Syracuse

Gyermekkorom egyik kedvenc filmje, mely abszolút időtállónak mondható. Vannak azok a filmek, amiket gyerekként szeret az ember, aztán később megnézve már húzza a száját. Na ez nem ilyen. :D

Az eredeti nyomába sem érhet, egyáltalán, nem értem, hogy miért kellett ezt tenniük egy ilyen kultfilmmel...legalább akkor csináltak volna egy nem túl eredeti, de szerethető folytatást.

Hatalmas sorozat, minden téren. Remekül felveszi a retro stílust, minden filmes/sorozatos műfajból merít, tökéletesen vegyítve őket. Az egyik kedvencem, evör.

Remek thriller, aminek már a forgatókönyve is zseniális. Ehhez nagyszerű színészeket választottak, és az operatőri munkának is megvan a gyümölcse. Ajánlom.

A legtökéletesebb tv-s sorozat, nálam örök kedvenc. Ezerszer is újra tudnám nézni, és még akkor is mutatna valami újat, amire korábban nem figyeltem fel. David Lynch itt olyat alkotott, amit nagyon nehéz lenne bárkinek is überelni - neki mondjuk sikerült saját magára rátromfolni, a 2017-es Twin Peaksszel.

Nem feltétlenül kezelném külön az eredeti sorozattal, bár kétség kívül teljesen más az atmoszférája és a megvalósítás is. A Twin Peaks az én szememben az etalon, a valaha volt legjobb televíziós sorozat, David Lynch fő műve, melyet a lehető legtökéletesebb módon folytatott idén. Az egészben pedig az a legszebb, hogy mint 1990-ben, még 2017-ben is tudott olyat mutatni a mester, amihez foghatóval tévénéző még nem találkozott. David Lynch másodjára ír történelmet.

Az a tény, hogy a filmadaptációkhoz képest sokkal hűbb az eredeti képregényhez, már önmagában sokat elmond a sorozatról. Ehhez remek színészek társulnak, és tökéletesen eltalált hangulat. A vizualitással és a hangulattal sem spóroltak a készítők, nem éppen egy családbarát sorozat, de mindenkinek ajánlom.

Én kifejezetten szeretem a sorozatot. Az eredeti Walking Deadet nem néztem sokáig, mert nekem a céltalan zombivadászat egy filmben bejön, de minden héten azt nézni már nincs kedvem. Itt viszont kellő hangsúlyt kap folyamatosan a drámai vonal, jobban egyensúlyoznak a természetfeletti és a valós horror elemekkel a készítők.

Jason Momoát nem igazán bírom, szerintem színésznek nem túl jó. Szerencsére túl sok vizet itt sem zavart a játéka, Suki Waterhouse ebből a szempontból elviszi a hátán az egészet. Maga a film elég érdekes, senki ne várjon vérengzést, vagy hatalmas akciókat, ez egy függetlenfilm (gyk: művészfilm, de utálom ezt a kifejezést), úgy is kell kezelni. Aki bírja az elszállósabb, gondolkodásba ejtő alkotásokat, az itt sem fog csalódni.

Az eddig látott King-adaptációkhoz képest azt kell mondjam, ez a jobban sikerültek közé tartozik, bár King írását ez esetben nem volt szerencsém olvasni. A Netflix úgy néz ki, elkapta a fonalat, nem ez az egyetlen jól sikerült King darabjuk.

A könyvet még nem olvastam, így jelenleg a legutóbbi King-adaptációhoz tudom hasonlítani, amit láttam, az pedig a szintén Netflixes 1922 volt. Én tökéletesen elégedett voltam a végeredménnyel, a kevés szereplő, kevés helyszín kombóval jól dolgoztak a készítők. A hangulat végig nyomasztó, sejtelmesen rémisztő.

Egyrészt azért szeretem nagyon, mert szakított a szitkomok hagyományaival és már a rendezés, az operatőri munka is sokkal inkább filmesre, mint sorozatosra sikeredett. A másik nagy előnye, hogy nincs aláröhögés benne, a néző nem azért nevet, mert valami viccesnek szánt dolog alá nevetés van vágva, a poénok itt egyszerűen tényleg poénok. Ráadásul a drámai vonalat is helyén kezeli, szintén szitkomoktól (anno) eltérő módon.

Mai napig az egyik kedvenc szitkomom. A néző bele tudja élni magát a család helyzetébe, a poénok nagyon ütnek. A szereplők karakterei a világ legpatkányabb, legaljasabb, legigénytelenebbjei, mégis szerethetőek, mert történjen bármi, mocskolódhatnak egymással, mégiscsak egy család, és ez a legfontosabb számukra, a család jelentősége.

Az, hogy eléggé geek a témája, nem lenne önmagában baj, egy átlagon aluli IQ-val rendelkező néző is tudna rajta szórakozni. A bajom Sheldon karakterével és a rá íródott poénokkal van. Egyszerűen annyira irritáló, hogy a sorozat is idegesítő lesz tőle. A poénok is sokszor erőltetettek, de ami működne, azt is sikerül általában túlzásba vinni - 1 percen belül pedig 4-5-ször hallani ugyanazt a poént, már nem vicces. Egyszerűen idegesítő és élvezhetetlen.

Szerintem tökéletesen illik az Underworld univerzumba, a 4. résznél mindenképp jobb lett. A legnagyobb a játékidő, ha olyan 20 perccel többet szántak volna rá, jobban ki tudták volna bontakoztatni a történetet. (A záró monológ egyébként feltűnően hasonlít Emily Hampshire szövegeire a 12 majom sorozatban.)