemben. Az "agyaglábon" álló hatalmak morbiditását és a tőlük elkülönült világ fájdalmát és szenvedését tárja fel, felmutatva a reményt, hogy bármely pillanatban eljöhet az "Apokalipszis angyala".
Egy túlnyomórészt önéletrajzi ihletésű történet egy ír családról, akik teljesen elszegényedve érkeznek New Yorkba az 1980-as években két fiatal lányukkal, akik összebarátkoznak egy szeszélyes néger művésszel. Ő segít majd a családnak túlélni a felgyülemlett problémákat. Jim Sheridan nagyszerűt alkotott, és remekül érinti a veszteség, az emberi méltóság, a szeretet és a megváltás témáit ennek a bevándorló család történeteiben.
73 Cincin lovag (2008)