Alapvetően komoly, felelősségteljes és szomorú az alaptéma. De ezt olyan jó humorral, kellemes hangulatban, jó dialógokkal és alakításokkal teszi, hogy igazi feelgood mozivá teszi a filmet. Ajánlom!
Magam is meglepődtem, hogy ennyire lekötött. Jó a történet, kellően talányos és csavaros, a csajok jól játszanak, vannak benne humoros elemek bőven. Ne sajnáljátok az időt a megnézésére, igazán szórakoztató film.
A középszerűtől azért jobb lett, izgalmas akciófilm, jó a történet és látványos a megvalósítás, de a párbeszédek buták, semmirekellők. Több odafigyeléssel egy egészen jó film is lehetett volna.
A történet jó, a tempó kissé lassú, a közepén eléggé leül. Az eleje és a vége az igazán jó. A karakterek remekül kidolgozottak, Edward Norton egyenesen briliáns alakítást nyújt. Sőt, azt mondom, hogy Edward Nortontol lett ez a film remek, nélküle elsüllyedt volna a középszerűek között. Tudom javasolni a megnézését, bár kissé hosszú.
A film iskolapéldája annak, hogy egy filmes szempontból eszköztelen alkotás odaszögezzen a fotelhez másfél órára úgy, hogy az ember egy percre nem gondol a külvilágra, beleragad a skandináv filmek oly jellegzetes hangulatába, a szép lassan építkező történet spiráljába. Szép munka!
Még ilyet! Azt hittem, hogy egy háborús filmet fogok látni, de nem.
Spoiler!
Egy háborús környezetbe helyezett nacizombis mozi volt ez. Azokat meg nem szeretem. De végig tudtam nézni, szóval, aki kedveli az ilyet, annak nagyon be fog jönni.
Ez gyenge volt. Bruce Willis próbálta meg elvinni a hátán a filmet, de kevés volt. Kb. kanadai tv film színvonal. Igazából meg lehet nézni, de szerintem kár rá az időt elfecsérelni.
Van a tortenetnek ive, jol epitkezik a film. Igazan kellemes "mese", szorakoztato, kikapcsolo tortenet, biztos jo regenyben is. Nem emelkedik a filmtortenet nagy klasszikusai koze, de igen kellemesse tudja tenni az ember napjat.
Nem igazi horror, mint inkabb par horror jelenettel atszott misztikus drama. Jo kikapcsolodas volt, de azert egy Hatodik erzeket ne varjunk a filmtol. A kisfiubol egyszer meg nagy szinesz lesz.
84 A 64-es betegnapló (2018)