Mostanság egyre több az olyan film, ahol a nők végig káromkodnak és ezzel próbálnak vicces lenni. Személy szerint ennek nem örülök, de mint azt a példa is mutatja, lehet ezt jól/jobban is csinálni. Nagyon furcsa volt Melissa Rauch-t ilyen szerepben látni, de jól vette az akadályt. A történet jó és a csúnya beszéden kívül is vannak benne humorforrások. Elég nyers és szókimondó film, de nemigazán van komoly mondanivalója. Csak egy laza délutáni film.
Remek történelmi film. Bepillantást nyerhetünk egy olyan világba, ami számunkra elérhetetlen és láthatjuk, hogy azok az emberek a rangjukon keresztül rájuk nehezedő gondokon kívül ugyanolyan problémákkal is küzdenek, mint mi. Colin Firth sosem tartozott a kedvenc színészeim közé, de itt zseniális volt. De nem csak ő, hanem mindenki más is szenzációsat alakított. Külön kiemelném Geoffrey Rush-t, aki személyes kedvencem. Valamint a szinkronmunka is nagyszerű, különösen Csankó Zoltán részéről.
Nem életem vígjátéka, de jobb mint a mai erőltetett bugyutaságok. Egyszerű, humoros film. A szereplők hatalmas jellemfejlődésen mennek keresztül. Persze Richard Pryor viszi a hátán az egészet, de Joe Mantegna is jól helytállt. Van benne egy kis romantika, egy kis akció, de természetesen a nevetésé a főszerep.
Olyan mintha egy komoly krimit egy középiskolai színitanoda adna elő. A sztori túl komoly a környezethez. Néha mintha átmenne vígjátékba (a maffiavezér anyja csinál nekik müzlit). A történet erős, de zavaros, többszöri megtekintést is igényelhet, hogy teljesen összeálljanak a dolgok. Kicsit nehezen indul, el is gondolkoztam rajtam, hogy meg akarom-e egyáltalán nézni. Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy érdekes alkotás, de nem feltétlen jó értelemben.
Úgy gondolom, hogy a széria kimerült. Már az előző rész sem volt valami egetrengető. Ez nem jelenti azt, hogy rossz lenne, de az első részek olyan magasra tették a lécet, amit ezek már nem képesek átlépni. Számomra kissé már erőltetett volt az egész. A poénok, a történet és a karakterek is (kivéve Sparrow) elmaradnak a várttól. A film eleje annyira lapos, hogy már alig vártam, hogy Depp is felbukkanjon. Másrészt a látvány nagyon oda lett téve. De senki se értsen félre, egészében nézve ez is egy jó film. A franchise érdekében remélem, hogy nem lesz újabb folytatás.
Teljesen rendben van. Tipikus szerepcserés vígjáték, bár az ebből származó komoly bonyodalom elmarad a végén. Ahhoz képest hogy feketékről szól, nem minden poén ebből származik. Ha ma egy vígjátékban van egy fekete, akkor tuti hogy kijátsszák a "feka-kártyát". Próbálkoznak szóviccekkel is, ami sajnos a fordítás után nem mindig jött vissza, de összességében vicces. Nem akarja megváltani a világot, egyszerű, szórakoztató film.
Megint egy horror, ami csak sikolyokkal és ijesztő fejekkel akar megrémíteni. Sajnos már alig tudnak olyan rémfilmet összerakni, ami a történet alapján is félelmetes. A másik az, hogy kicsit zavaros is. Felesleges megnézni, körülbelül annyit kapunk, mint a többi tucathorrortól.
Nagyon sokan beszéltek nekem erről a filmről, és ugyan nem vagyok nagy rajongója a képregény-filmeknek végül én is rávettem magam. Bár többen szidták mint dicsérték, nekem azért mégis tetszett. De azt azért kijelenteném, hogy Cara Delevingne-nak nem való a színészkedés. A többiek rendben voltak. A karakterek szimpatikusak, szerethetőek és helyenként viccesek is, de sajnos a poénok gyakran erőltetettek. Látványilag is teljesen rendben van.
Sok újat nem mutatott. Az igaz, hogy sok a feszült jelenet, de ezek közül keveset használ ki a film arra, hogy megrémítsen. A film nagy része kiszámítható és sablonos. Sajnos évente már csak 1-2 horror sikerül jóra.
Nem volt rossz film, bár szerintem abból a szempontból nem volt hiteles, hogy a valóságban nem hinném, hogy ezen ilyen sokat gondolkodnának. De ez így film szinten rendben volt. Az alakítások rendben voltak (különösen Alan Rickman-t kell kiemelni sajnos). Feszült és lényegre törő film, amely mindössze néhány órát emészt fel.
Jobb volt mint vártam. Igaz a színészek gyenge munkát végeztek (ez a film legnagyobb gyengéje), de a film tele van feszültséggel és izgalommal. A sztori helyenként kiszámítható. Talán jobb lett volna, ha kicsit nevesebb színészeket alkalmaznak, akik jobban megmaradnak az emlékezetünkben. Tetszett, hogy a végén derül ki az igazság, bár a felétől már sejthető volt. Középszerű horror, semmivel sem rosszabb az átlagnál.
