Mi a normális? Egy film arról, mi is a normális. Az, aki a vadonban él? Békességben, őszinte, bár nehezen érthető szavakkal beszél, és akkor sír és nevet, amikor úgy érzi. Vagy mi, modern emberek lennénk azok? A tárgyainkkal, a nélkülözhetetlen munkánkkal, az elrontott kapcsolatainkkal, amiktől a lelkünk megbetegszik, de kívül azért normálisnak látszunk?
Jó és gyenge, más-más szemszögből Alapvetően kedvelem ezt a filmet, hiszen hálivúdi klisékkel, de érthetővé teszi, miként bántak a nőkkel és a feketékkel a 60-as években. De a számolásos részek egészen bugyuták. Annyira érthetővé akarták tenni mindenki számára az űrrepülés számításait, hogy végül inkább egy gyerekjátékra hasonlít az eredmény: figyu, akkor te csinálj úgy, mintha nagyon számolnál, én meg majd töröm a fejem, mint egy főnök...
Gyászról őszintén, keserédesen Nagyon egyszerű film a gyász feldolgozásáról. Mégis mélyen megérint, mert a szimbolikája teljesen érthetővé teszi, hogyan lehet felépülni egy nehéz helyzetből. Kevin Kline-t nem lehet megunni, és Melissa McCarthyval jó együttérezni. Azért nem lennék seregély a kertjében, amikor bot van a kezében :)
Elegáns elégtétel a holokauszt után Elképesztően elegáns film. Értendő a történetre, a meglepő megoldásokra, a színészek játékára és a látványra is.
Denzel Washington imádnivaló a 20-as évekből származó gengszter zakóiban, ahogy Serpicóként a bankrablók helyett a bankelnököt osztja.
Nem lehet csak egyszer megnézni, a logikája többszöri nézésre bontakozik ki, hiszen az írója is évekig agyalt, míg összehozta. Érdemes volt.
A legelegánsabb elégtétel a holokausztra, amit csak láttam. A bankrablás furfangos felszíne alatt egy sokkal mélyebb történet bontakozik ki. Akinek nem tetszik, nézze inkább A nagy bankrablást, az érthetőbb szálakat mozgat.
Az amerikai remake jobban tetszett Ezúttal a remake-et találtam jobbnak, pedig ez francia film esetén ritkaság nálam. Szinte minden jelenet ugyanaz, csak a vége franciásabb egy kicsit. Kellemes szórakozás így is.
72 Arthur Newman világa (2012)