A történetben történhetett volna több minden. Eljött New Yorkba ahhoz a palihoz, akit letartóztattak vagy mi és után már lényegét vesztette a dolog. A kis lények amúgy nagyon tetszettek.
Imádom az ilyen típusú filmeket, még ha valóságalapjuk egyenlő a nullával akkor is. A történet izgalmas és pörgős, a föld alól felbukkanó óriás kukacokkal.
Az első pár évad tetszett, jó kis témák köré felépülő dalok voltak sorozatban. Utána valahogy annyi dinka karakter jelent meg benn, hogy már a zene háttérbe szorult és idegesíteni kezdtek.
Összességében tetszett a film, az ötlete tetszett. Helyenként nem eléggé kidolgozott a történet. A könyv/film kiváló ötletet adott egy-két embernek és létrehozták a Kék Bálna nevű játékot, bár a napokban azt olvastam, hogy kamu az egész.
Nem volt rossz, bár a zsűrinél megvoltak az örök kedvencek. És bírom, hogy Bereczki Zoltánnak mindig, mindenhol a legjobb kell. örülök, hogy Pál Dénesék nyertek.
Az utóbbi évek legszórakoztatóbb TV2-s műsora. Picit beteg, de sokszor nagyon jó sül ki belőle. Pál Dénes mindenben profi. Utóbb Veréb Tamás győzelme sem volt semmi, annak ellenére hogy tök ismeretlenként érkezett a játékban.
Ettől a műsortól se lehet túl sokat tanulni. Alig van benne pár kérdés, általában unalmas játékosokkal. A műsort még Majka sem tudja megmenteni. A kérdésektől meg néha égnek áll a hajam.
A koncepció tetszik, bár sok a duma. Az, hogy állandóan össze akarják boronálni a játékosokat sok és erőltetett. Már miért kéne egy vad idegent ölelgetni? Tilla néha jó, hogy nem mondja meg a választ egyes játékokban.
Pár hét már lement a műsorból. vegyesek az érzéseim. Vannak nagyon bénák, de ez ugye a zsűri nem mondhatja ki. Vannak egész ügyesek is. Szabó Győző hisztijétől rosszul voltam.
Ez a mostani felhozatala abból a szempontból érdekes, hogy a valódi énekesek nem sokban tűnnek ki az amatőröktől. Borzasztóan befolyásolva van az egész. Ha kapsz egy béna számot meg van lőve az egész.
Az előző résszel nekem teljesen összefolyik. Ebben a részben is alig történt valami, azon kívül, hogy kaptunk egy bénácska befejezést. A romantikus szál lezárásának sem örültem. v
Az első két rész után ez már olyan semmilyen lett. Valahol hiányzott nekem a küzdőtér. Egy helyben toporgás volt az egész, hogy maradjon még történet az utolsó részre is.
Teljesen rendben volt ez a rész is. Örültem, hogy vissza kellett menniük küzdeni a szereplőknek. az egész történet körül van valami misztikus és magával ragadja a nézőt.
Picit már sok nekem a majmok bolygója filmek. Régen készült pár film, most a 21. századiak pedig túl akarják ezeket licitálni. A története sem volt egy eget rengető.
Nagyon dühös vagyok amiért csak egy évadot adtak neki. A története nagyon érdekesen volt felépítve és sok újdonság is volt benne. A szereplőket imádtam...
Imádott, első spanyol sorozatom. feliratosan nézve egész sok spanyol szót meg lehet tanulni. A története forma bontó, bár néhol picit túlzásokba estek a készítők.
Egy önálló stílust teremtett a film, amelyet azóta többen, többféle témában próbáltak meglovagolni kisebb-nagyobb sikerekkel. Szerethetőek a kis történetek, és itt a sztárparádé sem zavar.
Az egyik kedvenc romantikus filmem, olyan furcsa, hogy még mindenki milyen fiatal benne. Meg Ryan azóta szépen szétplasztikáztatta a fejét, nem is kap szerepet egy filmben sem.
Már többször láttam és arra kellet hogy rájöjjek, hogy nincs benne semmi különös. Hétköznapi, már-mér ezerszer látott sztori, de valami miatt még is kellemes a film.
Nem mondanám vígjátéknak, holott sok mulatságos rész/jelenet van benne. Nem egy szokványos Adam Sandler film és mennyivel jobban áll neki. Érdemes megnézni.
80 Legendás állatok és megfigyelésük (2016)