Mi vesz rá egy Oscar-díjas színészt (Ben Kingsley) arra, hogy egy ilyen borzalomban vállaljon szerepet? De nem csak ő, Billy Zane, Michael Madsen, Michelle Rodrigez. Még azt sem mondhatjuk, hogy az első szerepük, mert akkor még talán megérti az ember, de így??? Mindenki úgy játszik, mintha maga is utálná a szerepet, mintha vasárnap délutáni alvásból nyűgösen állították volna őket kamera elé. Rég látott borzalom a film. Totálisan logikátlan, értelmetlen, tele hibákkal. A díszlet is nagyon béna. A "csatajeleneteket" meg inkább hagyjuk. De nem elég ebből a förtelemből egy rész, még csinálnak neki folytatást is. Hát normális az ilyen? Ráadásul a pontszám alapján azok még ennél is rosszabbak. Lét... több»
Talán jobb lett volna korábban lezárni a történetet. A poénok végig ugyanazok (a bűz és az ordibálás a két fő forrás). Nem sikerült újjal előállni. Én nagyon szeretem ezeket a filmeket, de itt már unalmas, hogy mindig ugyanaz a téma. Persze Reno és Clavier kihozza a maximumot és meg is tud nevettetni, de sajnos ugyanazokkal a poénokkal végig. Utóbbi egyébként egy kicsit Louis de Funés benyomását kelti, ami nagyon szimpatikus számomra. Az viszont nem tetszett, hogy a sok, szinte felesleges szereplő túl sok szerepet kapott, ami azért baj mert ők nem viccesek és ugyebár egy vígjátéknál ez nem mellékes. Aki látta a régebbi részeket, az valószínűleg kicsit csalódni fog, de egyszeri megtekintésre ... több»
Ez a film a tökéletes példa arra, hogy miért rossz ha egy film az utolsó jelenetekkel kezdődik. Végig tudható volt a végkifejlet, még azt a minimális izgalmat is elvették, amit talán nyújthatott volna. Bruce Willistől már megszokhattuk, hogy néha szerepet vállal hasonlóan rossz lövöldözős filmekben, de remélem Whitaker nem esik ebbe a hibába. Ő ugyan próbálta kihozni a maximumot a szerepből, de sajnos a film így is baromi gyenge. Az első fél órát megoldhatták volna kb. 5 percben. Tele van felesleges jelenetekkel és szereplőkkel. Nem beszélve a nevetséges bakikról. A sok ide-oda ugrálás (habár a történet szempontjából logikus) ugyancsak zavaró. Kár volt időt pocsékolni rá.
Teljesen rendeben van. Jó a szereposztás és a játék is igen meggyőző. A történet csavaros, megvan benne a feszültség és az izgalom. Egy idő után sejteni lehet a slusszpoént, de ez nem negatív dolog. Liam Neeson amúgy is nagy kedvencem, bár nem éppen az efféle filmek miatt.
Láttam már rosszabbat, igaz nem sokat. Tom Hardynak szerencséje van, hogy ezután felfelé ívelt a karrierje és nem ragadt meg ezen a szinten. A film sablonos és elég egyszerű. Mindig lehet tudni, hogy mi fog következni, vagy hogy ki lesz a következő áldozat. A díszlet nagyon béna ahogy a párbeszédek és az effektek is. Szerintem jobb lett volna, ha kicsit közelebb maradnak a mitológiai Minotauroszhoz, mind megjelenés, mind történet szempontjából. Igazából a Xena és a Hercules sorozatok mellé elmegy, de ne várjon senki sokat a filmtől.
Izgalmas fordulatos film, de a vége eléggé kiszámítható. Al Pacino hozza a tőle megszokott szintet, bár a film második felére kissé háttérbe szorul egészen a befejezésig. Műfajában a jobb alkotások közé való, bár helyenként zavaros, nem mindig teljesen érthető.
Nagyon hasonlít a Fekete szépség című filmre, legalábbis az alaptörténet biztosan. Az első bő félórában úgy indul, mint egy békés bohókás családi film. Majd ezt követik az igen komoly drámai fejezetek és végül egy megható befejezés. A látványvilág nagyon szép. Az sem mellékes, hogy néhány híres/ azóta híressé vált színész is felbukkan benne. A háborús jelenetek hitelesek. Kicsit talán hosszú, de végig leköti a figyelmet szóval ez mégsem annyira baj.
Szerintem kifejezetten unalmas, rossz film. Nincs egy olyan karakter a filmben, akit kedvelni lehetne. A színészeket se mondanám túl meggyőzőnek. Sokkal többet vártam. Annyi mindenbe belekezd ez a film, hogy megszámolni is nehéz. Jobb lett volna egy témát megfogni és azon végighaladni.
Teljesen átlagos tucat romantikus film. A legtöbb közhely megtalálható benne, például az eltérően viselkedő szülők vagy a pletykás szomszédasszony. A film elejétől kezdve lehetett tudni a végét. Egyáltalán nem volt meggyőző, de persze nem is a férfiközönségnek készült.
73 Tökéletlen talajfogás (2015)